Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Munkaszolgálatos voltam 31 hónapig. Oroszországot is megjártam. 1944. december 2-án a 109/19 sz. schweizi védett munkásszázaddal vagoníroztak a Józsefvárosi pályaudvaron. Útravalót egy kis kenyeret kaptunk. 72-ed magammal voltunk egy 10 tonnás magyar vagonban bezárva 11 napon keresztül. A németek Zorndorf helyiségben vettek át minket és egyszer adtak enni egy levest és 5 embernek egy kenyeret 11 nap alatt és csak egyszer engedtek ki ezen idő alatt elvégezni a szükségleteinket. A szomszédos vagonokban már az úton is volt haláleset. Sachsenhausenba való megérkezésünkkor teljesen levetkőztetve mindenünket elvették és az ugynevezett tetvetlenítés után egy vékony vászonruhába és fapapucsba hurcoltak minket gyalog az oranienburgi táborba. Itt 3 hétig voltunk karanténba egy bombasérült hideg épületben, ahol a kövön aludtunk és csak két embernek jutott egy takaró. Itt igen sok volt a beteg, különösen az idősebbek közül. A lengyel Häftlingek borzalmasan durván bántak velünk. Verték az embereket, jobban mint az SS és a kiadott élelem legnagyobb részét ellopták. 3 hét után, mint szakmunkás a Henkel repülőgépgyárba helyeztek és blokk épületben laktunk. A munkaidő napi 12 óra volt, de nem tulságosan hajtottak minket. Nekünk nem volt rossz munkabeosztásunk, de akik kinn dolgoztak ugyanolyan felszereléssel, azok a hidegtől rettenetesen szenvedtek. Az élelmezésünk reggel feketekávé, délben egy liter répaleves zsirtalanul elkészítve, vacsorára ugyanaz, ha lehet még hígabb állapotban, de csak egy fél liter. Kenyéradagunk az első időben 5 ember részére egy kenyér. A munkások március 10-ig pótlékot kaptak, ami két szelet kenyérből, kevés margarinból és felvágottból állt. Hetenként kétszer, csak fél adagot kaptunk ebből is. Vasárnap, bár sokszor dolgoztunk, nem kaptuk ezt a pótlékot. Az utolsó időben a kenyeret már hatan kaptuk. Március 20-án az oranienburgi repülőgépgyárat leszerelték és minket a sachsenhauseni táborba vittek. Ezidőtől kezdve nem volt ellátásunk. Naponta egyszer egy liter teljesen híg leves, tulajdonképpen csak egy fél litert kaptunk, mert a kanalat nem merték tele rendesen és két és fél deci kávét, azonkívül 8 és 10 ember részére egy kenyeret. Evvel dolgoztunk napi 10 órát. Itt az SS javító műhelyben dolgoztam. Április 19-től kezdve nem vittek ki minket munkára és 21-én útnak indítottak bennünket minden élelmiszer nélkül, bár az előttünk lévő csoportok még egy kenyeret és négyen egy konzvervet kaptak: ezek németek és lengyelek voltak, részben bűnözők, részben politikai foglyok. 18-án ezeknek a legnagyobb részét beöltöztették SS ruhába és fegyverrel látták el őket. A gyalogút első napján 22 km-et tettünk meg, összesen 5 perc pihenővel és az éjszakát egy útmenti erdőben töltöttük el. A további két napban összesen 50 km-t tettünk meg. A legnagyobb része minden élelemtartalék nélkül és nyers hulladékokat és krumplit szedtünk össze az úton, amiért különben golyó járt az SS-től. Számos áldozata volt ennek a lövöldözésnek. Április 24-én útközben elért a Nemzetközi Vöröskereszt autója és négy ember számára kiosztottak egy egy öt kilós csomagot. Ez mentett meg minket az éhhaláltól. Az út összesen 12 napig tartott. Mikor is Frauenmark helyiségbe érkeztünk. Útközben voltak napok, amikor 50-60 kilométeres utat tettünk meg, aszerint, hogy az orosz, illetőleg az amerikai csapatok milyen közelségbe jutottak hozzánk. A kísérő SS-ek az első 6 napon keresztül azokat, akik nem tudtak menni, vagy betegek lettek, útközben agyonlőtték. Később valószínűleg a szövetségesek nyomására a Nemzetközi Vöröskereszt összeszedte az út mentén a betegeket és így megakadályozta, hogy agyonlőjék a ###képteleneket. Frauenmark helység előtt szintén amerikai vöröskeresztes csomagokat kaptunk személyenként 4 kilogrammot. Május 3-ra virradó hajnalon az őrségünk magunkra hagyott egy útmenti majorban, ekkor az oroszok cca 5-10 km-nyi távolságra voltak. Mikor szabadok lettünk, másodmagammal az erdőben bújkáló SS-ekre mentünk vadászni, talált géppisztolyokkal. Május 3-án kissé megsérültem és lázasan az oroszok a parhini kórházba szállítottak. Megjegyzendő, hogy az elmúlt 6 hónap alatt összesen 22 kg-t fogytam. A kórházban 5 és fél héten keresztül elsőrendű orvosi kezelésben és bőséges ellátásban részesültem, úgy, hogy 18 kg-ot híztam vissza ezen idő alatt. Parhinból vasút hiánya miatt gyalog mentünk Heustrelitzig, majd Neubrandenburgig jutottam el, ahonnan sikerült a cseh transzporttal hazajönnöm. Családomat életben találtam, lakásomat teljesen kifosztva, a rajtam lévő ruhán kívül nincsen semmim. Viszonyaim konszolidálása után szándékom családommal együtt új hazát keresni.

Kifosztás