Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Felsőbisztra 200 zsidó családja többnyire vegyesen jómódú fuvarosok, kereskedők iparosok voltak, természetesen sok szegény ember is akadt közöttük. 1941-ben a zsidók nagy részét kivitték Lengyelországba, mindösszesen 10 család jött vissza, közöttük mi is. Tizenegy hónapig vándoroltunk Lengyelországban faluról falura, míg végre vissza tudtunk jönni, de otthon nem maradhattunk, kiutasítottak, azóta Pápán éltem, ott dolgoztam, mint házi varrónő és keresetemből elég jól meg tudtam élni, sőt még rokonaimat is segíthettem. Mikor Kárpátalja ismét Magyarországhoz került, apám iparát elvették. Húsvét után következő napon 1944-ben kezdték a helybeli zsidóságot gettóba való összetömörítés céljából összeszedni, bevittek kocsival Izára, ágyneműt, ruhafélét, élelmet vihettünk magunkkal, az értékesebb holmikat, aranyat, pénzt stb. természetesen be kellett szolgáltatni. Izán házakban voltunk elhelyezve, minden másnap jöttek a Gestapo emberei körülnézni, ha valami nem tetszett nekik, lenyíratták a nők haját és nagyon vertek. Hárman megszöktek innen, egyet azonban visszahoztak, és összeverték, gettóbeli halálesetről nincsen tudomásom. Élelmezésünkről mi gondoskodtunk, kenyeret azonban a hatóság bocsátott a gettó rendelkezésére. Itt nem is dolgoztunk, állandóan azt hallottuk, hogy Németországba visznek munkára, itt a fiatalok dolgozni fognak, este pedig összetalálkozik a család. A judenrat: Sichermann Lajost agyonlőtték, mert huszti és izai közös gettóparancsnokságnál interveniálni próbált, hogy legalább a nőket ne verjék. Egy nagymotozás után Husztra akartak vinni, estétől reggelig künn a szabad ég alatt hagytak álldogálni, kértük, hogy legalább az asszonyok és gyerekek mehessenek be, erre a magyar katonák nagyon összevertek. Elgyalogoltunk azután Husztra a téglagyárba, ott ismét átkutattak, mai még értékes holmink volt, elvették, itt édesapámat a katonák nagyon megverték. 75 ember került egy vaggonba, egy öreg meg is halt útközben, szökési kísérletről azonban nem tudok. Vizet sem pedig WC céljaira szolgáló vödröt nem kaptunk, mindössze 5 kenyér jutott egy kocsiba. Az úton édesapám nagyon rosszul lett, segítségért kiáltottunk, de az SS-ek megfenyegettek, hogy agyonlőnek, de azért mégis adott be egy kis vizet. Az úton azt hallottuk, hogy egy erdőbe visznek és ott agyon fognak lőni. Három napi utazás után megérkeztünk Auschwitzba, ez egy szombat délután történt, kiszálltunk, csíkos ruhás lengyel häftlingek ránk szóltak, hogy a gyerekeket az öregek vegyék magukhoz. Én a nővérem gyerekeivel érkeztem, velük együtt akartam maradni, de jött egy SS és elhúzott, a nővérem azután sajnos baloldalra került a gyerekeivel együtt. Édesapám a kiszállásnál összeesett és én oda akartam rohanni, hogy segítségére legyek, de elzavartak azzal, hogy a kórházba fogják beszállítani. Megékezéskor láttunk nagy füstölgő kéményeket és egész ott tartózkodásunk alatt éreztünk égett csontszagot. Fürdőbe vittek az állomástól, ott levágták a hajunkat, elvették régi ruháinkat, és helyébe szürke egyenruhát kaptunk, majd a C lagerbe osztottak be, egy blockba 1200-an, egy kojára 12-en. Az ellátás: fűből készült íztelen, sótlan leves, kés# káposztaleve, vagy pedig gerstli leves, kenyér. Munkánk abból állott, hogy építkezésekhez téglákat hordtunk, 3 nagy téglát kellett egyszerre vinni, aki nem bírta, attól megvonták az élelmet, és azt mondták, hogy aki nem bír dolgozni, az menjen a füstbe. Egy szál ruhában dolgoztunk esőben, sárban cipőnk nem volt, mezítláb voltunk. Apellállás reggel 4-8 és du. 5-8-ig volt. Néha 12 óráig is térdeltünk. Dr. Mengele gyakran tartott szelekciót, én elég strammul néztem ki, tehát beválogatott ezek közé, de Greese azt mondta, hogy a járásom nem szép, erre dr. Mengele visszahívott, hogy menjek fel a kojára, azután még egyszer átvonultam előtte, ekkor kaptam tőle egy hatalmas pofont. Estefelé ismét megjelent Dr. Mengele, mindenki odatódult, hogy őt is válassza ki munkára, körülnézett és észrevett engem, magához intett, azt mondta, hogy menjek a transzporttal. Éjjel 12 óráig álltunk mezítláb, azután parancs érkezett, hogy egy blokkba kell bennünket vinni, egy sötét blokkba kerültünk, azt hittük, hogy innen már egyenesen a krematóriumba jutunk, borzasztóan megijedtünk, elkezdtünk sikítani, reggel a fertőtlenítőben, hogy gyűjtő blokkba kerültünk. Egy álló hétig voltunk ebben a blokkban, ez alatt az egy hét alatt egy csepp vizet nem láttunk, az ellátás azonban elég rendes volt itt. Meg tudtuk rövidesen, hogy 100 nőre van szükség, 20-30 éves korig, én is jelentkeztem, azután fürdőbe vittek, jött dr. Mengele és ismét megkérdezte, hogy akarok-e dolgozni, természetesen boldogan vállalkoztam rá, hiszen ez az életet jelentette. Így sikerült végre transzportba kerülnöm. Gubenbe vittek azután, az út három napig tartott, útravalóul 25 dkg kenyeret, margarint, kenőmájast kaptunk. 80-an voltunk egy kocsiban, az úton wehrmacht katonák kísértek. Megérkezve Gubenbe egy muníciógyárba osztottak be munkára, napi 12 órás nehéz munkánk volt, forró vas alkatrészeket kellett összeforrasztani. Ellátásunk a munkához mérten igen kevés volt, ketten aludtunk egy ágyban, két takaróval. Egészen február közepéig dolgoztunk itt, reggel, este itt is appel volt. Februárban egy esti appel után megtudtuk, hogy az orosz front közeledik, erre nyomban elindultunk, egy kenyeret kaptunk útravalóul, ezenkívül semmi mást. Tizenegy napig gyalogoltunk, mindig istállókban aludtunk. Nagyon éheztünk az úton, boldogok voltunk, ha a réten találtunk egy ottfelejtett répát, de a fagyás is sok áldozatot szedett sorainkból. Elérkeztünk végre Bergen-Belsenbe, fertőtlenítés következett, majd 1000-eket egy blokkba helyeztek el, ágy nem volt, éjjel-nappal csak ültünk a földön egymás mellett. Tele volt minden tetűvel, tífuszt kaptunk, annyi tífuszeset volt, hogy ha az amerikaiak április 15-én nem érkeztek volna meg, az egész lagert fel akarták gyújtani és emberestől együtt elégetni. Tizenöt napig nem láttunk kenyeret, 1/4 l. leves volt a napi táplálékunk, borzasztó éhes voltam, odalopakodtam a konyhához és répát akartam keresni, de meglátott egy SS erre vastag bottal annyira összevert, hogy elájultam. Az április 15-i amerikai felszabadulás után még három hétig maradtam Bergen-Belsenbe, ezután is sok volt még a halott, mert a hirtelen jó táplálkozás megártott a legyengült szervezetnek. Négy hétig voltam azután még Bergenbe, innen Cellébe kerültem, ahol hat hetet töltöttem el, majd cseh transzporttal Poszonyon át jöttem Budapestre. Jövő terveim: Palesztina

Kifosztás