Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Magyarországnak Budapest után legnagyobb városa Szeged. Lakosainak száma 140000. Ebből az 1930-as években a zsidók száma 9500 volt, ezek egy része kivándorolt vagy más magyarországi városokban telepedett le, és míg az elhalálozási szám évente 120 volt, addig a születések száma 10-12. Az 1940-es években a zsidók létszáma 4500-ra csökkent.Szegeden a zsidóság különböző téren helyezkedett el. Voltak köztük kereskedők, iparosok, de legnagyobb részt tisztviselők és közalkalmazottak. Általában mind jó polgári körülmények között éltek.1938 évtől kezdve vagyoni viszonyaik fokozatosan leromlottak és a Chevra igyekezett különböző segélyekkel segítségükre lenni. Megalakult a Pártfogó iroda és eleinte az adó 50%-a, később már 100%-a került költségvetésbe a zsidóság felsegélyezésére. A budapesti zsidók részére is voltak Szegeden gyűjtések, amit az OMZSA céljaira fordítottunk.1939-ben kezdődött a zsidók kálváriája. Jött az első zsidótörvény, amikoris a szellemi foglalkozásúaknál a vállalatok 20%-os arányban tarthatták meg a zsidó alkalmazottaikat. Ez a törvény még nem éreztette annyira hatását, mert az arányszám a legtöbb vállalatoknál nem is volt nagyobb, tehát kevés embert érintett ez a rendelet.1939-ben jött a második és 1941-ben a harmadik zsidótörvény lépett életbe, ezek a törvények már súlyosan érintették Szeged zsidóságát, mert az emberek 80%-a szellemi pályán működött. Az utóbbi két rendelet vonatkozott a kereskedelmi alkalmazottakra, iparjog megvonásra, trafikjog, iparmérésre és végül földbirtokokra, eleinte 5 holdon aluliakra, később a nagyobb birtokokra is.Szeged zsidósága a zsidótörvények végrehajtása után a következőképpen tudtak az életben elhelyezkedni: Például egy tisztviselő, aki megkapta a végkielégítését, kis tőkéjét befektette egy üzletbe és így tudta valahogy létfenntartását biztosítani. Felállítottak hitközségi műhelyeket, átképző tanfolyamokat rendeztek és foglalkoztatták az ellátatlan iparosokat. Az asszonyok áttértek az otthoni munkára, kézimunkáztak, angórát és gyapjút fontak, fő jövedelmük azonban a lakáskiadás és kosztadás volt.A rendeletek kibocsátására maga a város nem volt megbízva, hanem ez országos törvényrendelkezés volt.A törvényrendelkezéseket a törvény és a kormány tisztviselői, valamint a közigazgatás végrehajtói rendelték el és hajtották végre.1944. március 19.-én a németek megszállták a várost.Április elején elrendelték a zsidóknak a megkülönböztető sárga csillag viselését. Ezt a rendeletet nagyon szigorúan vették, és aki nem viselte azt, kihágásnak minősítették és internálták. 2-3 ilyen eset után már senki sem merte megkockáztatni és mindenki feltűzte azt.Voltak olyanok is, akik kivételezettségük révén nem voltak biztosak benne, hogy kell-e viselniük, vagy nem, de a biztonság kedvéért mégis felvették. Kivételt képeztek a katonai kivételezettek és az elismert ellenforradalmárok.Ezek az intézkedések a zsidóság körében nagy elkeseredést keltettek. Voltak a keresztény lakosság közül olyanok, akik megdöbbenéssel és sajnálattal nézték az eseményeket, viszont tehetetlenek voltak ilyen hatalommal szemben és legfeljebb csak apróbb szívességekkel tudták nyilvánítani a velünk szemben érzett sajnálatukat, vagyontárgyak elrejtésével és élelmiszerjuttatással. Sokan azonban a legnagyobb közömbösséggel nézték a dolgokat.A németek bejövetelekor én a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke voltam. Német megszállás után a rendelkezésnek megfelelően zsidó tanácsot kellett létesíteni, melynek magalakításával és vezetésével német rendelkezésre a hatóság engem bízott meg. Így alakult meg az Ötös Tanács, melynek tagjai voltak rajtam kívül Reizer Miklós terménykereskedő, Grosz Marcel, Fenyő Lajos műszaki tanácsos és dr. Wilhelm Lajos ügyvéd.Jöttek sorra a rendelkezések. Állandóan igényeket támasztottak a Hitközséggel szemben. Nagy paksamétákkal jöttek. Első alkalommal P. 70000-t követeltek a gettó felépítéséhez. Ezt az összeget be is szolgáltattuk. P. 35000-t összegyűjtöttünk az itteni zsidóságtól, a többit a Hitközség adta. Vért izzadtunk, míg az egész összeg együtt volt. Ennek befizetése után ismét jöttek, hogy ennyi meg annyi ágyneműt és takarót kell beszolgáltatni és így ment ez állandóan.Közben internálások voltak, szaladgáltam mindenfelé, hogy engedjék őket szabadon, panaszt emeltem a hatóságoknál, de hiába kényszerre hivatkoztak, hogy az német parancsra történt. Naponta vittek el valakit és minden este félve feküdtünk le, mert soha nem tudtuk, hogy mire felébredünk, kire kerül a sor. Az internálásokat a hatóság megbízásából a rendőrséggel végeztették, hogy németek vagy pedig a nyilasok rendelkezésére történt-e, azt nem tudom. A rendőrségnek a magyar hatóság adta át az internálásokra vonatkozó megbízást.Letartóztatások is történtek, polgári magatartás, társadalmi helyzet és vagyonelrejtés végett.Május végén kijött egy rendelet, hogy zsidóknak június 1. És 15.-e között a részükre kijelölt gettóba kell bevonulni. Ezt követőleg a polgármester, illetve helyettese rendeletével plakát jelent meg, hogy mindenkinek hazafias kötelessége, ha tudja, bejelenteni, hogy melyik zsidó rejtett el valami vagyont és hol. Házkutatások voltak egyes helyeken, illetve letartóztatások. A csendőrök gyalázatosan viselkedtek. Volt itt egy kerületi csendőriskola és ennek az iskolának a legénysége volt kivezényelve, lehettek 400-an. Ez volt a próba letétük a csendőröknek, a zsidóság meghurcoltatása.Nagy feladat várt rám a zsidóság részéről, heteken keresztül vitatkoztunk a hatósággal, hogy történjék a gettó létesítése és felállítása. Ez azzal járt, hogy a gettó részből ki kellett volna telepíteni a keresztényeket. A hatóság összehívta azokat a keresztény háztulajdonosokat, a kijelölendő gettórészben laktak, és persze sehogy sem tudtak megegyezni, miután a legtöbben a saját házukban laktak. Az összehívott háztulajdonosok azt a tanácsot adták, hogy tegyék ki a zsidóságot a lóversenytéren lévő mezőre, és ott helyezzék őket azokba a barakkokba, akiket most a katonaság megfigyelőnek használ.Ezt megelőzőleg, mielőtt a szegedi zsidóságra ilyen végzetes súlyok nehezedtek, már hozták is a délvidéki zsidókat, körülbelül 4500-at.Makóról kb. 1000-tHódmezővásárhely 1000-tSzentes 400-tKalocsáról kb. 600-tÚj#écske kb. 50-tMindszent kb. 50-tKistelek kb. 100-tCsanádpalota kb. 25-tPitya#os kb. 20-tÚjkécske kb. 50-tTovábbá Halas, Horgos, Apátfalva, Kecel, Dunapataj, Kiszombor, Magyarcsanád és Földeák szórványos zsidóságát kb. 1200-t, összesen tehát kb. 4500-t.A délvidéki zsidókat egy ideig a szegedi zsidótemplom épületében, majd innen az itteni sertéshizlalda disznóaklokba telepítették ki. Ezekkel nagy tortúrát álltunk ki, gondoskodni kellett az élelmezésükről és támogatásukról. Mondhatom, a szegedi zsidóság nagyszerűen viselkedett. A zsidók székházában konyhát állítottunk fel és onnan hordtuk nekik az ebédet. Szabály szerint nem lehetett hozzájuk bemenni, de mindig attól függött, hogy milyen rendőr az őrszolgálatos és hogy sikerül megnyerni magunknak. Így aztán amennyire lehetett, hordtuk nekik az élelmet, s fájó szívvel gondoltunk arra, hogy vajon ki fog a mi ellátásunkról gondoskodni.Sor került a mi összeköltöztetésünkre is. Kevés helyet jelöltek ki számunkra. Panaszkodtam, hogy ez még a raboknak is kevés, mert míg azok 6 négyzetméter területet foglalnak el, a mi részünkre csak 4 négyzetméter lett kijelölve. Jegyzéket nyújtottam át, hogy mely házakat jelöljék ki. Nekem kellett mindenben személyesen eljárni, mert a bizottság többi tagjaival nem akartak tárgyalni. A megbeszéléseket Tóth Béla polgármesterrel és Kemenessy tanácsossal folytattam, akik a hatóság részéről voltak ezzel megbízva. Azon kívül volt egy külön bizottság, amelyik a délvidékiekkel foglalkozott. Magyari-Kossa főispán s így hármunkon kívül a csendőrség képviseletében ### százados, aki szemben a legigazabb ember volt, de a hátunk mögött a legrosszabb indulatú, ezen kívül a német parancsnokság volt képviselve.Gettónak a zsidótemplom környéke volt kijelölve. A Margit utca fő része, a Korona utca egy része - miután a másik részén a polgármester lakott és ő nem akart kimenni a házból - , a Bús Péter utca egy része, 2 zsidó templom és a zsidó iskola.A gettó már megvolt, ekkor újabb feladat várt rám, a zsidó holmik és bútorok, amik visszamaradtak, azok elraktározása. A raktárak megszerzését is a hatóság rám bízta. 3 raktárt sikerült szerezni, de miután ez nem bizonyult elégnek, templomok kerültek sorra.Mindenkinek a saját költségén kellett a visszamaradt holmiját a raktárak egyikébe hordatni. Akkoriban nagyon drága volt a fuvar és a szegényebb rétegnek, akinek erre nem tellett, a Hitközség szállíttatta el a holmiját.Ami a gettóban kijelölt 4 négyzetméternyi területen nem fért el, az a raktárakba került.Kijelöltek továbbá az áttértek számára 3 házat, a Kelemen u. 11., Polgár u. 24. És Rókus u. és Vaspálya u. sarkán lévő Bors szállót. Ide kerültek 1200-an, akik még a gettó fennállása előtt szabályszerűen kitértek. Ezek sokkal hátrányosabb helyzetben voltak, mint a többiek, mert beköltöztetésük után a kapukat becsukták, azokon nem lehetett sem ki, sem bemenni, és fegyveres rendőr őrizte őket. Később őket is kivitték a téglagyárba, és onnan deportálták.A templom körüli gettó ablakait, amelyek olyan területre néztek, ami nem tartozott a gettóhoz, be kellett meszelni, és az ablakokat kinyitni nem volt szabad, mindannak dacára, hogy júniusi nagy hőség volt és a szellőztetésre nagy szükség lett volna.A gettóban az élelmezés a következőképpen történt: Megalakult egy Gazdasági Hivatal. Előző nap összeírták az élelmezéshez szükséges dolgokat és másnap 2 rendőr kíséretében néhányan, akik erre a célra ki lettek jelölve, elmentek vásárolni. Később már ez is megváltozott, nem engedtek az utcára senkit, ellenben a kapuhoz jöttek a kofák, és ott vették át a zsidók az árut.Két héttel a beköltözés előtt egy kimutatást kellett készíteni, hogy kik kerültek a gettóba és valóságos hajtóvadászatot indítottak a városban, hogy mindenki a gettóban van-e. Rettenetes helyzetben voltam, mert volt egy pár légorvos, egyetemi tanár, katonai kivételezett, akiknek nem kellett a gettóba bevonulni és nem is vettem fel őket a jegyzékbe, de azzal jöttek, hogy egy újabb rendelet szerint nem kegyelmeznek meg senkinek, úgyhogy a 2 napos operált betegeket és a szülő nőket is bevitték a gettóba.Nagy harcot folytattam, hogy legalább ezeket a nagy betegeket ne vigyék el, meg is ígérték, hogy itt hagyják, de úgy látszik, a magasabb fórum nem engedélyezte és utolsó nap ezeket is kivitték a téglagyárba. Sokan az utolsó éjszaka öngyilkosságot kíséreltek meg, és ha valaki meghalt, azt ott hagyták, aki életben maradt, azt úgy cipelték el.Nekem nem kellett a gettóba bemenni, én arra voltam szánva, hogy egyenesen a téglagyárba megyek.Június 15.-én este 9 órakor értesítetek, hogy jelenjek meg az Ötös Bizottság megbízásából Keresztessy rendőrfőtanácsosnál a gettóban, és ugyanakkor összehívták az összes házparancsnokokat is. Kijelentették, hogy mindenki reggel 6 órára útra készen legyen, mert elindulunk. Erre a kijelentésre egy olyan érzés fogott el, hogy ha most rágondolok, még mindig az akkor átélt pár percnek a hatása alatt vagyok. Mi vakok voltunk, azt hittük, hogy itt a gettóban bevárjuk a háború végét, ami legfeljebb 1-2 hónapig tarthat, de hogy elvigyenek, ki az országból, arra nem gondoltunk.Még aznap le is zárták a gettót és másnap már megkezdődött a kihurcoltatás. Az emberek előbb motozáson mentek keresztül, majd elvitték őket teherautókon a sporttelep mellé és onnan ki a szegedi téglagyárba.Nekem június 23.-án kellett volna ki a téglagyárba menni. 21.-én, két nappal előbb értem jött a gettóba a fivérem Budapestről, aki ott belügyminiszteri államtitkár volt, felesége pedig árja nő, és rám erőszakolta, hogy menjek vele, fel Budapestre. Nem akartam menni, azt mondtam, ha a többi zsidóság szenved, szenvedjek én is velük. Fivérem nem engedett, tombolt, harcolt, míg végül is ő lett a győztes, és kiszöktetett a gettóból, ami könnyen ment, miután nagy tiszteletben állottam mindig a szegediek előtt.Budapesten a fivérem lakásán bujkáltam. 3-4 hét telt el azóta, hogy Szegedet elhagytam, és egyszer csak beállít két csendőr és elvittek Szegedre. Hogy kinek az intézkedésére, azt még máig sem tudom.Két hétig a szegedi rendőrség fogházában voltam. Nem volt rossz dolgom, mert valamikor nagy ember voltam és még a rendőrök is haptákban vágták magukat előttem, miután a közéletben mindig nagy tisztséget töltöttem be. Kamarai elnök voltam, különböző bizottságoknak, Fészek Klubnak, Rassai Pártnak, Hitközségnek, stb. az elnöke. Barátaim és ismerőseim megrendelték részemre étkezdékben az ebédet és azok azt a fogházba beküldték.A fivéremnek nagy összeköttetése révén 2 hét múlva egy belügyminiszteri rendelet szerint a fogházból kiengedtek. Nem maradhattam Szegeden, mert a németek minden ok nélkül elhurcoltak olyan embereket, akik nekik nem tetszettek, egész egyszerűen éjszaka felverték az ágyból és elvitték. Jobbnak láttam tehát elbujdosni.Szeptember elején, mikor az orosz front már egész közel volt Szegedhez, és a németeknek már akkor más gondjuk volt, mint a zsidókkal foglalkozni, visszamentem szegedi lakásomra.1945. október 11.-én az oroszok felszabadították Szegedet. Előző éjszaka egy pár belövés volt, utána nagy tűz keletkezett közvetlen a lakásom mellett, égett körülöttünk minden, másnap nem lehetett az utcára menni, de szerencsére a hirtelen megindult, napokig tartó záporeső eloltotta azt.Szomorúan állapítom meg, hogy az első transzportból, amely 1200 szegedivel és 1800 vidékivel indult Auschwitzba, mindössze eddig 20-an jöttek vissza. A másik két transzportból, amely Ausztriába ment, kb. 75%-a hazajött.A 400 behívott munkaszolgálatosból eddig kb. 150-en jöttek vissza és a 200 internáltból még eddig egy sem jelentkezett.Most továbbra is Szegeden maradok, és mint ügyvéd, folytatom pályámat.Demokrata képviselő voltam, de miután a demokrata párt megbukott, és az egész kereszténység, kivéve a kommunistákat, mind a Kisgazdapárthoz csatlakozott, le kellett mondanom.A JOINT végrehajtó-bizottságának továbbra is az elnöke maradok.

Kifosztás