Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
1943. május 16.-án bevonultam a büntető századba, állítólag azért, mert a község elöljárósága kérvényt adott be a honvédminisztériumhoz, hogy nélkülözhetetlen vagyok a község közellátásához. Az irat le lett küldve kivizsgálás végett a KMSZ parancsnoknak, aki feltételezte, hogy lekenyerezték a községi hatóságot. Ügykivizsgálásig Hajdúnánásra vittek a 401/1 büntető századba. A büntető század jellege megszűnt miniszteri parancsra 1943. július 29.-én, amikor egy új századba osztottak be, 6/12, ez a század ugyanekkor gyanúsítva volt azzal, hogy felgyújtotta a debreceni Állami Szénatelepet. Kémelhárítók kezébe kerültünk mindnyájan. Az ügyet kivizsgálták, de nem tudták rám bizonyítani, hogy bűnös vagyok, közben nagyon csúnyán bántak velünk. Vasúti munkán voltunk 1943. november 17-ig tűrhető körülmények között. Ezután Nagyszöllősre vonultunk a századdal együtt és január 2.-án elindultunk Ukrajnába. A körülmények elég jók voltak Ukrajnában, senki sem pusztult el köztünk, egészségesek voltunk, leveleinket megkaptuk, járandóságunkból sokat elloptak, de így is elég jól éltünk. Proskurovban voltam, amikor 2 heti ott tartózkodás után megkezdődött a visszavonulás, ez történt 1944. januárjában.Visszavonultunk Bresztlitovszkba, Zelinka főhadnagy volt a parancsnokunk, igen rosszindulatú ember volt., Oberreich nevű sváb őrvezető és Szalay nevű főszakács valóságos rablógyilkosok voltak, nagyon rosszindulatúak. Igen sok embert megkínoztak nálunk, életveszélyesen fenyegették az embereket. Steinböck nevű keret halálra fenyegette az embereket, szintén sváb volt. Ez Mainzben volt, már amikor megtötént a változás. A helyzet fokról fokra rosszabbodott. Dolgoztunk Bresztlitovszk Tevlébe, Divin Maloriban, Orsehovan, itt ért bennünket a mincki orosz áttörés. Elkezdődött a visszavonulás, a Bug folyó másik oldalára fordultunk vissza, az oroszok tovább kergettek bennünket. 4 századot összepontosítottak a hírhedt Szalai /szakállas/ főhadnagy vezérlete alatt, aki a százada előtt kijelentette, hogy a zsidók túl sokan vannak, és azt mondta, hogy nem fogunk élve hazakerülni. Megmutatta a pisztolyt és kijelentette, ez a pisztoly már 200 zsidó életét oltotta ki. Én akkor elhatároztam, hogy megszököm a századtól. A századtól július 5. és 10.-e között Tereshol lengyel városba szöktem meg. Magyar tartalék hadtest parancsnoksághoz kerültem, mint autósegéd vezető azzal, hogy nem tudom, hogy a "századom hol van". Augusztus közepéig itt maradtam, akkor kiderült, hogy a századom meg van. Visszaküldtek a századomhoz, a századnál megbüntettek, kikötöttek, két nap múlva augusztus 21.-én átszöktem a lengyel partizánokhoz. Ezeknek a harcaiban fegyveresen részt vettem. A német századok elfogásában, két ukrán század megsemmisítésében, különböző német autók és a varsói országúton egy német front-mozi elfogásában, továbbá kezelőlegénység kivégzésében a partizánok lengyel parancsnoka Major Oha volt. Varsó környékén erdőségekben éltünk és harcoltunk szeptember 29.-ig. Eddig kétszer voltam körülkerítve németek által, mind a kétszer megszöktem. A harmadik körülkerítésnél a németek fogságába estem. Barátaim, akik velem együtt szöktek meg a századból, nagyrészt elpusztultak, vagy elvesztek. Mittermann László debreceni fiú előttem sebesült meg, 3 lövést kapott a lábán német puskától. Klein Zoltán szatmári bajtársam váll lövést kapott. A többiekkel nem tudom mi történt. A Gestaponál azt hazudta, hogy nem harcoltam a németek ellen, csak fogoly voltam a partizánoknál és hogy magyar honvéd vagyok és nem munkaszolgálatos. Megmenekültem. Német ruhába öltöztettek és kiképzésre vezényeltek, mint SS-t, Neidenburg kelet-porosz városába kerültem német átképzésre. Állandóan féltem, hogy felfedezik, hogy zsidó vagyok, ez egyenlő lett volna a halállal. 3 hét után Hollandiába akartak vinni harcolni az SS csapattal, visszakönyörögtem magamat a magyar parancsnoksághoz, mint magyar honvéd. Az egyetlen alakulat, amely kint volt, a magyar "Botond" páncélvonat volt, kezelő legénynek osztottak be az ágyú mellé. 3 hét múlva felismertek. A Marusovi magyar kémelhárítóhoz kerültem. Úgy állítottam be a dolgokat, hogy nem büntettek meg. Az egyetlen kinnlevő munkaszolgálatos zászlóaljhoz osztottak be a 11 századhoz. December 19.-ig itt maradtam, majd Osztrojec lengyel városba mentünk, ahonnan bewaggoníroztak és Flossenburgba szállítottak.Flossenburgból a hersbrucki u.n. halál-lágerbe kerültem. Két hét múlva reám esett egy gép, a lábujjaimat összezúzta. Az egyik jóindulatú SS a revierbe szállítatott, ahol megoperáltak, valahogyan az orvosok megkedveltek, műtős lettem. Ez jó életet jelentett, bőséges kosztot, 80 kg-ra híztam fel, míg bajtársaim 90%-a elpusztult éhen, az ütésektől és verésektől.1945. április 7.-én az amerikaiak egészen közel voltak, a betegeket és gyengéket egy ezres transzportba Dachauba szállították vonattal. Ekkorára már beteg voltam, flektífuszom volt, 40 fokos lázzal kerültem a waggonba, amelyben 140-en voltunk. Dachauban kiszálláskor jó néhány halott volt köztünk, hogy mennyi arra nem emlékszem világosan, mert lázas voltam. Az egyik orosz hüftling orvos felismert, hogy valaha ápoló voltam és bevitt a dachai revierbe. Itt ért április 29.-én az amerikaiak bevonulása, aztán minden jobban lett, bőséges koszt, jó bánásmód, rendbehoztak teljesen. Két lábujjamnak a vége hiányzik. Az életemet az az SS mentette meg, aki bevitt a revierbe, t.i. az egyik agyon akart ütni, mikor a lábamat a gép szétzúzta. A másik kimentett a kezéből és bevitt a kórházba. Az amerikaiak alatt nagyon kényelmesen és jól életünk és szeptember 1-jén összeállították az első 420-as transzportot, amibe magam is bekerültem és minden különösebb baj nélkül szeptember 10.-én kerültem Budapestre. A cseh vöröskereszt útközben igen sokat segített rajtam. Ezzel szemben Szlovákiában szlovák katona-rablók megtámadták vonatunkat Zsoldnál és ki akarták rabolni a waggont, azonban erélyesen védekeztünk, mire elfutottak. Lövöldözés volt, de senki sem sérült meg. Meg kell még jegyeznem, hogy akik velem voltak a partizánoknál, azok közül néhány nevet felírhatok:Kohn Adolf Berettyóújfalu, Schönberger Berettyóújfalu, Farkas Jenő? gazdász Kaba megőrült a partizánoknál, velem együtt volt Freireich Zoltán debreceni baromfikereskedő, Pfeifer Szolnokról, szintén velünk volt a partizánoknál, nem tudom mi történt vele. Heftner Pállal, Törökszentmiklós, szintén a partizánoknál találkoztam. Dr. Faragó Szeghalom, dr. Lázár Békéscsaba, igen nehéz körülmények között láttam őket a partizánoknál, teljesen leromolva. Weil Zsigmond-al, Szatmár, szintén a partizánoknál találkoztam. Darvasi István egészen a Botond páncélvonatig jött velem, a Botond páncélvonat írnoka lett, karpaszományos honvédként szerepelt, nem ismerték fel, amikor engem felismertek. Továbbra is ott maradt, további sorsát nem ismerem. Többen voltak még velem, akiknek a nevére nem emlékszem.Amennyiben visszakapom a kertészetemet és állomásomat, itt maradok, különben külföldre utazom. Feleségem és 7 éves kisgyermekem is megvan. Bár tudnék többet azokról, akikkel együtt voltam a partizánoknál, de nem tudok már jobban visszaemlékezni, nagyon nehéz idők voltak. A lengyel felkelők, akik a nemzeti lengyel kormány hívei voltak, parancsaikat a londoni lengyel hadügyminisztertől rádión keresztül kapták, igen tisztességesen bántak velünk zsidókkal. Ezek tulajdonképpen lengyel nacionalisták voltak, a Mikolsjcsik kormány emberei. Az egész partizán háború részünkről 1944. augusztus 21.-től szeptember 29.-ig tartott, amikor mindnyájunkat elfogtak vagy szétvertek.Nem bízok semmiben, sem a sorsban, csak a véletlenekben. Amikor a feleségemet és kisgyermekemet elvitték, Istenben vetett bizalmam teljesen megrendült, de most, hogy megtaláltam őket, hinnem kell, hogy mégis van Gondviselés.Befejezésül meg kell említenem, hogy új életet kívánok Palesztinában kezdeni.

Kifosztás