Jegyzőkönyv: 2336

szkennelt verzió
Név: K. S.
Neme:
Születési hely: Budapest
Születési idő: 1917
Utolsó lakóhely: Kispest
Foglalkozás: háztartásbeli
Koncentració: csillagos ház
Táborok: Auschwitz, Peterswaldau, Paslitz, Görlitz
Név: W. E.
Neme:
Születési hely: Békéscsaba
Születési idő: 1928
Utolsó lakóhely: Kispest
Foglalkozás: bőrdíszműves
Koncentració: csillagos ház
Táborok: Auschwitz, Peterswaldau, Paslitz, Görlitz


Fent nevezett előadja a következőket:
(R.S.) A zsidótörvény annyiban érintett, hogy 1941-ben elvonták édesapám szénnagykereskedői üzletét. Férjem sem tudott semmiféle iparigazolványt kapni. 1942-ben férjem bevonult munkaszolgálatra. Másfél évig Magyarországon volt. 1943. júliusában Szerbiába vitték, ahonnan nem jött haza. (W.E.) Édesapámnak szintén elvették az üzletét a zsidótörvényre való hivatkozással. Később ők meg is haltak. 1944. márciusában bejöttek a németek Magyarországra, akkor a kötelező rendeletek egész sora következett. Sárga csillag, összeköltöztetés, stb. 1944. Péter Pál éjszakáján jöttek értünk a rendőrök, másnap pedig a csendőrök vették át a lakásunkat. A csendőrök nagyon nyomorultul viselkedtek, gorombák voltak és szemtelenek. A kispesti állomásról Monorra vittek. Kb. 100-an voltunk egy waggonban annyira, hogy mozdulni sem bírtunk. Ennivalót vittünk magunkkal. Monoron kiszálltunk és a csendőrök kíséretében mentünk a téglagyárba. Ezen az úton a csendőrök kiabáltak, gorombáskodtak, zsidóztak. Egy öregebb asszony nem tudta a csomagját vinni, erre elvették tőle a csomagot, a földhöz vágták , hogy hagyja ott. Értékeinket még Kispesten elvették, csak a legminimálisabb ruhacsomagot engedték vinni. A kispesti nemzsidó lakosság általában örült ennek a mi meghurcoltatásunknak és csak egészen kis réteg volt ellene. Mint mondottam Monoron a téglagyárba kísértek ötös sorokban, szigorú katonai kísérettel. Az idősebbek és a katonákhoz nem szokott emberek számára ez igen nehéz út volt. Nagyjában a szabad ég alatt laktunk, sem víz, sem latrina nem állt rendelkezésünkre. Időnként rettenetes nagy esőzések voltak, úgy hogy helyeztünk borzalmas volt. Mindannyaian örömmel vettük tudomásul, hogy továbbvisznek, mert az ottani helyet tarthatatlan volt. A monori állomáson történt bewaggonírozásnál a csendőrök ismét rendkívül gorombák, durvák voltak. Engem pl. szüleimtől elválasztva külön waggonba akartak elhelyezni (R.S.), ami ellen tiltakoztam. A tiltakozásomat nem vették tudomásul, hangos jelenet következett, aminek azonban semim eredménye számunkra nem volt. Szüleimtől elválasztottak és csak utólag sikerült valahogy hozzájuk átszöknöm. Több ízben láttam, amikor idősebb embereket ütlegeltek. 1 waggonban kb. 100 ember volt. A waggonajtót azonnal lezárták úgy, hgoy a hőség elviselhetetlen volt s pillanatonként ájuldoztak az emberek. Vizet egész úton minden kérelmünk dacára nem adtak. Ennivalóról sem gondoskodtak. A waggonajtók egészen a német határig zárva voltak. Mikor a németek Kassán átvettek, kevés rést hagytak az ajtókon ami nagy örömet jelentett számunkra. Auschwitzba megérkeztünk június 10-én. Mikor kiszálltunk a waggonokból a férfiakat és nőket különválasztották. A nőket újból szortírozták, valószínűen a férfiakat is. Édesanyámtól elválasztottak és a fürdőhelyiségbe vezettek. Itt elvették ruháinkat, lenyírtak, fertőtlenítettek és ócska ruhákba bújtattak. A fürdőből a B.III. lagerbe kerültünk, ahol sem priccs, sem takaró nem volt és időnként az eső beesett. Volt olyan időszak, hogy 3 napig egyfolytában álltunk a szobában, a padló csupa víz volt úgy hogy 3 nap és 3 éjjel szakadó esőben álltunk. Hajnalban keltünk 2-3 órakor és a reggeli órákig Zahlappellt álltunk. Egész napi elfoglaltságunk az appell állás volt. Mindannyian meglehetősen eltompultunk, egészen bizonyos, hogy az élelemben valami brómszerű orvosság volt keverve, aminek a szagát véltük érezni. Egyébként az élelmezés borzalmasan rossz volt, egészen ehetetlen úgyhogy eleinte csak a pár deka kenyeret bírtuk megenni. Állandóan hangoztatták, hogy nem szabad betegnek lenni és pontosan kell Zahlappellt állni, mert az egy szent dolog, mert aki ellene vét, vagy megbetegszik, az a gázkamrába kerül. Mi ezt eleinte nem vettük komolyan. Időnként azonban a levegőben rendkívül furcsa szagokat éreztünk, olyat, mint amikor gyapjút égetnek és éjszakákon át a tábortól nem messze erős tüzet láttunk. Volt olyan éjszaka, hogy egy-egy lagerből hatalmas ordítozásokat hallottunk. Ekkor már elhittük, amit magunk előtt is próbáltunk eleinte tagadni. A Lager tele volt német SS-ekkel és SS nőkkel. Megfigyeltük, hogy a legtöbbje ért magyarul. Ezek a nők szintén nagyon gorombák és durvák voltak hozzánk, általában sokkal rosszabbak, mint a német férfiak. A legcsekélyebbért ütöttek, rúgtak, lökdöstek bennünket. Általában olyan volt a helyzet, hogy mindenki örült, ha elkerülhetett Auschwitzból. Naponta voltak szelekciók és nem lehetett tudni, hogy a szelekció alá kerülő hová jut. Munkába vagy máshová. Dr. Mengele szelektált. Meztelenül kellett álldogálni kinn az udvaron, miközben az SS-ek sétálgattak és nevettek rajtunk. 3 hetet töltöttünk Auschwitzban, amikor beválogattak egy transportba. Ruhát, cipőt kaptunk és személyvonattal szállítottak minket Alsó-Sziléziába egy kis faluba, Peterswaldauba. Egy gyárban laktunk 30-an és ott is dolgoztunk szövőgyári munkát a Hansefabrik nevű gyárban. Itt aránylag jó helyzetünk volt, bár munkánk igen nehéz volt. Természetesen a németeknek velünk beszélni tilos volt és aufseherinek felügyelete alatt álltunk. A koszt minőségileg elég jó volt, de rettenetesen kevés, tekintettel arra is, hogy nehéz fizikai munkát végeztünk. Innen evakuáltak február végén és gyalog mentünk Paslitzba, ami kb. 120 km-nyire volt tőlünk. Az Aulengebirg e hegységen keresztül az út borzalmas volt. Hóviharban, szállás nélkül, esőben, hóban, hidegben, rossz cipőben mentünk és még ma is csodálom, hgoy bírtuk ezt az utat. Paslitzba megérkezve elhelyeztek egy lagerbe, ami eredetileg csak egy átmenő lager lett volna, de ott maradtunk 3 hétig. Ez egy borzalmas mocskos, ronda hely volt, tele tetűvel és világossági lehetőség nélkül. A koszt minimális, alig hogy elég ahhoz, hogy éhen ne haljunk. Rengeteget éheztünk. Általában az SS nők nagyon vadak és durvák voltak, az oberschaarführer nem egyszer, szemünk láttára rugdosott fiatal lányokat. Sáncmunkára küldtek ki minket s amint mondtam borzasztó minimális kosztot adtak úgy, hogy még az Organizacion Todtnak az emberei is felháborodtak a koszt láttán. Az itteni helyzet olyan szörnyű volt, hogy azok a nők, akik hosszabb ideje ott voltak csont és bőrsoványra fogytak le. Mindent felhasználtak arra, hogy életünket még nehezebbé tegyék. Egy nap fertőtlenítés címe alatt összes ruháinkat és takarónkat elszedték és mi teljesen ruhátlanul, a hideg lagerben másfél napot töltöttünk. A takarókat, amit Peterswaldauban ajándékba megkaptunk a gyárostól, az itteni Oberschaarführer elvette tőlünk így kénytelenek voltunk vékony kis kabátkáinkkal takarózni. Időnként esett az eső, s ilyenkor vizes kabátokkal takaróztunk. Április 2-án egy másik lagerbeli német tiszt által ki lettünk választva és nyitott waggonokban Görlitzbe szállítottak. Görlitzben sáncolási munkára fogtak minket. Naponta 16 km-t gyalogoltunk a munkahelyre és meglehetősen erős fizikai munkát végeztünk a felügyelők lövöldözése közben. A lager tiszta volt. A koszt ellenben rettenetesen kevés. Eleinte 6-an, később 10-en kaptunk egy kenyeret. Ebédre 1 liter zupa, ami minden esetben marharépából vagy céklából állott, minden só és zsír nélkül. Rengeteget éheztünk és nem tudtuk, mikor lesz vége szenvedéseinknek. Május 6-án a lager vezetősége megszökött. Előzőleg el akartak vinni minket is, de mi nem mentünk. Minden élelmiszer nélkül hagytak ott, mert mindent magukkal vittek. Kénytelenek voltunk koldulni menni. Május 8-án az oroszok bevonultak és felszabadultunk.Fentieket saját tapasztalatainkból adtuk elő.
switch to English

bphm.hu

holokausztmagyarorszagon.hu