Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Szerednyán 1944. április 15. körül egyik nap reggel 5 órakor kiadták a parancsot, hogy estére készüljünk el, mert gettóba visznek bennünket. Este értünk jöttek a csendőrök és az ő durva kíséretük mellett mentünk az ungvári téglagyárba, ahol a gettó a zsidók részére fel volt állítva. Akkor már kb. 20.000 ember szorongott ott, akiket a környékbeli falvakból tömörítettek össze. A férfiakat, nőket munkába fogták, kerti munkán és szénhordásnál dolgoztunk. A gettóban népkonyha volt. Itt 6 hétig tartózkodtunk. Május 20-án Ungváron bevagoníroztak minket, egy vagonba 75-öt tettek, azonkívül 2 vödör vizet és 1 vödröt WC-nek. Akkor olyan nagy volt a meleg, hogy ez a 2 vödör víz nem volt elegendő. A magunkkal hozott élelemből táplálkoztunk. Utunk Auschwitz felé irányult. Kassáig a magyar csendőrök kísértek, nagyon durvák voltak. Nagymamámat úgy letaszították a vagonból, hogy nem tudott többé lábraállni. 3 nap múlva Auschwitzba érkeztünk.Auschwitzban az állomáson Kanadások fogadtak. Felszólítottak hogy holmijainkat dobáljuk a földre. Majd SS-katonák szelektáltak, balra az öregeket, gyerekeket valamint gyerekes anyákat, jobbra a munkaképeseket. Engem a 15 éves gyereket édesapámmal a transzportképesek közé tettek. A 2 oldal egyszerre indult el s egyszer csak a baloldaliak, akik között az édesanyám és öcsém is volt, eltűntek, hova nem tudom, azóta sem láttam őket. Miután engem lekopasztottak, ruháimtól megfosztottak és csíkos ruhába öltöztettek, egy lágerbe tettek. Itt 3500-an voltunk, gyerekek 14-17 éves korig. Időnként szelekció volt és ha valakit gyengének vagy soványnak találtak, azt sorbaállították, majd autón elvitték. Ezek között volt 10 szerednyei barátom is. Nagy volt ezek közt a sírás, jajveszékelés, mert tudták, hogy akiket autón elvisznek, azok már nem jönnek többé vissza.Volt a lágerben egy lengyel Capo, aki mindenért nagyon megvert bennünket. 4 hónapig voltunk itt, dolgozni nem kellett. Napi élelmünk 25 dkg kenyér, 3/4 liter leves, este feketekávé szalámival. Jött a második szelekció, itt megmértek bennünket, aki 1,60 cm-nél kisebb volt, azt szintén elvitték. Egy páran átbújtunk az 1,60 cm-esek közé. Mikor már az alacsonyabbakat elvitték, észrevettek engem a kisnövésűt, s nagyon megvertek, így sikerült másodszor is a haláltól megmenekülnöm. Most már csak 390-en maradtunk fiatalkorúak. Jött a harmadik szelekció, itt már csak 10 erős embert választottak. 380-at, köztük engem is, összeírtak mindnyájunkat, bezártak egy barakkba és lepecsételték azzal, hogy éjjel értünk jönnek. De csak másnap jöttek SS-katonák felfegyverkezve, kutyákkal és kihajtottak bennünket. Elvittek a gázkamra felé. Amint a barakkból kiléptünk, a lengyel őr, a papírt amin összeírtak elszakította, ami azt jelentette, hogy mi már nem vagyunk. Bevittek minket egy nagy terembe, amely előtt az volt kiírva "fertőtlenítő" és levetkőztettek bennünket. A németek felszólítottak, hogy ruháinkat akasszuk a fogasra, gondoltuk már úgyis mindegy, ledobáltuk azokat a földre. Látták a németek, hogy mi már tisztában vagyunk a helyzettel. Egyesével sorbaállítottak és mindig csak egyet engedtek be, minden egyes után bezárták az ajtót. A zsidókat akik ott dolgoztak nagyon kértük, hogyha tudnak mentsenek meg bennünket, ők sajnálattal mondták, hogy nem tudnak semmit tenni, mert az ő életük is kockán forog. Mikor már 350 embert beengedtek, én is közeledtem, egyszerre csak nagy hangot hallok, megjelent a Lagerkommandant és azt mondta "fiatalok kilépni a sorból", megnézett minket, majd 45-öt kiválasztott és 5-öt még a gázkamrába küldött. Hallottuk amint kiadta a parancsot, ezt a 45-öt azonnal felöltöztetni és a lágerbe tenni. Nagy volt az öröm, megenekültünk ismét a haláltól, mely oly közel leselkedett ránk. A lágerben nagyon megörültek nekünk a fiúk, hogy visszajöttünk, jobbról-balról faggattak, hogy menekültünk meg. Négy hónapig a földön aludtunk, mikor a gázkamrából visszajöttünk, kiadták a parancsot, hogy minket is ágyba tegyenek és jobb bánásmódban részesüljünk. Akkor már csak 400-an maradtunk meg fiatalkorúak. A bánásmód már jobb volt, azonkívül az élelmezés is, kaptunk tejet és több kenyeret. A felügyeletünkre bízott Blockälstädter is jó volt hozzánk. Itt voltunk 3 hétig.Három hét után kiürítették a lágert, levetkőztettek bennünket derékig és megnézték az SS-ek, hogy izmosak vagyunk-e, majd megkérdezte, akarunk-e dolgozni, erre mind kórusban azt kiabáltuk "igen", mire kijelentették, ha nem dolgozunk rendesen, újra szelektálni fognak. Másnap kivittek minket az állomáshoz, ahol vagonokból burgonyát hordtunk ki a mezőre és ott elvermeltük. Az állomás lágerünktől 2 km-re volt. Munkaidő reggel 8-tól este 5 óráig volt. Munka közben nem volt szabad megállni, egy percnyi pihenésért az SS-ek megvertek. 4 hétig végeztük ezt a munkát. Ez részünkre nagyon nehéz volt és mindnyájan nagyon legyengültünk. Négy hét után a parancsnokunk kijelentette, hogy mi nem dolgozunk és neki ezek a gyerekek nem kellenek. Újra kiválasztottak bennünket és 70-et, köztük engem is transzportképesnek találtak. Másnap bevagoníroztak és elvittek minket Berlintől pár km-re fekvő Sacksenhausenbe.Sacksenhausenben mi 70 fiatalkorúak építkezésnél dolgoztunk, a köveket talicskáztuk. A Capo, aki először elvitt minket a munkához, kiadta a parancsot, hogy ezzel a 70 gyerekkel jól bánjanak, ne nagyon dolgoztassák őket és minden 4 órában, miután akkor nagy hidegek voltak, engedjenek minket melegedni. Úgy hogy velünk tűrhetően bántak. 5 km-es utunk volt a munkához, ezt az utat a nagy téli hidegben kétszer naponta gyalog tettük meg. Az idősebbek közül, akik velünk együtt dolgoztak, nagyon sokan haltak meg, mert azoknak 1 percnyi pihenőjük nem volt. Az ébresztő 1/2 5-kor volt, utána sorakozó, majd 8 órakor munkába indultunk. Reggelire feketekávét és 45 dkg kenyeret kaptunk, délben a munkahelyen ismét feketét és este 8 órakor mikor hazaértünk 3/4 liter levest. A munkánkat du. 4 órakor fejeztük be, mire gyalog hazaértünk, este 8 óra lett.Mikor Breszlau felé közeledtek az oroszok, kiürítették a lágereket, útravalóul kaptunk 2 egész kenyeret és 1/2 margarint, elindultunk gyalog 2000-en. Az úton sokat éheztünk s így egyik bajtárs ellopta a másiktól az ennivalót. Nekem is az egyik kenyerem eltűnt. Vizet nem tudtunk inni, miután a sorból nem volt szabd egy pillanatra sem kilépni. Szomjúságunkat hóval csillapítottuk. A gyengébbeket, akik nem tudtak velünk lépést tartani, az SS-katonák agyonlőtték. Mire 8 napi gyaloglás után Matthausenbe értünk 200 halott volt.Matthausenben egy karanténba kerültünk, ott voltunk 3 hétig, egy barakkban 900-an egy 500-as férőhelyen, nagyon össze voltunk zsúfolva, tízesével kellett egész nap mezítláb a földön ülni. Dolgoznunk nem kellett. Itt különféle nemzetiségű Häftlingekkel voltunk együtt. Egyik nap parancs jött, hogy a zsidókat össze kell szedni és egy lágerbe külön rakni. Április közepén egy másik lágerbe kerültünk, ahol főleg zsidó munkaszolgálatosok voltak. 30.000-en voltak 5 szűk kis lágerben. Nagyon sokat éheztünk. 12 ember kapott 1 kg kenyeret és 1/2 liter levest naponta. Tisztálkodási lehetőség nem volt, el voltunk nagyon tetvesedve. Kiütött a tífuszjárvány. Naponta 30-40 halott volt. Tífuszosak, egészségesek mind együtt feküdtünk, nem törődött velünk senki. Egy német SS-őrmester ütött-vert bennünket ahol csak ért és akit csak elkapott. Nem mertünk a közelébe menni.Május közepén 10.000-es csoportokban elindítottak minket gyalog Wele felé, ott még rosszabb volt a helyzet, mint az előző helyen, mert még szűkebben voltunk összezsúfolva egy barakkban. A gyaloglás 4 napig tartott. Itt már Vermacht-katonák kísértek bennünket s bár nem bántottak bennünket, mégis a kimerültségtől és éhségtől sokan haltak meg. Mikor látták a németek, hogy sehogy sem férünk el, kiürítettek a részünkre lágereket és ott helyeztek el. De még így sem fértünk el, mert már akkor rengetegen voltunk, úgy hogy kénytelenek voltunk az udvaron szakadó esőben, sárban ülni. Tisztálkodási lehetőség nem volt. Élelmet alig kaptunk, úgy hogy itt is rengetegen meghaltak. Egymás után szedték ki a barakkokból a halottakat.2 hét után, hogy Weleben voltunk, az amerikaiak felszabadítottak minket. Be sem vártuk őket, annyira éhesek voltunk, hogy első dolgunk volt a legközelebbi faluban élelem után nézni. Az utca már akkor tele volt halottakkal. A 70 fiatalkorúból már csak 50-en maradtunk. Közben sikerült vagonokat találnunk, azt mindnyájan megdézsmáltuk. Ott minden elképzelhető jót találtunk. Annyira farkaséhesek voltunk, hogy nem törődtünk semmivel és összevissza ettünk, szalonnára csokoládét, marmoládét és ami csak a kezünkbe akadt. Sajnos ennek az örömnek, hogy hosszú idő után tele van ismét a gyomrunk, szomorú vége lett, mert bélhurutba estünk. Az amerikaiak a linzi kórházba szállítottak. Ott feküdtünk 5 hétig.Felgyógyulásom után a cseh-szlovák transzporttal hazautaztam. Örömmel értesültem, hogy időközben édesapám is megérkezett. Pár napi itt-tartózkodás után régi otthonomba megyek édesapámhoz.

Kifosztás