Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Harminc zsidó család lakott Csepén, gazdálkodók, iparosok, kereskedők, jórészt elég rendezett anyagi viszonyok között élő polgárok. Nekönk földjeink voltak, mi is jómódban éltünk. Húsvétot követőnap reggel a falu zsidó lakosságát a templomba terelték, onnan azonban hazaengedték azzal, hogy szedjük össze legszükségesebb ruháinkat, fehérneműinket, élelmiszert ezt követőleg egy magtárba zártak be, és két nap múlva bevittek a gettóba. Nagyszőllősön először 2-3 napot a templomban töltöttünk, itt minden értékesebb holminktól megfosztottak, azután pedig bevittek a gettóba, ahol öt hetet töltöttünk. Édesapánk ellen Jarusil József községi jegyző feljelentést tett és ennek alapján, mint kommunistát internálták a templomba. Öt hétig volt itt bezárva, ezalatt ütötték-verték a hajába már a gettóban csíkot vágtak, együtt indultunk el az édesapánkkal Auschwitzba. Tudtunkkal a gettóból senki sem szökött meg, haláleset is csak természetes haláleset volt, bár nagyon ütötte-vertek a gettóban, különösen a gazdagabb embereket. Mindenféle válogatott kínzásokat találtak ki a csendőrök, mindenbe belekötöttek, és minden alkalmat felhasználtak a kegyetlenkedésre. Így pl. egy alkalommal a férfiak egy kis száraz fát akartak szerezni, ezt észrevették a csendőrök, nagyon elverték őket. Sok lánynak a haját kopaszra vágták, férfiak vágták le a lemeztelenített nők haját. Mindjárt az első nap még a templomban sorban felállítottak mindenkit, nem volt szabad hátranézni, és aki mégis megtette, követ dobtak feléje, ezt mind magyar csendőrök csinálták. Még azokat is elverték, akik nem tudtak elég gyorsan felugrani a székről, ha arra jött egy csendőr. A zsidótanács tagjainak működése ellen nem volt kifogás. Közkonyhánk nem volt, de nyers élelmiszert kapott az, akinek elfogyott az élelmiszerkészlete. Öt hét után azt hallottuk mindig, hogy a Dunántúlra megyünk munkára, illetve csak a férfiak. Deportálás előtt a templomban elszedték minden iratunkat, megmotoztak és bewaggoníroztak, 80 embert zsúfoltak egy kocsiba. Vizet kaptunk, WC céljait szolgáló vödröt ugyancsak. A mi vaggonunkban nem fordult elő haláleset, szökési kísérlet szintén nem. Kassán, ahol átvettek a németek, már láttuk, hogy mi a helyzet. Három napi utazás után május 7-én megérkeztünk Auschwitzba, ahol csíkos ruhás lengyel Häftlingek már a vaggonban ránk szóltak, hogy minden csomagunk maradjon a kocsiban, szálljunk le. Ennek megtörténtével ötös sorba sorakoztattak, majd jobbra-balra menő csoportokat alakítva bevittek a fürdőbe, ott lekopaszítottak, kaptunk szürke häftlingruhát, és beosztottak a B. Lagerbe, kb. 700-unkat egy blokkba, és 12-őt egy kojára. Ellátásunk a közismert lagerellátás volt, appel reggel és este órákig. Mi a ruharaktárban dolgoztunk, mi öltöztettük fel a transzportokat. Akiket kiszelektáltak a C. Lagerből, azoknak a cipőit is mi vettük le, ha az illető makacsoskodott, és nagyon ragaszkodott a cipőjéhez, nekünk kellett megütni, mert ha ezt nem tettük, bennünket vertek meg. Éjjel és nappal dolgoztunk felváltva, éjjel jöttek a transzportok felöltözésre, de még azokból is mindig kiválasztották a gyengébbeket és meztelenül állították őket sorba az udvaron. Mikor a transzportokat kiválasztották, szigorú blokksperre volt, a villanyt le kellett oltani, a krematóriumból autók érkeztek és ide felrakták a meztelen embereket. Mi a krematóriumtól pár méternyire dolgoztunk, innen láttuk, hogy az autókat felfordítják, mint a krumpliszsákokat, úgy öntötték ki az embereket az égő gödörbe. Sokszor hallottunk ordítozást, sírást, jajgatást, különösen éjjel, mikor a hang jobban eljutott hozzánk, de tüzeket, lángot is sokszor láttunk. Mikor szeptemberben Theresienből megjött egy transzport, együtt vitték a férfiakat, nőket és gyermekeket ötösével kísérték be őket. Szeptemberben különben is nagy forgalom volt, más lagerekből is jöttek transzportok Auschwitzba, azokat is gyorsan bevetették a krematóriumba. Novemberben még Szlovákiából jöttek transzportok, ezeket már nem gázosították el, hanem elküldték az anyákat a kisgyermekekkel, a nagyobb fiúkat és férfiakat munkára osztották. Novemberben azután lebontották a krematóriumot, itt dolgoztunk mi is egy hétig, el akarták tűntetni a krematórium minden nyomát, még a téglát is elhordták innen. Decemberben mi is transzportba kerültünk, és 1 napi utazás után Hunsfeldbe /Brezlau mellé/ vittek. Itt már valamivel jobb sorunk volt, minthogy ez kis lager volt, a gyár élelmezett és így az ellátás természetszerűleg jobb volt. Itt azonban csak két hétig voltunk, azután az orosz csapatok közeledtére ismét transzportba osztottak be Grossrosenbe. A gyalogutat januárban három nap alatt tettük meg, nagy hófúvásban, borzasztó hideg volt akkoriban, nagy szekereket kellett tolnunk, ezekben a felügyelők holmiját vittük. Egy éjszaka kamrában háltunk, a nagyon gyengéket és betegeket autón vitték utánunk, de mint hallottuk, közűlük néhányat leszedtek és agyonlőttek, ott mindjárt a hóban el is földelték, nekünk kellett segíteni leszedni a betegeket. Nagyon le voltunk gyengülve, kosztunk nem volt, nem bírtuk húzni a szekereket, a beteg kocsit, kénytelenek voltunk ott hagyni a betegeket, bennünket pedig kergettek tovább. Annyira le voltunk már csigázva, nem bírtunk tovább menni, nem bántuk volna, ha rögtön agyon is lőnek. Végre is megkönyörültek rajtunk, és minthogy már nem voltunk messze a céltól, lóval húzatták be a szekereket. Az SS nők hajmeresztő hidegvérrel lőtték le a gyengeségtől elesett nőket, amikor leindultunk 1200-an voltunk, és mire megérkeztünk számunk 700-ra csökkent. A grossroseni lager férfi lager volt, itt kaptunk ruhát, 2 hétig pihentünk, és azután továbbmentünk Mauthausenbe. Itt férfi fürdőbe vittek be, férfi häftlingek végezték a fertőtlenítést, azután kaptunk egy hosszú férfi alsónadrágot, inget, nem volt női ruha. Három nap múlva azután visszakaptuk a fertőtlenített ruhákat, de közben közeledtek az oroszok és nem volt időnk arra, hogy mindenkinek a saját ruháját adják vissza, össze-vissza kapkodtuk a ruhákat, és így hiányosan öltözve szaladtunk el. Tíz nap után értünk Bergen-Belsenbe, az egész úton csak abból éltünk, amit magunkkal tudtunk hozni, egy kevés élelmiszert. Útközben sok bombatámadás ért, de éhségtől is sokan haltak meg az úton. Bergen-Belsenben három hónapig voltunk, ez gyűjtőtábor volt, ide vittek mindenkit az oroszok elől, össze voltunk tömörítve 1200-an egy blokkban, a földön aludtunk porban, piszokban, tetűben, takarónk nem volt. Kétszer naponta kaptunk egy fél liter levest és néha-néha egy kis szeletke kenyeret, hetekig azután a végén már nem is láttunk kenyeret. Mi a konyhán dolgoztunk, naponta 18-20 órát, itt sikerült néha valami kis nyers répához jutni.Április 15-én az angol csapatok szabadítottak fel, elvittek bennünket azután rövidesen Bergenbe, egy SS kaszárnyában helyeztek el. Igen jó elhelyezésben bánásmódban és ellátásban volt részünk, a betegeket gyógyították, innen Cellébe vittek, majd cseh transzporttal jöttünk haza Pozsonyig, itt két kísérőt kaptunk és így jöttünk Komáromon át haza.Jövő terveink: szeretnénk rövidesen Palesztinába menni.

Kifosztás