Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Férjem kereskedő volt,nekem jólmenő kalapszalonom, igy nagyon jól megéltünk 16 éves fiammal együtt. Sajnos, egész családom elpusztult, már-már ott tartok, hogy őszintén sajnálom visszatértemet, családom nélkül nem akarok élni.Kispesten mintegy 3500 zsidó lakott, többnyire kereskedők, iparosok, munkások, vegyesen. Itt is a szokásos zsidóellenes rendelkezéseket foganatositották, az üzleteket még juniusban bezárták. Az összeköltöztetés május közepén volt, kijelölték a zsidó házakat, ahol összetömöritettek egy szobába kb. öt személyt. A zsidótanács: Dr.Flank, Rosenfeld Mátyás, stb. müködésük ellen nem volt semmi kifogás. Junius 30.-ig voltunk a gettóban, akkor azután bevaggoniroztak, 90-100 személy került szörnyü zsufoltságban egy-egy kocsiba, igy vittek ki Monorra, a téglagyárba. Itt voltunk együtt a pestkörnyéki zsidó lakossággal, Ujpest kivételével, - kb. 10-14.000-en, mint a sátoros cigányok, ugy helyezkedtünk el, a szabad ég alatt tanyáztunk, csak a kisgyerekes anyák, betegek kerültek a téglaégetőbe. Szörnyü körülmények között éltünk, áztunk, csupa sár, csupa viz volt minden holmink, amit még bevaggonirozásnál meghagytak. Itt még az élelmünket is elvitték, ugy hogy éhezésünk már itt megkezdődött, volt ugyan közkonyha, de ez a rengeteg embert nem tudta ellátni és nem is lehetett hozzájutni a meleg ételhez, ha ugyan ezt ételnek lehetett nevezni, inkább csak melegviz. Két tégla között főzve lötyköltünk össze valami kis ennivalót, azt hittük, hogy ez már az igazi éhség, pedig még csek azután kezdődött tulajdonképeni kálváriánk. Viz is csak egyetlen helyen volt, hosszu-hosszu sorok álltak, ölték egymást az emberek egy kis vizért,csak később jutottunk hozzá több vizhez. A gazdagabb, tekintélyesebb embereket bevitték az erre a célra kijelölt helyiségbe, ott csendőrök nagy verések mellett kihallgatták őket. Általában csendőrök és zsidó rendőrök tartották fenn a rendet, de SS-ek is jártak a táborba. Állandóan motoztak,folyton ékszerek után kutattak. Amikor a 3 km-re eső vaggonokhoz vittek bennünket, az uton ismeretlen emberek is adtak nekünk élelmet, a bennünket kisérő csendőrök aránylag elég rendesen viselkedtek, nem zavarták el az adakozókat.Julius 8.-án bevaggoniroztak, 80 embert egy vaggonba. Ugy tudom, három transzport volt, de állitólag öt is, én az utolsóval mentem, összesen 3000-en. Vizet, WC vödröket nem kaptunk induláskor; egészen addig, amig a németek át nem vettek, a csendőrök folyton vertek gumibotokkal, miközben ismét értékeket követeltek. Kassától kezdve ugyanezt csinálták az SSek. Mikor vizet kértünk tőlük, ezt mondották, hogy tüzet adnak, de vizet nem. Az uton senki sem szökött meg, a mi vaggonunkban nem tudok halálesetről, azonban a többiben előfordult.Julius 12.-én érkeztünk meg Auschwitz-Birkenauba. Éjszaka kinyitották a vaggonokat, a csomagokat fent kellett hagynunk, a férfiakat rögtön különválasztották, az öregeket, betegeket gyerekeket szintén. Én jobbra kerültem, 16 éves fiamtól és férjemtől különválasztottak, sajnos azóta sem hallottam róluk. Bevittek fertőtlenitőbe, mindent elvettek, anyaszült meztelenül álldogáltunk, csak az egyetlen pár cipőnket hagyták meg. Utána levágták a hajunkat, fertőtlenités után kaptunk egy szál ruhát, fehérnemü azonban már nem jutott. Még hajnalodott, amikor már appelre zavartak ki, jóformán egész napunk ezzel telt el. Három napig a WC körül voltunk elhelyezve, három nap után azutána# a C.lágerben helyeztek el, elosztott blokkokba, 1400-an kerültünk egy-egybe, a priccseken 14-en feküdtünk, azaz csak feküdtünk volna.Az egészen silány, tápérték nélkül ételt kanál nélkül. csak ugy kimeregetve egy edényből ettük, 12 adag volt egy ilyen edényben.Gyakran voltak szelekciók, a krematórium állandóan müködött, már megérkezésünkkor láttuk a felcsapó lángokat, de akkor még fogalmunk sem volt arról, hogy ez tulajdonképen mit jelent. A késöbbiek folyamán, amikor elkerültem Auschwitzból, összetalálkoztam ott dolgozó ### férfiakkal. Általában lengyelek voltak, mutattak is eredeti felvételeket a krematóriumokról, az égetést, gázadást, hogyan tették be a hullákat a kemencébe, mindent, rengeteg felvételük volt. A gázkamra ugy nézett ki, mint egy tussoló ugy hogy gyanutlan, szerencsétlen emberek semmit sem tudtak, mire észbekaptak, már ömlött is rájuk a gáz.Egész auschwitzi tartózkodásom alatt munkára nem voltam beosztva, augusztus 20.-án azután #500 nővel együtt munkástranszportba osztottak be és elvittek. Bevaggonirozta# bennünket, 50-en utaztunk egy vaggonban, három napi élelemmel voltunk ellátva.Megérkeztünk Lübberstedtbe, 500-unkat elhelyeztek egy kis lágerbe. A láger erdőben volt, mint általában a németországi lágerek. Itt már emberibb elbánásban részesültünk, 16-an kaptunk egy szobát, mindenkinek jutott külön priccs és két takaró. Volt már tányérunk, kanalunk, ez már luxus volt. Eleinte a bánásmód ellen sem lehetett kifogásunk, később mindig rosszabb és rosszabb lett. Az SS-nők borzalmasan ütöttek, kék-zöld volt állandóan mindenki, csekélységekért, semmiségekért vertek. Kezdetben municiógyárban dolgoztunk, nyolc hetet töltöttünk itt, napi 11 órás munkaidő mellett német mesterek felügyelete alatt, akik elég jól bántak velünk. Civil német nőkkel dolgoztunk együtt, azonban az érintkezés velük szigoruan tiltva volt. Később külső munkát is végeztünk, munició# csilléztünk, autót tóltunk, sáncot ástunk, erdőt irtottunk, tankcsapdákat, utakat épitettünk, hegyet bontottunk,vaggoniroztunk. Mind-mind nehéz férfimunka volt, mindezt a legsilányabb táplálkozás mellett,mindenki olyan volt, mint egy-egy csontváz. Igen sokat szenvedtünk!Április 19.-én az egész lágert evakuálták, majd elvittek és két hétig egyfolytában össze-vissza vittek, az Elbán, vonaton, gyalog. Utközben több nagy légitámadás ért, a mi szerelvényünkön rengeteg municiót is szállitottak, a légeláritó is ott volt elhelyezve, Lübeck és #utin között egy órási támadáson estünk át, miközben rengetegen pusztultak el, alig maradtunk kb. 300-an a Lübberstedtből elindult 440-ből. Ez május 2.-án történt. Az uton borzasztóan éheztünk, a két hét alatt csak kétszer kaptunk ellátást, de akkor sem lehetett jólakni . Plömben / Lübeckhez közel/ május 5.-én szabaditottak fel az amerikaiak. Ők szállitottak el azután Haffkrugba, egy tengerparti nyaralóhelyre, ahol villákban helyeztek el. Három hónapot töltöttünk itt, kb. 330-an lehettünk ebben a helységben, később innen sok bajtársnőmet elvittek svédországi üdülőkbe, sokan pedig cseh transzportoknál jelentkezve csehekként elmentek, ugy hogy 42-en maradtunk vissza. Három hónap után elvittek Neustadtba, innen gyalog egy társnőmmel együtt Bergenbelsenbe mentünk, hogy egyik hozzátartozóm után kutassak. Három hetet időztünk itt, amikor hallottuk, hogy a Lübberstedtből elvitt 60 u.n. beteg közül mindössze 10 ember maradt meg, a többi 50 mind ott pusztult el. Sajnos, senki hozzátartozómat nem találtam meg, igy elhatároztam, hogy hazaindulok. Négy-öt kispestivel együtt jöttünk el egyénileg, Csehországon át, majd Pozsonyt érintve, érkeztünk haza.Jövő terveim: Egyelőre nem tudok még tervekkel foglalkozni, fiamat várom haza.

Kifosztás