Jegyzőkönyv: 20

szkennelt verzió
Név: S. L.
Neme: férfi
Születési hely: Felsőverecke
Születési idő: 1910
Utolsó lakóhely: Prága
Foglalkozás: tanító
Táborok: Theresienstadt, Dachau


Fent nevezett előadja a következőket:
1935 óta Prágában éltem, az ottani zsidó hitközségnél, mint tanító voltam alkalmazva. Nős ember vagyok, egyetlen 5 éves kisfiam volt. Az utóbbi években gyors egymásutánban jöttek különféle, a zsidókra vonatkozó rendelkezések. Nem volt szabad bizonyos utcákon járni a zsidóknak, csak bizonyos órákban mehettünk az utcára, bizonyos órákban vásárolhattunk, villamoson nem járhattunk, stb., stb. Nagyon rossz lett ott a helyzetünk, azonban mégsem gondoltuk azt, hogy Prágából el fognak vinni bennünket. Meglepetésként ért bennünket, amikor az első transzportot bevagonírozták. Durva kiabálás, sürgetés kíséretében hajszolták ki az embereket a vasúthoz. 75-80 embert raktak egy vagonba, csak kis csomagot volt szabad magunkkal vinnünk. Félnapos utazás után értünk Theresienstadtba. Theresienstadt kis garnizon-város volt ezelőtt, kb. 6000 lakossal. Amidőn az egész, németek által leigázott Európából ideterelték az embereket, kb. 40000 személyt, borzasztó állapotok keletkeztek. A város vízellátása, csatornázása elégtelen volt ennyi ember részére. Nem volt épület, semmiféle hely, ahova az embereket elhelyezhették volna. Kb. egy félév alatt azonban a zsidók csodákat műveltek. Felépítettek egy gyönyörű, modern minta-várost. A táboron belül zsidó önkormányzat volt. Megszervezték az egész lakosságot. Volt építési, egészségügyi, kulturális, beszerzési, munkásügyi, munkaügyi, stb. szervezet, amely tökéletesen végezte munkáját. Az emberek tudásuk és képességeik szerint dolgoztak, senki nem dolgozott 8 óránál többet naponta. Gyönyörű kulturális életet szerveztünk Theresienstadtban. Voltak operaelőadások, német, cseh, jiddiah színházi előadások. Mind a legmagasabb nívón állottak, mivel az egész Európából idekerült, legkiválóbb művészek szerepeltek. Voltak kabaré-előadások, kitűnő hangversenyek. Ezeket az előadásokat szívesen látogatták a német katonák és hatóságok is. Futball-mérkőzések is voltak. Egy nagy épülettömb által körülzárt udvarban volt a pálya. Természetesen kisebb volt, mint az előírás szerinti, azonban így is megfelelt nekünk. Körös-körül a házak ablakaiban ült a drukkoló közönség. Nagyon népszerűek voltak ezek a mérkőzések. Esténként kávéházainkba is jártunk. Elsőrendű könyvtáraink is voltak. Egész Németországban összeszedett, nagy könyvtárakat küldtek ide, amiket katalogizáltunk, elrendeztünk. Nekem különösen nagy élvezetet szerzett, különleges könyvekre találtam, és módomban volt sokat művelődni. Feleségemmel és kisfiammal külön szobánk volt, feleségem otthon főzött. Én nehéz munkát vállaltam, a vízműveknél dolgoztam, mivel azt a tanácsot kaptam, hogy akik ott dolgoznak, azokat biztosan nem viszik Lengyelországba. Havi fizetést kapott minden dolgozó, u.n. gettópénzt, amellyel vásárolni lehetett. Voltak üzletek is Theresienstadtban, amelyeket zsidók vezettek. Természetesen nem a saját árujukat árulták, hanem a zsidó vezetőség osztotta szét azt az árusok között. Négyhetenként lehetett vásárolni. Akinek kellett valami, az utalványt kapott az illető kerületéhez tartozó szervezettől. A gyermekek tejet kaptak, volt játszótér részükre, és tanulhattak. Főzelék nem nagyon jutott be hozzánk. Én azonban a vízműveknél, a városon kívül dolgoztam, és módomban állott a városba irányított főzelékszállítmányokból nagyobb mennyiséget szerezni a zsidók számára. Szabad volt a zsidók részére csomagot is küldeni. Különösen a cseh zsidók olyan nagy mennyiségű csomagot kaptak egy időben, hogy ezt korlátozták a németek. Ettől kezdve külön engedély kellett ahhoz, hogy valaki csomagot kapjon. A kézbesíthetetlen csomagokat szétosztották a gyermekek között. Ez nem volt nagydolog, azonban mégis így néha hozzájutottak egy kis dióhoz, mazsolához, csemegéhez. Nagy tisztaság volt a mi városunkban. Az utakat naponta kétszer seperték, öntözték. Egyetlen félelmünk az volt, hogy mikor és kit fognak innen elvinni. Ettől eltekintve azonban olyan nyugodt, konszolidált életünk volt ott, hogy akármelyikünk szívesen elcserélné azt a mostani életével. 1944. szeptember végén, Ros Hassonoh napján felsorakoztattak bennünket, és közölték, hogy 5000 munkabíró férfit visznek Németországba, az asszonyok és gyermekek ott maradnak Theresienstadtban. Mi ebben megnyugodtunk, és azt gondoltuk, hogy mi ötezren együtt fogunk maradni, és kiválasztottunk egy mérnököt, az magával vitte megszokott és betanított személyzetét, és így készültünk arra, hogy ismét komoly építőmunkát fogunk végezni valahol másutt. Útközben a vagonokba bejöttek az SS-katonák és minden 50 embernek adtak egy-egy levelezőlapot, és ők diktálták, hogy mit írjunk a Theresienstadtban hagyott hozzátartozóinknak. Azt kellett írnunk, hogy már megérkeztünk a munkahelyünkre, a helyzetünk jó, a munkánk is könnyű, és ők jelentkezzenek a következő transzportba, és jöjjenek utánunk Th.-ből Auschwitzba érkeztünk. Itt szelektáltak bennünket. Amint fent említettem, 5000 munkabíró férfi jelentkezett Th.-ban, mégis kiválogattak közülünk 3500 embert, közöttük sok olyant, aki Th.-ban nehéz munkán dolgozott, és elégették őket. Volt közöttünk egy Grünberg nevű hatalmas, feltűnően szép férfi, azt is elvitték, mert túlságosan szép volt zsidónak. Néhány nap múlva elszállítottak bennünket Dachauba. A dachaui tábor egyike volt a legborzalmasabbaknak. Bunkerban helyeztek el bennünket, 50 ember részére 12 m hely jutott, a csupasz földön aludtunk. Az egy szál deszkából álló tetőn át befolyt az eső. És ott igen gyakran volt nagy esőzés. Az ellátás nagyon kevés és rossz volt, a következőkből állott: 25 dkg kenyér, 1 liter leves. A munka rettenetesen nehéz volt: cementzsákokat kellett cipelni. 12 óráig tartott a munkaidő. Az éjszakai munkacsoport olyan rémes volt, hogy egy negyven emberből álló csoportból, amely négy hétig éjjel dolgozott, csak egy ember jött vissza. Pokoli kínokat szenvedtünk az éhségtől. Egymás után dőltek ki az emberek, a legtöbb éhen halt. Abból az 1500 emberből, aki együtt indultunk el Theresienstadtból - mind erős, munkabíró férfi volt - , csak 200 maradt életben a dachaui táborban. Meg kell még jegyeznem, hogy a tábor felügyelői a Capo-k voltak, súlyos bűnökért, gyilkosságokért börtönviselt fegyencek. Mikor az amerikaiak közeledtek, már meglazult a fegyelem, az őrök is megszöktek, és mi is megszöktünk. Három napig az erdőben bujkáltunk, minden ennivaló nélkül, már majdnem éhen haltunk, amikor egy amerikai kapitány ránk bukkant. Megrendülve hallgatta sorsunkat, és mondta, hogy franciaországi partraszállásuk óta, végig egész Európán, most először találkozott zsidókkal. Konyakot adott nekünk, minden jóval ellátott és két hétig az amerikai táborban éltünk, és ott kissé összeszedtük magunkat, hogy elindulhassunk hazafelé.
switch to English

bphm.hu

holokausztmagyarorszagon.hu