Jegyzőkönyv: 16

szkennelt verzió
Név: T. S.
Neme:
Születési hely: Tárkány
Születési idő: 1918
Foglalkozás: varrónő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz - Torgau
Név: T. R.
Neme:
Születési hely: Tárkány
Születési idő: 1916
Foglalkozás: varrónő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz - Torgau
Név: T. P.
Neme:
Születési hely: Tárkány
Születési idő: 1920
Foglalkozás: tanuló
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz - Torgau
Név: W. P.
Neme:
Születési hely: Munkács
Születési idő: 1922
Foglalkozás: fodrásznő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz - Torgau
Név: S. I.
Neme:
Születési hely: Munkács
Születési idő: 1905
Foglalkozás: háztartásbeli
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz - Torgau
Név: T. D.
Neme:
Születési hely: Hársfalva
Születési idő: 1919
Foglalkozás: üzletvezetőnő
Gettó: Munkács
Táborok: Auschwitz - Torgau


Fent nevezettek előadják a következőket:
Tárkányban 35-40 zsidó család lakott. Főleg gyümölcskereskedéssel foglalkoztak. Mind jó anyagi helyzetben voltak, mi is.A németek bejövetele után a zsidóellenes intézkedések hosszú sorát a sárga csillag viselésére való kötelezés nyitotta meg, azután következett az, hogy este 66 óra után nem lehetett zsidónak az utcára menni és jött volna még több is valószínűleg, de mindez már nem volt érdekes, mert egy napon csendőrök jöttek, sürgettek, hogy 15 perc alatt készen kell lenni, mert mennünk kell. Élelmiszert vihetünk magunkkal, amennyit bírunk. Az iskolába tereltek bennünket, ahonnan éjjel két órakor Agárdra, majd a sátoraljaújhelyi gettóba kerültünk. A csendőrök, akik Tárkányban elképzelhetetlen durvasággal bántak velünk, a következők voltak: Német Béla tiszthelyettes, Bódy András, Demeter József, Domrádi (ez utóbbit később Kassára helyezték át), Pálfalvi. Tárkányban lakott Branna József szobrászművész és édesapja idb. Branna József, aki igazgató tanító volt. Ezek már a németek bejövetele előtt uszítottak a zsidók ellen, hosszú előadásokat tartottak, amelyek azt tárgyalták, hogy a zsidókat ki kell irtani. Ők szedték össze a zsidókat, a csendőrök a dolgot rájuk bízták, mert tudták, hogy olyan buzgalommal intézik a mi tönkretételünk ügyét, amely már az ő "szent ügyhöz méltó buzgalmuknál" is nagy nagyobb.Sátoraljaújhelyre, a gettóba csendőrök kísértek. A város egyes utcái voltak gettónak kijelölve. Húszan voltunk egy szobában, köztük nyolc gyerek, gyerekkocsikkal. A gettót drótkerítés vette körül, és rendőrök őrizték. Élelmünk az volt, amit magunkkal hoztunk. Tárkányi keresztények akartak nekünk vinni élelmet, de fent említett Branna megfenyítette őket, hogy ha valaki ennivalót visz a zsidóknak, azt azonnal internáltatja. Négy hétig voltunk a gettóba.Egy délután csendőrök házkutatást tartottak, elvették azt, ami még volt és a vasúthoz tereltek bennünket. Hetvenötünket gyömöszöltek egy vagonba. Aki nem bírt felszállni, azt ütötték. A vagonban sem vizesvödör, sem WC céljaira szolgáló vödör nem volt. Vittünk magunkkal edényt, azt hittük, főzni fogunk benne, de e helyett WC-nek használtuk. A mi vagonunkban meghalt egy 22 éves lány. Vizet néha adtak. Kassán bejött a vagonba egy magyar csendőr azzal, hogy közeledik a szlovák határ, mindenki adja le értékeit, mert ha valakinél talál valamit, azt agyonlövi. Az értékeket egy vödörben gyűjtötték össze, erre a célra volt a vödör.Délelőtt 11 órakor érkeztünk Birkenauba, Häftlingek segítettek le a vonatról. A gyerekeket azonnal elvették. Mielőtt leszálltunk, feljött egy német katona, azt mondta, hogy együk meg az élelmünket, ami még van, mert úgyis elveszik. A fiataloknak azt mondta, hogy jó dolguk lesz, az öregeket nem biztatta. Dr. Mengele várt bennünket. Bottal irányította egyikünket jobbra, a másikat balra. Amikor megrémültünk azon, hogy családtagjainktól el kell váltunk, azt mondta, hogy félórán belül találkozunk. Azóta nem tudtuk róluk semmit.Hajnyírás, fertőtlenítés után a blokkba kerültünk.Naponta kétszer Appellre kellett állnunk. Ha az Appell nem stimmelt, mert például a Blockführer részeg volt, térdelni kellett akár egész napot is esőben, hóban, sárban, esetleg tűző napon, gyakran összeestünk az Appellnél, de vizet nem kaptunk. Minden Appellnél ketten-hárman elájultak.A terhes asszonyokat bíztatták, hogy csak jelentkezzenek, kapnak dupla adag kenyeret, vajat is. De amikor jelentkeztek, kiderült, hogy egész másról van szó. A legkegyetlenebb műtéteket hajtották rajtuk végig tudományos kutatás céljaira. Fertőtlenítés minden két hétben volt, Ilyenkor ruha és cipő nélkül egy WC-ben kellett állnunk órákat. Ebbe a WC-be az eső is beesett. Fertőtlenítés után sokszor előfordult, hogy meztelenül maradtunk, mert ruháinkat nem adták vissza. Ilyenkor pokrócokba csavarva jártunk 2-3 hétig, a következő fertőtlenítésig. Egyszer elterjedt a hír, hogy jó transzport készül, jelentkezzenek egészséges fiatal nők. Sokan jelentkeztek is. Kiderült, hogy vérvételről volt szó. Legkevesebb 1/2 liter vért vettek el egytől. Egyik fiatal lány, akitől 3/4 liter vért vettek, elájult közben, erre csak az volt a megjegyzés, hogy legfeljebb szép halott lesz belőle, de folytatják vérének vételét, mert jó vére van. Enni valami főtt füvet kaptunk, amely tele volt kavicsokkal. Ennek következtében beleint tönkrementek, és mind megbetegedtünk hasmenésben. A hasmenés halálos áldozatai közvetlen társnőink közül a következők voltak: Dr. Steierné Munkácsról, Gedalovics Szerén ###, Jakobovics Sári és testvére Jakobovics Eszter. WC-re kétszer naponta, reggel és este lehetett menni, ötös zár sorokban. Ilyenkor annyi időt sem hagytak, hogy elvégezzük szükségletünket. Akinek hasmenése volt, az sem kereshette fel gyakrabban a WC-t. Elképzelhetetlen volt a piszok. Három, négy nap is eltelt, amíg mosakodni lehetett. Gyakran kenyerünket adtuk oda, hogy kis mosdóvízhez juthassunk.Tizenöten aludtunk egy priccsen. Ha valaki meg akart fordulni, mindenkit meg kellett zavarnia.A láger villanydróttal volt körülvéve. Ez egyszerű módot nyújtott az öngyilkosságra. Sokan fel is használták. Megesett, hogy a szomszéd lágerből (ahol férfiak voltak) átdobtak kis élelmiszercsomagokat, amelyek fennakadtak a drótokon. Aki érte nyúlt, ott égett meg. Ez azonban nemigen fordult elő, mert közelébe sem lehetett menni a drótnak, mert rögtön lőttek. Egy asszon egyszer valahogy odajutott a kerítéshez, az SS a szájába lőtt.A blokkba beesett az eső, esős éjszakákon egész éjjel ültünk a helyünkön és áztunk. Tizenöten kaptunk egy fazék ételt. Kanál, tányér és minden evőeszköz nélkül. Kézzel ettünk, pedig folyékony leves volt. Ehhez még sietni is kellett, mert az edényt gyorsan tovább kellett adni. Hajnali két órakor ébresztettek kávéval. Könyörögtünk, hogy inkább ne adjanak kávét, csak hagyjanak aludni. Nem lehetett. Az ebédet reggel 8-kor kaptuk, vacsorát (kis kenyér, zulaggal) este 7-kor. Állandóan előfordult, hogy emberek összeestek az éhségtől.Egyszer nem stimmelt az Appell, mert egy asszony elaludt. Megtalálták, elvitték, agyonlőtték.Egy rabbinak a felesége vallási okokból nem akart letérdelni az Appelnél. Válogatott kínzásokkal, egész napi tornáztatással akarták térdeplésre kényszeríteni. Mikor már-már összeroskadt, gúnyosan kérdezgették: fogsz-e már térdepelni? Nem térdelt le. Belehalt a tortúrába.Drechsler német tanárnő volt a Lagerführerin, Oberrapportführerin Brunner és Rapportführerin Greese nevű német nők voltak. Ezek, ha kendőt, pulóvert vagy harisnyát láttak meg, az embert félholtra verték. Ezektől annyira féltünk, hogy ha ők beléptek, a különben zajos, sőt zűrzavaros lágerben halálos csönd lett. Ilyenkor céklával festettük magunkat és az arcunkat csipdestük, hogy egészséges és vidám külsőnk legyen, mert reszkettünk, hogy gázba visznek bennünket.Egy alkalommal követ törtünk, amikor újabb transzport érkezett. Alulírott Terkeltaub Dóra saját szememmel láttam a következő esetet:Egy nő - talán rosszul lett, vagy úgy érezte, nem bír menni, kilépett a sorból. Rögtön odament hozzá egy SS-Aufseherin és görbe bottal a hátára vágott. A szerencsétlen futni kezdett, egy Lágercapo utána. Utolérte, simogatni kezdte, hogy csak álljon be szépen a sorba. Az Aufseherin közben odaért, a görbe botot a nyakába akasztotta, és húzni kezdte, hogy álljon be. A szerencsétlen nő csak igyekezett menekülni. Az Aufseherin odahúzta a sorhoz, átadta két nőnek, hogy tartsák és elment az SS kommandóhoz, ahonnan egy SS-Mann kíséretében tért vissza. Az SS.Mann összekötözte a nő kezét, lábát, taposta, rúgta, majd levette a derékszíját, a nő nyakába hurkolta és maga után húzta az úton a kapun túlra, ahol bedobta az árokba. Ott hagyták feküdni egy félórát, akkor jött a Rappotführerin, felhúzta a derékszíjnál fogva, ### a körülálló SS-eknek, hogy nézzék meg, él-e. Még élt. Megint ledobta tehát. Félóra múlva megismételték ezt a "játékot". Úgy látszik, még mindig élt, mert kijött a Blockführer és két lövéssel véget vetett életének.A szelektáló Dr. Mengele és Dr. Tillo előtt néha egész napokat kellett meztelenül állni a szabadban, vagy felemelt karral, meztelenül futni előttük, és akinek a testén a legkisebb pattanást találták, azt a rühesek közé küldték.A kenyeret nem ettük meg egyszerre, bár tiltották, hogy eltegyük magunknak. Mégis megpróbáltuk. Persze, a kenyeret nem lehetett a lágerben hagyni, ahol mindenki éhes volt és így természetes volt, hogy lopkodott a másiktól. Rongyból kis zacskókat csináltunk magunknak, ebbe tettük a kenyerünket és még a WC-re is magunkkal vittük. Akin azonban a zacskót meglátták, attól elvették és a "bűnöst" félholtra verték.A C-lágerből a cseh-lágerbe kerültünk, ahol három napig voltunk. Onnan egy reggel elvittek az A. (FKL) lágerbe.10 órakor reggel érkeztünk meg, és este 10-ig kint álltunk az esőben. 10 m-re tőlünk volt a krematórium. Fojtogató füst volt és magasan lobogtak a lángok. Este 10-kor a fertőtlenítőbe kerültünk. Egy kitört ablakú helyiségben, rettenetes huzatban álltunk reggel 4-ig. Mindegyikünknek hasogatató fájdalmai voltak már a fejében és a fülében. 4 órakor ruhát kaptunk, azonmód éhesen bevittek egy piszkos és hideg blokkba. Itt falba épített, madárfészekszerű lukakba raktak bennünket, de ahogy elhelyezkedtünk, máris fütyültek a Zählappelre. Ott álltunk 1/2 9-ig. 1/2 9-kor bejöttünk a blokkba, lefeküdtünk. 1/2 10-kor vissza a fürdőbe, ahol az orvos újra válogatott. Aki nem tetszett, például a melle, vagy a hasa nem volt elég nagy, - azokat kiválogatta és sorsuk meg volt pecsételve. Délben újra visszaküldtek a blokkba. Akkor már kaptunk egy kis ebédet, összesen fél liter levest tizünknek. Másnap reggel Appell után vissza a blokkba, utána rögtön újabb fertőtlenítés. Akkor már kaptunk valami ruhaneműt, rongyos kabátokat, ruhákat, hátul piros kereszttel megjelölve. Ezután már tiszta blokkba kerültünk, de ennek nem sokáig örülhettünk, mert 1/4 óra múlva Appell. Appel után rögtön a vagonokhoz vittek és elszállítottak bennünket Torgauba. Ez kb. október 26-án történt.Kenyeret adtak az útra, de nem mertünk odamenni érte, mert azt hittük, hogy a krematóriumba visznek bennünket. Három napig utaztunk víz nélkül, szalma és pokróc nélkül, SS katonák kíséretében.Torgauban valamivel jobb dolgunk volt. Kanalat, tálat, csészét, kést, törülközőt, szappant kaptunk, mindenki külön ágyat kapott két pokróccal, szép fürdő is volt, - úgy éreztük, királyi sorsba jutottunk. Egynapi pihenést kaptunk, - ez is olyan volt, mint valami égi ajándék. Másnap fehér köpenyt kaptunk, ez volt a munkaruhánk.11 SS-nő és egy magyar Oberscharführer volt velünk. Hadianyaggyárban dolgoztunk, férfimunkát. A gyár át volt itatva gázzal, úgyhogy ajkunk és körmeink megkékültek. Állandó gyötrő fejfájásunk volt.Ebédre 5 krumplit kaptunk és 1/2 liter spenótot. Hetenként egyszer 2 kg kenyeret kaptunk, ezt be kellett osztanunk egy hétre. Esténként centiméterrel mértük a kenyeret, hogy mennyit szabad még ennünk, mert nagyon szigorúan be kellett osztanunk. Ha valaki egyszerre többet evett meg, akkor menthetetlenül koplalnia kellett napokig, úgy hogy mire újabb adagját megkapta, már olyan éhes volt, hogy megint csak többet evett, mint lehetett volna és így vége-hossza nem volt az éhezésnek. A patkányok is a mi kenyerünkből ettek. Ha valaki talált egy nyers krumplit, az olyan kincs volt, mintha gyümölcsre akadt volna. Kenyérért is vettünk nyers krumplit, úgy ettük, mint azelőtt a boldog múltban az almát. Civillel a gyárban beszélni tilos volt. Ha ilyesmin rajtakaptak, verés, vagy vacsoramegvonás volt a büntetés. A munkába katonás lépésekkel kellett mennünk, és ha valaki hibás lépést csinált, megverték. Torgauban franciák és olaszok is voltak. Ezek megosztották velünk az ételüket és újságokat is adtak, amit persze titokban olvastunk. Így tudtuk meg, hogy felszabadulásunk már közel van.Ha éjjel dolgoztunk, munka közben három-négyszer is a bunkerba kellett mennünk a légitámadások miatt. Később a bombatámadások már annyira állandósultak, hogy vagy éjjel dolgoztunk és nappal voltunk a bunkerben, vagy fordítva. Aludni nem volt idő. Könyörögtünk, hogy inkább hagyjanak bennünket meghalni, de nem megyünk a bunkerba, aludni akarunk az állati nehéz munka után, de nem lehetet. Zseblámpával bevilágítottak az ágyak alá, és ha valaki az ágy alá bújt a bunkerba menés helyett, akkor az egész láger nem kapott vacsorát.Az utolsó napokban, amikor a gyárban már nem volt munka, még éjjel is kivittek bennünket, ládákat felrakni, és gránátokat autókra felpakolni. Közben fejünk fölött amerikai repülőgépek keringtek és folton hasra kellett vágódnunk.Kétszázötvenen voltunk és kétszázötven golyó volt részünkre előkészítve. Az Elba partján akartak végezni velünk, de ez már nem sikerült, mert egyik oldalról közeledtek az oroszok, a másikról az amerikaiak.Egy délelőttöt a bunkerban töltöttünk, mert a gyárat felrobbantották.Másnap délelőtt következett be felszabadulásunk.Amerikai ejtőernyősök szálltak le hozzánk. Sírtunk boldogságunkban. Konzervet, csokoládét, kekszet, mindenféle ennivalót hoztak. Csókoltak bennünket. Pici csontmezüzéket akasztottak a nyakunkba - és egy amerikai rabbi imádkozott velünk. Egy hétig maradtunk Torgauban, onnan Eulenburgba mentünk, ahol három hetet töltöttünk. Azután az amerikaiak autón Leipzigbe szállítottak, ott a cseh kommandant úgy intézte a dolgot, hogy a cseheket hazaszállítsák, így kerültünk Prágába. Prágában elmondhatatlan az a jóság és szeretet, amiben a csehek részesítetek bennünket. Kivették kezünkből csomagjainkat, és ők vitték, az utcán elárasztottak mindenféle jó ennivalóval, volt olyan, aki a lakását adta át, és amikor továbbmentünk éjjel kikísért bennünket az állomásra. Prágából Budapestre jöttünk. Haza akarunk menni, megtudni, hogy maradt-e valaki életben családunkból. Azután ki akarunk vándorolni Palesztinába.
switch to English

bphm.hu

holokausztmagyarorszagon.hu