Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
1944. május 8-án régi háborús érdemeik alapján, akkori törvények szerint 6 zsidó tisztet, engem mint tart.századost, Beck Dezső, Szőreg, Patzauer Dezső, Szeged, dr. Weisz Márton,Szeged és Lénárt, Szabadka a szegedi bevonulási központ parancsnoksága behívott. Az volt a terv, hogy az akkor behívandó zsidó munkásszázadoknak parancsnokságának és keretlegénységének a felét háborús kivételezett zsidókból állítják össze. Egy ilyen század Szegeden meg is alakult, a helyettes parancsnoka Stein Sándor tart. főhadnagy volt.Bennünket 6 tisztet, valamint megfelelő számú altisztet a szegedi parancsnokság ugyanannyi nem zsidó tiszttel és altiszttel a szamosújvári bevonulási központhoz irányított. A szamosújvári parancsnoksághoz a honvédelmi minisztériumnak megfelelő intézkedése nem jutott el, úgy hogy bennünket zsidókat néhány napi ott tartózkodás után hivatalos menetlevéllel ellátva Szegedre visszaküldtek. A szamosújvári parancsnokságnak már azért is így kellett eljárnia, mert úgy ott, mint a környéken, valamint egész Erdélyben a zsidóság már március hó elején a téglagyári gettóban volt összpontosítva.A magyar rendőrség, illetve a csendőrség nem vette figyelembe a honvédelmi minisztérium szerveinek behívó paran- ###### lakások ablakait szellőztetésre kinyitni, de még az is, hogy a gáz- és villanyórákat mind leszerelték. Jól jegyezzük meg, túlzsúfolt lakásokban, amelyek lakói, mint már említettük sokhelyt alig ismerték egymást ! Mindez természetesen csak tűszúrások azokhoz képest, amik később következnek, de az intézkedések mögött a névtelenség homályában megbúvó hatósági személyek kínzó szándékát már ezek is elárulják. A gáz- és villanyórák leszerelése ellen Kamarás rendőrtanácsos tiltakozott, sőt úgy tudta, hogy ezt nem fogják elrendelni.Jún. 15-én a hatóság befejezettnek vette a zsidó lakosságnak a gettóba való tömörülésést és az időt elérkezettnek arra nézve, hogy újabb szörnyű szenvedést rójjon az amúgy is agyoncsigázottakra. Válogatott szadizmussal járt el ! Este 9-kor a getto hírhedt parancsnoka, Keresztes rendőrfőtanácsos a getto kapujában megjelent fogdmegjeivel és pedig állandó helyettesével Kovács rendőrfelügyelővel és számtalan rendőraltiszttel. Ez utóbbiakról nem hallgatható el, hogy kevés kivétellel emberségesen viselkedtek, igyekeztek a maguk módján enyhíteni az áldozatok szenvedéseit. A főtanácsos összehívatta a getto házparancsokait és kiadta másnapra a vonatkozó rendelkezéseit. Reggeli 6 órára az egész getto lakossága menetkész legyen. Gonosz rosszindulatot árul el ez a rendelkezés is, mert hiszen még egy gyermek is tudhatta, hogy ennyi embert sem megmotozni, sem pedig a rendelkezésre álló kevés fuvarozó eszközzel elszállítani nem lehet. De a célját amire törekedett, elérte ! A getto gyötröttjei között irtó pánik tört ki. Számtalan öngyilkosság történt. Rémes volt hallgatni az egész éjjen át a gettóba behívott mentőautók búgását, zakatolását.Ezen a végzetes estén úgy kutyafuttában, előkészületlenül kiadott rendelkezések mind felelőtlenül felületesek voltak. Számtalan kérdésre miknek feltevését a főtanácsos jóindulatot színlelve kegyes volt engedélyezni, tudatosan hamis választ adott. Mert ha valaki, ő volt az, aki valóban tudhatta a legjobban, hogy miért éppen a Margit u. 20 alatti sarokházat jelölték ki arra, hogy a kilakoltatás és kiszállítás ott vegye kezdetét. Egyszerűen azért, mert a ház földszinti és emeleti helyiségeiben akarták berendezni a kitelepítendők rendőri motozását, ahogy ők hivatalos nagyzással a kínzottak kirablását nevezték. Azt természetesen elhallgatták, hogy az elszállításnak mi a célja, hogy hová visznek bennünket. Minek előre megmondani, mikor ennek elhallgatásával csak növelni lehet a halálrarémültek aggodalmát. A motozás aztán a következőképp folyt le: Az áldozatokat az említett ház hitközségi székház Margit utcai kapuján át terelték be, a torutákat mintegy futószalagon folyamtosan a földszinti lakásban és az emeleti irodahelyiségben folytatták le. A kifosztottakat aztán a ház Josika utcai kapuján engedték ki. A két kapu között az utcán át földi halandó, már mint megmotozandó és megmotozott nem közlekedhetett, nehogy a megmotozottak a gettolakóknak elmondhassák, hogy mi mindenüket rabolták el tőlök, még azokat is, mire vonatkozólag a főtaná- ###### 91-ik életévében lelki frissessége birtokában érte Lőw Immánuelt Szeged szégyene, hogy nem volt a szabadlábon lévő szegedi polgárok között egyetlen egy sem, aki érdekében szavát fel merte volna emelni, annak érdekében, aki csaknem egy teljes évszázadot itt élt Szegeden. Szülővárosa "hálájából" a téglagyári körkemence emeletén halálosan fertőzött betegségétől 3 héttel utóbb, jún.19-én mentette meg a halál. Elszállítása méltóbb volt Szegedhez, mint a külföldi tudományos akadémiák tagjához, egyetemek díszdoktorához, az egykori magyar felsőház tagjához.Jun. 20-án, egy keddi napon behajtották a szegedi téglagyárba az utolsó szegedi zsidóságot. Nagyszámú öreget, súlyos beteget hoztak be az árvaházban és menházban sebtében felállított "zsidó kórházból". Délután 5 óra körül a téglagyár kapujában megjelent autóján az emberrabló deportáció szegedi irányítója Angermayer SS százados és miután dr. Deutsch Imrénél - akit a Pártfogó Irodából már előzleg ismert - érdeklődött, hogy én dr. Frenkel Jenő, Kertész Ernő, dr. Silberstein Adolf és dr. Radó József a táborban vagyunk-e. Odahívott minket a kocsijához. Abból a körülményből, hogy előbb utánunk érdeklődött, kiviláglik, hogy neveinket valahonnan kapta és nem mi jelentkeztünk önként nála.Összejövetelünk céljáról természetesen fogalmunk sem volt. Arról sem tudtunk, hogy miért esett éppen ránk a százados választása. A százados nekem, mint aki a legjobban tud németül, egy Budapestről érkezett hosszabb német levelet adott át felolvasásra. A levél írója mindannyiunk nagy meglepetésére Szilágyi Ernő volt, a Keren Hajeszod ügyvezetője, régi cionista elvbarátunk. Mind az ötünk nevét a levél alján ő adta meg. Ez a magyarázata annak, hogy miért került itt csupa cionista össze. Aláírását nemcsak én, hanem a mellettem állók is valódinak ismerték fel. Arra is kellett gondolnunk - hisz német adta át a levelet -, hogy a német parancsnok valamelyes beugratáshoz akar minket felhasználni. Levelében Szilágyi velünk, mint régi elvbarátaival olyasmit közöl, hogy a hazai zsidók sorsán óhajt barátaival egyetemben könnyíteni. Miután azonban levele a német parancsnokság útján jött, nyíltan ő sem írhatott. Félő volt az is, hogy nem-e spiccliskedésre akarnak minket a zsidó testvéreink ellen felhasználni.Szilágyi megbízása az volt, hogy a tábor lakói közül válasszunk ki 3.000 zsidót a következő szempontok alapján:1. sokgyermekes családok2. munkaszolgálatosok családjai3. olyanok hozzátartozóit, kik az egyes zsidó hitközségek életében szerepet játszottak (prominensek)Ezt az összeállítást a százados az egész táborról 2 nap múlva, csütörtök d.u. 5 órára követelte. A legmesszebbmenő titoktartásra kötelezett minket és ezért azt sem engedte meg, hogy Szilágyi levelét magyarra lefordítsam, nehogy az autója közelében állók valamit is meghallhassanak. Szilágyi a leveléhez a 3 kiválogatási szempontot illetően egy Budapesten készült összeállítást mellékelt. Ezt az összeállítást a százados csak szerda estére szándékolta nekünk kiadni, mert ezzel is ellenőrizni akarta, hogy nem veszünk-e arra érdemteleneket fel. De még azt is követelte, hogyha mi a végleges listára a Budapestről jött listán szereplők valamelyikét nem vennők fel, úgy ezekről külön összeállítás készítendő, amelyben a kimaradásuk okát is fell kell sorolni. Ilyenek voltak: dr. Pap Róbert, Hoffmann Pál és Weisz Imre.Munkánk gyors lebonyolítására a százados 1 írógépet, írószert, író-, átütő- és másolópapírt adatott nekünk.Irodánkat a gyár egy szűk, kis helyiségében ütöttük fel. A berendezése a lehető legprimitivebb. Az üvegezetlen ablakon át az előtte felhalmozott szemétdomról közvetlenül hozzánk repültek a legyek százai. Az ajtónk előtt meredek, esőtől csúszós salakdomb, a szobánk alig megközelíthető. Téglarakásokra fektetett deszkák az asztalaink, székeink. Itt gürcöltünk látástól vakulásig, sokszor gyertyacsonkok mellett késő éjfélig.Másnap szerda reggel rendelkték el a tábor lakóinak megszámlálását. Hogy ötünket munkánkban ez a számlálás ne tartson fel, az egész eljárást velünk kezdték meg. Ezáltal az egész táborban közismertté vált, hogy nekünk különleges megbízatásunk van. A számlálás lezajlása után az egyik SS őrmester, aki társai közül a következő napok folyamán velünk szemben a legtöbb jóindulatot tanúsította, ideadta nekünk a Szilágyi féle levélhez mellékelt, fentemlített pesti "Prominenten-Listet". Az ebben felsoroltak neveiből megállapítottuk, hogy ezt az Országos Iroda, az Orth. Központi Iroda és a MCSZ egyetértően állíthatták össze. De ismerve a német végrehajtó közegek álnokságát, megbízhatatlanságát, attól a gondolattól még sem tudtunk szabadulni, hogy nem fogják-e a kiválogatottakat túszul felhasználni.A munkát ötünk között úgy osztották fel, hogy mi szegediek vállaltuk a szegediek névsorának elkészítését, a hódmezővásárhelyi urak pedig a vidéki községekét, amely munkájukhoz az egyes vidéki hitközségek elnökeit vették segítségül. A táborban 8.400-an voltak, ennek fele szegediek, úgyhogy a készülő listából 1.500 hely jutott nekünk.A munkánk megkönnyítésére a százados rendelkezésünkre bocsátotta a szegedi község ama névsorát, mit a parancsára a tavasz folyamán a hitközség irodája állított össze. A munkánk során kitűnt, hog ez a lista teljesen megbízhatatlan volt és ezáltal számtalan jogos panasznak lett később kútforrásává. A szervezetlenségünk, de főképp az idő rövidsége folytán ezen nem tudtunk segíteni. Tudvalévőleg a közélelmezési hivatal a vallást és nem a fajt tartotta nyilván. A régen áttértek ezért a hivatalban mint keresztények szerepeltek és nem került abba a névsorba, amiből nekünk kellett dolgoznunk. Ez pedig azt eredményezte, hogy számtalan korábban kitértről nem is gondolhattunk, hogy a téglagyárban vannak. Megcsináltuk a vonatlistát. Volt egy 3000-es lista, amely nem került nyilvánosságra, pedig ez volt az eredeti megbízatásunk tárgya. A százados szerda délután megjelent irodánkban és legnagyobb megdöbbenésünkre az előző napi rendelkezéseit teljesen felborította.Az új parancs szerint 3.000-es névsor helyett csak 2.400 volt a felvehetők száma. A prominenseken kívül a gyermekek csak 12 éves korig, a felnőttek pedig csak 50 évesektől felfelé vehetők fel. Azonnal közbevetettük, 50 éves szülőknek nincsenek 12 éven aluli gyermekeik és ezen új rendelkezések alapján a családok széjjelszakadnak egymástól. "Und wenn schon, dass ist kein Standpunkt ! Dass interressiert uns ganz und gar nicht" volt az SS százados rövid válasza, mely rideg álláspontját további érveinkre és könyörgésünkre sem volt hajlandó enyhíteni. "Morgen 5 Uhr alles durchgeführt ! Verstanden ? Sie haften mit dem Kopf!" Kilátásba helyezte, hogy a kiválasztottakat le fogja számoltatni és azokat akik a 2.400-as számot meghaladják a többiek jelenlétében fogja lelövetni.Mint az ötünk kétségbeesését nem lehet kellőképp ecsetelni. Tudtuk, hogy az a német százados, aki aggoknak, halálos betegeknek, gyermekágyasoknak nem kegyelmez, az nem enged magával tréfálni. Nehéz viták után megállapodtunk egymással, hogy a Plaesztinába induló Jugend - aliah mintájára legalább a gyermekeket mentjük, ha ugyan a készítendő lista egyáltalán mentést jelent.A lista idejére, csütörtök délutánra elkészült, mi öten, akik a bizottságban voltunk, egyöntetűen szörnyűnek tartottuk. Hisz ha érvényre jut, akkor családok bomlanak fel, gyermekek szülőktől szakadnak el. Késő délután a téglagyár udvarára kirendelték a táborlakókat és előttük a százados a szörnyű listát felolvastatta. Minden egyes felolvasottnak előtte el kellett vonulnia s személyesen ellenőrizte, hogy tilalma ellenére nem vettünk-e fel 12-50 év közöttieket. A táborlakókat a lista felolvasása után irtózatos pánik fogta el. Ahogy mi akik összeállítottuk, úgy a táborlakók még kevésbé ismerhették a lista jelentőségét. Azt viszont mindenki érezte, hogy valami nagyon rosszat jelenthet az, ha a szülők kicsi gyermekeikkel nem szerepelhetnek egy névsorban.Ha mai szemmel néznők, lehetséges, hogy a német ezzel a rendelkezésével velünk szemben a legnagyobb jóindulatot tanusította. Ma örülnénk ezért az elosztásért. De akkor közülünk senki sem érthette vagy értékelhette az olyan parancsot, mely szerint had menjenek Auschwitz helyett a fiatalok és öregek Ausztriába, csak életben maradjanak. A középkorúakat Auschwitzban nem bántják. Csakis a kapitány tudta akkor, hogy az elosztóhelyeken Auschwitzban a családtagokat úgyis elválasztják, csupán időrendi kérdés, akár Szegeden, akár másutt esnek az ily kiválogatáson át, de lehet, hogy a szegedi táborlakóknak egy nagy hányada életben marad.A szörnyű pánik láttán a kapitány visszakozott. A felzaklatott zsidók azonban többé nem tudtak lecsillapodni. A kiválasztó bizottság 5 tagjának ma azonban senki sem tehet szemrehányást, hogy ilyen fejvesztett embertömeg közepette, mi a bizottság tagjai miért nem voltunk meggondoltabbak és miért nem jártunk el tervszerűbben.Ezt az izgatott állapotot még növelte a német tisztnek és alantasainak zavartkeltést célzó játéka. Minekünk akkor ez még új volt, azóta azonban már sok táborból hallottuk, hogy minő mesterei voltak a németek az ily idegölő játéknak. Nem kellett sok hozzá, csak naponta egymásnak ellentmondó rendelkezéseket kiadni. És mikor az anyák szerte a táborban ájultan fetrengtek a csupasz földön, fitymálva jegyezte meg maga a százados: "Na ja, das hat die bekannte jüdishce Herzlosigkeit getan! Dieser Unsinn, die Familienmitglieder von ainander zu trennen."Lényeges momentum a vonatlista körül, hogy érvényességét a százados jún. 24-én szombaton délelőtt visszavonta, de fenntartotta ama csütörtöki parancsát, hogy azok közül, akik ezen 2.400-as, immár érvénytelenített vonatlistán nem szerepelnek, 3.000-en jelentkezni tartoznak az első bewaggonírozásnál szombaton. Akkoriban még felháborodtunk az ilyen egymásnak ellentmondó rendelkezések felett. Ma már tisztában vagyunk azzal, hogy az ily zavarkeltés a zsidókínzás egyik leplezett eszköze volt, amit a németek olyan mesterien kezeltek. Számtalan szülő és anya, hogy ne szakadjon el gyermekétől, ezzel az első bewaggonírozott csoporttal tartott. Ide jelentkezett sok kitért is. Velük ment ugyancsak nagyszámú munkaszolgálatos hozzátartozója is, mert a németek azt híresztelték, hogy a szállítmány néhány órás útra indul, belföldön marad és ezért a munkaszolgálatos hozzátartozók remélték, hogy találkozni fognak MUSZ-s hozzátartozóikkal. A németek azt is mondották, hogy a szállítmány közvetlenül Topolyára megy. Jelentkezett olyan is, akinek hozzátartozóját tavasszal oda internálták. Akik Auschwitzra képesek voltak, azokon nem lehet csodálkozni, hogy ilyan hazug helyeztek előteremtésében örömüket leljék. Ezekért a tábori, jólinformált hírekért minket a lista összeállítókat nem lehet felelősségre venni, mert mi ezen a téren úgy mint a németek többi közös kínzóinak éppoly áldoaztai vaguynk, mint a téglagyár többi 8.395 rabja.A végérvényes 2400-as vonatlista összeállításához a rendelkezést mint fentebb említettem, a százados szombaton adta. Imét megkíséreltük, hogy az eredeti 3.000-es számot engedélyezze, sajnos eredménytelenül, a kiválogatási szempontok most már az eredetiek voltak, sokgyermekesek, MUSZ-ok hozzátartozói és zsidó közéleti személyiségek.Feltehető a kérdés, hogy a szegedi téglagyár kiválogatói miért nem vették fel a névsorba minden szegedi MUSZ-os hozzátartozóját. Először is kevés volt az 1.200-as szám, ha mind a három kiválogatási szempontot tekintetbe akartuk volna venni, továbbá nem is volt egy olyan névsor, hogy kik a MUSZ hozzátartozók a táborban és a német százados nem engedte meg, hogy a munka részleteiről bármit is nyilvánosságra hozzuk, tehát azt sem, hogy MUSZ-s listát ott hamarjában összeállíthassunk, mihez különben időnk sem volt. Ezt a hiányt úgy pótoltuk, hogy tudtuk, hogy dr. Frenkel 1940 óta párját ritkító módon állandó lelkipásztori vigasztalásban részesítette munkaszolgálatos híveinek hozzátartozóit. Ennek révén minden egyes ily családot ismert személyesen. De hogy emellett, ennek ellenére nem került minden jogos hozzátartozó a névsorba, annak az oka épp abban a pánikszerű rettenetes káoszban keresendő, mely a német parancsnok ördögi rendezése folytán az egész táborban úrrá lett. A lista szegedi 3 összeállítóját, elsősorban a közkedvelt dr. Frenkel rabbinkat, a hívek oly tömegben osztromolták meg, hogy rendesen dolgozni, gondolkodni alig voltunk képesek.Nekünk a bizottság tagjainak persze arról fogalmunk sem volt, hogy a kiválogatás életet vagy halált jelent. Nem tudtunk sem az auschwitzi haláltáborról, sem arról, hogy szegedi véreinket oda irányítják, de arról sem, hogy a névsorra kerülők Ausztriába, nagyrészt jóindulatú lakosság közé jutnak. A németek elejtett szavaiból csupán arra lehetett gondolni, hogy a téglagyáriaknak egy órésze vagy közelre kedvezőtlenebb, vagy pedig távolabbra esetleg kedvezőbb körülmények közé jutnak. A németek a listával kapcsolatban azt a rendelkezést adták ki: "Keine gebrechliche, Kranke, Alte"... és terjesztették el azt a hírt, hogy a listás szállítmány legalább 14 napos útra indul, amelyhez hosszú gyaloglás is fog csatlakozni. Ezzel is mintha azt a látszatot akarták volna kelteni, hogy a listás szállítmányt tényleg Palesztinába fogják ők irányítani.A zsidó közéleti személyiségek, a Prominentenlista kiválogatásához mint már említettem, Budapestről egy alapot küldtek kb. 160 névvel, melyen a környékiek közül is sokan rajta voltak. Most már azt is tudjuk, hogy Budapesten többféle ilyen prominens-lita volt készülőben. Készült egy ilyen és ezen több szegedi is volt kitértekkel vegyest, dr Balkányi Kálmán, Horváth István egykori OMKE titkár és Vértes Miksa segítségével. Beneveztek egyeseket Szegedről és környékéről, az Országos Iroda és az Orth. Iroda is javasoltak néhány családot. De Szilágyi Ernő leveléhez, amely a Svábhegyi Gestapo parancsnokság útján kerlt a szegedi téglagyárba, csak azt mellékelték, amely MOSZ szűrőjén ment át és ezen a listán a dolog természeténél fogva rég kitértek nem szerepelhettek.A dolgok teljes ismeretéhez még a következők tartoznak. Még 1944. Május folyamán sikerült Kasztner Rezsőnek, egy igen agilis kolozsvári újságírónak, a magyar közigazgatás karmaiból, illetve a Kolozsvár környéki téglagyárból 396 embert Budapestre felhozni és őket az Auschwitzba vagy más hasonló helyre irányított főtransportból kiszippantani. Érdekükben a Svábhegyi Gestapo - parancsnoksággal és felvette az összeköttetést. Sikerült is neki ezt a kis Kolozsvári csoportot német hozzájárulással, német őrzés alatt a lovag Wechselman-féle vakok intézete kertjében elhelyezni. Ez a tábor lett az úgynevezett "Columbus-utcai" tábor. A bennlakók számára mint több és több barakot építettek. Az őrséget néhány SS katona adta. Kesztner a többi erdélyi helységből már újabb szállítmányt nem tudott Budapestre hozni, s ezért nekilátott, hogy legalább az Alföldről minél több zsidót tudjon a külföldre való deportálás elől megmenteni. Eredetileg úgy gondolták és a németekkel ily értelemben tárgyalták meg, hogy minden téglagyári listára kerülő rövid időn belül az Erecbe jut. Ez is volt egyik oka annak, hogy ilyen listákra az MCSZ kitérteket nem is jelölhetett. Az előkészületükhöz szükséges rendelkezéseket már csak azért is az MCSZ adhatta ki, mert dr. Kesztner mindenütt az MCSZ megbízottjaként járt el, rendszerint Komoly Ottóval, az MCSZ országos elnökével együtt.Külön rá kell térnem arra a kérdésre, hogy a kiválogató bizottság a téglagyárban volt kitérekhez miképp viszonyult.Hogy a régi szegedi kitértek közül a téglagyárban kik voltak - azt a bizottság - mint már fentebb említettem, a szegedi zsidó hitközség által készíttetett névsorából nem állapíthatta meg, mert hiszen a rég kitértek nem voltak a Hitközség tagjai és ezért a névsorban nem szerepeltek. De ismertük Szilágyi Ernőnek és az általa képviselt Magyar Cionista Szövetség intranzigens álláspontját, hogy a rég kitérteket, vagyis olyanokat, akik a zsidóságtól elszakadtnak tudták és érezték magukat, egy Palesztinába irányuló mentési akcióban nem részesíthetik. De a téglagyárban összegyűlt kitértek között az a hír is elterjedt, hogy érdekükben a papság vagy a Szent Kereszt Szövetség hathatóan eljár és ennek kapcsán a kitértek valamennyien rendelkezés kapcsán egy téglagyári külön épületbe hurcolkodtak össze, hogy őket ott egy esetleges mentési akció egyszeriben megtalálja. Nem is volt elgondolható, hogy egy ilyen mentési akcióban nemkitértek is részesüljenek. A viszonosság legelemibb elve alapján állva a kiválogató bizottság ezért a felfogásáért ma nem vonható felelősségre és csupán prokátori rebulisztika tételezheti fel róluk, hogy népellenes cselekedetet követtek el azáltal, hogy aktív zsidók kárára egy zárt számú névsorban rég-kitérteket nem vettek fel.Mi a bizottság tagjai mindennek dacára nem foglaltuk el teljesen a merev álláspontot. A téglagyári idők előtt a szegedi zsidók között pszichozisszerűen az a hír járta, hogy Szlovákiában a fiatal zsidó nők kitérésük révén megmenekültek attól, hogy őket a német katonák állatias ösztöneinek dobják oda. Ezért aztán Szegeden több lányos család kitért. Az ilyen kitéréseket a szegedi bizottság munkájánál nem vette figyelembe.Közben dr. Kasztner tovább ágált és dolgozott és azt igyekezett elérni, hogyha már nem is tud teljes vasútszállítmányú tömegeket Palszetináig eljuttatni, úgy legalább kisebb csoportokat mentesen ki oda a magyarországi pokolból. Elvben a németek ehhez is hozzájárultak. Így jöttek aztán kisebb csapatok a Columbus utcai táboron kívül még az Aréna úti zsinagógában össze, ahova Szegedről is bekerült egy waggonnyi szállítmány.Ennek a története a következő: Ami bizonyos szombaton, mikor a végérvényes vonatlistához a német százados a parancsot kiadta, az SS százados nekem a következő 12 nevet diktálta le és ennek utasítása szerint egy újabb listát készítettünk:Szegedről WWe Dr. Samuel Biedl 13, Rabb. Eugen Frenkel 5, Ábrahám Jungreis 6, Dr. Leopold Löw 10, Salamon Rosenstock 1, Dr. med. Lajos Schwartz 2, Michael Varga 13, Imre Weisz 4, továbbá vidékről, Hódmezővásárhlyről Rab. Dr. Adolf Silberstein 3, Szentesről Rabb, Dr. Josef Berend 4, Battonyáról Rabb. Dr. Pinchas Durchslag, Csongrádról Rabb Dr. Georg Kalmár. Ezek és legközelebbi hozzátartozóik külön névsorban veendők.Feltűnt, hogy míg a vonatlistára vonatkozó parancskiadáskor a százados az eredeti iratokat kezünkbe adta, addig most a hivatalos sürgönyt nem adta ide és nem engedett nekünk abba beletekinteni. Biztosra vettük, hogy a sürgöny még több nevet tartalmaz. Napokkal később budapesten az Aréna úti táborban a szegediek nevét újból felolvasták és akkor kitűnt, hogy gyanunk alapos volt. A százados a kapott rendelkezéseket megváltoztatta és a Budapestről jött névsorból többeknek nevét kihagyta. A névsorban utolsónak szereplő két rabbinus nem is került a szegedi téglagyárba. A százados nem teljesítette ama kérésünket, hogy ezen kimaradottak helyébe más, ugyancsak igen érdemes rabbinusokat sorojunk be. A pestiek nem tudhatták, hogy kik vannak itt. Érdekes jelenség, hogy a tömeg felfogása mily kiszámíthatatlan, a szegediek sokan nehezményezik, hogy dr. Frenkeljük nem tartott velük Strasshofig, míg a makóiak azt hibáztatják, hogy az ő hírneves papjuk dr. Kecskeméti Ármin velük ment és nem került Budapestre.Ismét újabb fejtörés és vita, kiket vegyünk hozzátartozóként a listára és ezen waggonlistán szereplők hova kerülnek? Megmenekülnek-e vagy túszok lesznek. Tudva azonban, hogy egyes emberek számára milyen könnyítést jelent, ha családjának összetartozó tagjai együtt maradhatnak, elhatároztuk, hogy a német utasítást a lehető legtágabb értelemben fogjuk felfogni. Ezen az alapon a megadott 10 név a hozzátartozókkal együtt 61-re bővült.Hétfőn este a százados egy nőt hozott irodánk ablakához azzal, hogy őt és hozzátartozóit a waggonlistára kell sorolni, így került dr. Vas Ignác és családja erre a névsorra. A kiválogatást az egyes megadott személyek tágabb családjára - baráti körére nem lehetett kiterjeszteni, mert félő volt, hogy a névsorra nem kerülők között ez visszatetszést szülhet. Az idő rövidsége, a tábor lakóinak nagy száma és a kiválogató biztosság igen erős elfoglaltsága folytán nem jutott alkalom arra, hogy nyilvánosságra hozzuk, hogy a két listára való kiválogatás német utasításra minő szempontok mellett ment végbe. Ez a kényszerhallgatás váltotta ki aztán a kákán csomót kereső informálatlanok vak gyűlöletét a kiválogató bizottság iránt.Jún. 24-én indult meg az első transport szomorú menete a rókusi állomás felé.Harmadik napja baktatnak egész napon át sűrű egymásutánban ki a téglagyárból a rókusi állomásra a deportáltak szomorú csapatai. A legforróbb júniusi délután van. Zsandáruszítók ! Mi történt ? Egy jó asszony cseresznyét vet ismerős gyerekeknek az út szélére. A próbacsendőröknek még az emberszeretetnek az a megnyilvánulása is ajkára kergeti a durvaságot. Vajon ő sohasem látta a plakátot, "Ne káromkodjatok" ?A vánszorgó gyalogosok mellett egy lovas stráfkocsi égig megrakva a kihajtottak utolsó cókmókjával. Betegek, öregek ülik körül.Na de mi az ? Hisz a pribékek eggyel kivételeznek. Széken ül a kocsin. Hallgatagon tűri, mi vele történik. A környezetét nem látja. Az Úristene megáldotta, elvette szemevilágát. Bizony isteni áldás, hogy nem látja mit cselekszenek nyájával, mit tettek az ő istenházával, hogy hányták ki halomba templomának díszes padjait a szabad ég alá, esőnek, napnak, mint taposták, irtották az ő parkjának ritka fáit, cserjéit.És most hatvanhatan, annyian mint ahány esztendőn át ő hirdette az isteni igét, magyarázta az írást egyazon helyen, szemben a házzal, hol a bölcseje ringott, igen hatvanhatan haladnak a teherwaggon felé.... Ebben az eseményekben, élményekben gazdag életében marhakocsiban egyszer sem utazott. Szülővárosa hálájából, hogy világhírt szerzett Szegednek, most erre is sor kerül. És viszi tüdejében a téglagyár szárító kemencéjének dantei poklából a gyilkos bakteriumot, mely 3 hét múlva végez vele. Itthoni újság még a halálhírét sem hozta. Az akkori szabadsajtó nem közölte, hogy megkínozták, megszenvedtették, mert meggyalázni akarták a város egyik legnagyobb fiát. A budai zsidó temető lankáján alussza örök álmát. A légiriadó szirénájának búgása pótolta a távolban szétszórt híveinek zokogását. A lehulló bombák robbanása visszhangozták a koporsójára hulló rögök dübörgését.A szörnyű nagy pusztulásból, miben írásainak nagy része a tudomány a magyar irodalom örök kárára elveszett, a véletlen egy átázott, ászokbogárrágta papírlapot mentett ki, mely egy beszédét őrizte meg. Ebben az utolsó évek egyikében imigyen szólt híveihez:"Elrejtőzik a vigasztalás szemeim elől", így olvassuk ma a prófétai igét. Vigasztalanul leverő hazánknak helyzete. A kétségbeesés mentőmunkája kimerül áldozatos adózás ismétlődő kisajtolásában. Mintha a bordajtó alá a mustjafogyott seprűt újfent letűrnék és a fáradt szőlőtörkölytől második, kiadós szüretet várnának, vagy mintha a kicsurgatott lépből a konkolyfacsaró zsugori újból mézet akarna facsarni. Sanyargó közbölj a mi közállapotunk. És a sanyargó közböjtnek csak egy reménye maradt, mint ősidők böjtjének alkonyán Istenhez kiáltunk: "Hallgasson meg és hallja kiáltó szavatokat, hogy hálás szívetek majdan szólhasson, "Áldott legyen az isteni irgalom, mely könyörült az országon".24-én és 27-én ment el a két első transport 3000-3000 emberrel. A szerencsétlen áldozatoknak maguknak kellett a holmijukat kicipelni az állomáshoz. Csak a betegek rakhatták kocsira a poggyászukat és szállhattak maguk is fel. Odakint az állomáson azután a felügyelő csendőrök úgyszólván mindent elraboltak tőlük és pedig azon a címen, hogy mentől többen férjenek be egy teherkocsiba. Az állomásfőnökség a pályaudvar kapujában számoltatta a behajtottakat. Beszállás után a teherkocsi mindkét ajtaját lelakatolták. Vizet élelmet természetesen elfelejtettek adni. A második szállítmány pl. 6 teljes napon át - pedig akkoriban irtó volt országszerte a hőség - volt lezárva étlen-szomjan. Hogy mennyien pusztultak el a szerencsétlenek közül, mely körülbelül a harmadfélszáz súlyos beteget vitte, nem tudom.A bewaggonírozottaktól az utolsó pillanatban kirabolt holmit a csendőrök visszaszállították a téglagyárba. Útközben természetesen az utca söpredékét gazdagon megajándékozták. Hogy mi gyűlhetett össze a téglagyárban, arról fogalmat ad a következő: A szakértők P.150.000-re értékelték csupán a tollanyagot, amit az első két szállítmány 6000 emberétől a téglagyárban összegyűjtöttek.A téglagyárba a szegedieken kívül elsősorban a vidéki községek szórványos zsidói kerültek be: Makó, Hódmezővásárhely, Mindszent, Kistelek, Dunapataj, Kiszombor, Csanádpalota, Pitvaros, Magyarcsanád, Földeák és Újkécske városokból, illetve községekből. De még mi minden maradt a téglagyárban. Ki felel a bewaggonírozás kegyetlenkedéseiről és mindazért, ami a szállítás alatt történt ? Miért nem alkalmazta a MÁV egyetlen szolgálatban lévő tisztje, alantos alkalmazottja, a szállítási szabályzat ama előírását, amely a szállított állatok itatására, etetésére vonatkozik, ezekre a szerencsétlen páriáknak. Azt hiszik, hogy ők nem vonhatók felelősségre.A jún. 28-án bewaggonírozottakat reggeltől d.u. 3 óráig hagyta a lezárt waggonokban szomjazni a berakást vezető, szolgálatban lévő csendőrhadnagy, míg erre az embertelenségre más oldalról figyelmeztetett német Gestapo őrmester jóindulatúan közbe nem lépett.A zsidók az akkori felfogás szerint nem tartoznak a nemzethez, de vagyonuk az már nemzeti vagyon a propagandából táplálkozó hatósági rendelet szerint. Ennek ellenére a felületes vétkesen könnyelmű egyes egyedül zsidók megkínzására beállított szegedi hatóság nem gondolt a gazdátlanul maradt zsidóvagyon, főképp a lakásberendezések megóvására. Nagyrészük a zsidó templomok udvarán ment tönkre, megőrzésükről a hatóság nem gondoskodott, ellenben tűrte, hogy amit belőlük az átvonuló fegyveresek el nem cipelték, azt a csőcselék rabolja el. Valóban nemzeti vagyon ment így veszendőbe, a felelőtlenül uralkodó hatóság tudtával és szemeláttára. Ezért ki felel.A végleges 2.400-as vonatlistát német rendelkezésre hétfőn délután kellett az ismét felállított táborlakók előtt felolvasni. Ezután német rendeletre a listán szereplők még az este a gyár bal, a rajta nem szereplők a gyár jobb oldalán lévő férőhelyekre vonultak. Ez utóbbiakat másnap kedden waggonírozták be és irányították előbb Miskolcnak, majd Szajolnak és végül Strasshofba, ahova a listás vonatot is vitték. A keddi transporttal ment a téglagyári kkórház csaknem minden betege, kb. 250-en. Ezek sorában a táborlakók legszerencsétlenebbjei, kiket a német őrület és gonoszség az ideggyógyintézetekből vonszolt a téglagyárba. A 2.400-as listát kedden a németek ígéretükhöz képest tényleg leszámolták. A kiválogatás sikerült, a szűk keretet nem haladtuk túl. Még hétfő este, alista kihirdetése után a felizgatott tömeg ellepte a munkahelyünket. A százados revolvert rántva kísérelte meg, hogy rendet teremtsen. Mindhiába. A jelenlétét természetesen arra akartuk felhasználni, hogy rábírjuk, hogy a szűkreszabott keretet legalább még százzal megtoldja. A százados hajthatatlan maradt.Auschwitz létezéséről a téglagyárban természetesen nem tudtunk, még kevésbé arról, hogy az első szállítmányt odavitték. A tiszaeszlárival vetekedő vérvád bizottságunk tagjairól azt állítani, hogy tudtunk az ottani szörnyűségekről, az odakerülők sorsáról és hogy befolyásunkat arra használtuk ki, hogy a nekünk nemtetszőket készakarva és tudva odairányítottuk.Épp ilyen vérvád annak hangoztatása, hogy mi a vonat - vagy waggonlistára egyeseket pénzért vettünk volna fel. Csak egy esetet bizonyítsanak, úgy bizottságunk bármelyik tagja jelentkezik a megérdemelt bitófa alá.A német előírás ellenére két esetben jártunk el, hogy a listás vonatra betegek és törődöttek kerüljenek, a szegény Rex dr. esetében. Szombat este már híre járt a téglagyárban, hogy Rex dr. meghalt. Később magához tért, de az orvos-kartársai életbemaradásához már csak 1-2 napot adtak. Nem akartuk, hogy ez a kiváló ember és jóbarát ne Szegeden temettessék el, hanem valamelyik vasút mentén dobják ki a tetemét. Különben is felesége és fia amúgy is rajta voltak a listán és őt mint listán felettit tették fel a kocsiba. Hozzátettük chevránk elnökét Faragó Lajost és ennek ugyancsak súlyosan beteg nővérét, mindhármat azzal a titkos tervvel, hátha majd a különvagonnal egyidejűleg őket is kiemelhetjük. A már többször említett jóindulatú német őrmester, aki a különwaggont Budapestre kísérte volt, mintha már hajlandó is lett volna, hogy ezt engedélyezi. De már a Rókuson a különwaggonba nem engedte be őket. A Ferencvárosi pályaudvaron, ahol a különwaggont kirakatta ismét kérésre, könyörgésre fogtuk a dolgot, ő azonban egyszerre megmásította hajlandóságát és mereven elzárkózott attól, hogy ezeket a halálos betegeket ott kilopjuk és egy pesti kórházba szállítsuk. Így kerültek ezek a szerencsétlenek Strasshofba.Itt megemlítem, hogy a téglagyárból a második transporttal jún. 27-én, kedden reggel két egyetemi tanár Purjesz Béla és Rusznyák István - utóbbi családjával már évek óta kitért - annak dacára, hogy kivételezetteknek számítottak, kerültek bewaggonírozásra. A hajnali órákban a szegedi Gestapo vezető százados megjelent lakásunkon és 10 percnyi időt adott nekik a becsomagolásra, majd autóra tette őket, kivitte a téglagyárba, majd a téglagyárban felsorakozott csoport mellé állította őket és hajtották a többivel a Rókusi állomásra. Midőn ez a szállítmány, mely tudvalevőleg előbb Auschwitz felé irányult, majd mégis Strasshofba került, a rendeltetési helyére ért Strasshofba, az állomáson már várta őket egy parancs, melynek értelmében mind az ötüket Budapestre rendelték és pár napig ők is a Columbus utcai táborban lettek elhelyezve. Itt csak rá akarunk mutatni arra, hogy volt eset, hogy még onnan is visszahoztak embereket.Feltételezve, bár meg nem engedve, hogy egy nekünk kiadott parancsot nem teljesítettünk, de guyen mit tettünk egyebet helyette. Nem szegedi zsidókat soroltunk-e mindenképp 4200-ból 1.200-at ba nézsorba. Igy is, úgy is ? Akár a feltételezett parancs szerint, akár ennek mellőzésével jártunk el ? A különbség csak legfeljebb az lehet, hogy "A" helyett most "B" állana a persat ordítók között.Számszerűsíteni azt, hogy ki milyen címen került a vonatlistára csak úgy lehetne, ha a lista meglenne és ennek nyomán utólag mintegy számfejteni lehetne, hogy az 1.200 szegedi közül ki milyen jogcímen került a listára. De mire való lenne ez a munka. Azt anélkül is tudni, hogy mi az adott körülmények között és a legjobb szándékunk mellett sem tudtunk gyarlóbb eredményt elérni. És amellett az egész esztendőn át nem egyazon halál leselkedett-e mindenütt reánk ? Itt van előttünk a gösslingi rémtett ! Mi különbség volt a szegény ártatlan, ott pusztult véreink között, hogy volt köztük a "prominensek közül", a listára került "izraelita" és volt ott nem - listával ment "rég kitért". És mennyit adnánk kész örömest mindannyian életünkből, ha ezek a drága véreink itt élhetnének közöttünk. Az Aréna útra, illetve Columbus utcára a szegedi csoporton kívül még a hazai helységekből jöttek kisebb csapatok: Debrecen, Pápa, Szombathely, Sopron, Kaposvár, Sárvár, Félegyháza, Csaba, Bácsalmás, budakalászi téglagyárból egynéhány család helységenként. Ha a kolozsváriak nagy csoportjától eltekintünk, megállapítható, hogy a táborokban egy vidékvárosból sem voltak annyian,mint Szegedről. A 66 szegedi közül 12 került Bergen-Belsenen át Svájcba, a megmaradt 54 közül elhunyt, illetve eltűnt 13, vagyis kb. 24%.A Columbus utcai tábor eredetileg egy SS-ek által őrzött internáló tábor volt és 1944. Szeptemberben az SS-őrség egy fél óra alatt elhagyta a tábort. Magunkra maradtunk 3 hétig és úgy éltünk ez alatt az idő alatt ott, mint más csillagos házak lakói. Délelőtt 11 órától d.u. 3-ig szabadon közlekedtünk az utcán.Okt. 16-án jött a Szálasi aera, és ekkor sorban odacsődültek tömegestől a pesti családok és munkaszolgálatosok s ezáltal felhívták a táborra a nyilasok figyelmét. Dec. 3-án elvittek engem családommal a pesti gettoba, ahol dec. 5-én ki lettem nevezve kerületi elöljárónak. Pár napig voltunk csak ott és közben megszereztük a svéd követség által kiadott menlevelet, melynek alapján a Pannonia utcai svéd védett házba költöztünk. Ott voltunk 1945. Jan. 24-ig, és Budapest elfoglalása után visszamentem családommal Szegedre.Jövő tervem: Feleségemmel és 2 gyermekemmel minél előbb Palesztinába kivándorolni.

Kifosztás