Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fentnevezett előadja a következőket:
1944. áprilisában a sárgacsillag viselésének idejétől kezdve az árvaház benépesítése rohamosan megindult. Társadalmi és állami intézményekben elhelyezett volt elhagyott és munkaszolgálatba bevonult apák gyermekei fedelük alá kerültek, mert sokan biztonságot véltek nyerni azzal, hogy ezen a helyen mint árvaházban tudták a gondjainkra bízott gyermekeket. Mint később látni fogjuk, sajnos nagy csalódások értek mindenkit, akik csak ilyenformán tudtak gondoskodni a kis elhagyottakról. Ugyanis a sárgacsillag viselése után nemsokára zsidómentesítették az egyes kerületeket, később házcsoportokat is és óráról-órára, különösen azokban az időkben, amikor a vidéki zsidóság deportálása megindult (június és július hónapokban) közeledtünk a koncentrációhoz, a gettóhoz.Legszomorúbb napja az intézetnek 1944. szeptember 17. vasárnap volt, amikor egy angol bomba-telitalálat az intézetnek egyik szárnyát érte és oly nagy kárt okozott az épületben, hogy a gyermekeket, legalábbis átmenetileg szomszédos házakban és utcákban, a még ottmaradt zsidó hittestvéreinknél kellett elhelyeznünk. Hála istennek a gyermekekben kár nem esett, azonban 5 munkaszolgálatos lelte itt halálát akkor. Éppen a zsidó újév előestéje volt, amikor ez a szörnyű csapás ért bennünket.Utána következett az október 19-iki szomorú dátum, amikor a még itthonmaradt férfilakosságot és utána néhány napra az összes zsidó nőket, 16-40 éves korig munkatáborba hurcolták. Ezzel az intézetnek, amely közben már annyira helyre lett állítva, hogy a gyermekeket, számszerint kb. 240-250-t újra vissza tudtuk helyezni, de éppen a hiányzó nevelő és gazdasági erők miatt igen nehezen lehetett egy bizonyos standardot fenntartani.Nagyon előnyös volt, hogy már április hónapban a svéd királyi követség és a svéd Vöröskereszt segítségünkre jött azzal, hogy a gyermekek számára arcképes menlevelet bocsátott rendelkezésünkre és a csonka árvaházat is egy mentesítő táblával látta el. Különös szeretettel és soha el nem múló hálával gondolunk Vallenberg követségi tanácsos úrra, Langlett professzorra és kedves feleségére, akik több ízben személyesen is meggyőződtek arról, hogy a nagy anyagi segítség, amit az intézet igazgatójának kezeihez juttattak, tényleg a gyermekekhez került. Nem is nyugodtak addig, amíg a személyzetnek egy részét, akiket még nem sikerült a nyilas bitangoknak az ország határán túlra cipelni, újra az intézethez sok viszontagság után, vissza nem hozták. Sajnos azok az erők, akik nem részesültek abban a jótéteményben, valamint a 14 éven felüli elhurcolt gyermekeink, számban kb. 60-an, mind a lengyel- és németországi táborokban pusztultak el.Az intézet így a svéd Vöröskereszt és később a Nemzetközi Vöröskereszt védnöksége alatt nagy megerőltetések és életveszedelem közepette továbbra is végezte gyermekmentő munkáját, amely nagy munka november hónapban már több mint 1000 gyermekre terjedt ki. Ugyanis az elhurcolt apák és anyák továbbá a gettóba irányított eddig még idegen gyermekeket is ápolt mentorok a gettóba való bevonulásukkor a gyermekeket az árvaházba irányították. A romépületnek minden zeg-zugában lehetett gyermeket találni, akik elszakadva szeretteiktől, így véltek megmenekülni a nagy veszedelem idején.December hónapban volt az intézetnek talán leghasznosabb napja. December 5-én a nyilasok, az akkor már két házba oszlott gyermeksereget, miután a sok jelentkező miatt az intézetnek Munkácsy Mihály utca 5-7 sz. házát is gyermekmentés céljaira vettük igénybe, mindkét helyen megjelentek a reggeli órákban, az ottlévő gyermekeket felszólították és sorakozóra, majd az ottlévő ápoló személyzettel együtt a gettóba bevonulásra kényszerítették. A Munkácsy Mihály utcában ezen esemény három apró gyermek, egy rokkant férfi és három idősebb hölgy életébe került. Az igazgató, akinek sikerült ebből a gyűrűből kikerülnie, azonnal érintkezésbe lépett a diplomáciával és ez esetben különösen Weyermann követ úr, a svájci Nemzetközi Vöröskereszt fődelegátusának segítségével sikerül a Vilma királynő úti otthont a gettóból újra kiszabadítani.December 24-én a kereszténység krisztusi szeretet-ünnepének előnapján a nyilasok újból megjelentek és felsorakoztat minden élő lényt, még a tiszti főorvos által mentesített tífuszbeteg gyermekeket, lázas gyengélkedőket is, és elindultak a Lánchídon át a Hadetzky laktanyáig menve, ahol ugyancsak újra a diplomácia közbelépése folytán Pestre irányították a gyermeksereget. Az igazgatónak ugyanis útközben sikerült a csapattól lemaradnia és így értesítette azokat a fórumokat, ahonnan segítséget remélt. A vezető nyilas a parancsot, mely a Síp utcára való bekísérést tartalmazta, félreértette és a Síp utca helyett a Szív utcába, annak egyik kiürített zsidó házába vitte a gyermeksereg felét, a másik csoportot pedig ugyancsak a Szív utcának egy másik házába.December 25-én, hétfőn, karácsony első napján az igazgató azonnal érintkezésbe lépett a Nemzetközi Vöröskereszttel, annak később kivégzett elnökével, Komoly Ottó úrral, hogy újra visszakerülhessünk a Vilma királynő úti székházba. Miután őt megnyugtatták, hogy minden lehetőt elkövetnek, az igazgató maga is a Szív utcába ment. A kisgyermekek (a legkisebb 2-3 éves volt) már második napja nem kaptak semminemű ételt és ezen a napon is, habár az igazgató odairányította a konyhát, de a házfelügyelő miatt a táplálék nem jutott be hozzájuk, a gyermekek éhezve és fázva várták sorsukat a kiürült lakásokban. Délután 4 órakor beállított a házfelügyelő egy felfegyverzett nyilassal, aki sorakozót rendelt el azzal, hogy a házfelügyelő elmondotta neki, hogy néhányan megszöktek onnan. Kétszeri megszámolás után hitte csak el, hogy a létszám teljes és miután az igazgató feleségét egy kézigránáttal fejbevágta, amely a testi sebesülésen és horzsoláson kívül, hál istennek, miután nem robbant, más bajt nem okozott, a nyilas eltávozott. Kb. 5 óra után 5-6 nyilas a házfelügyelő feljelentésére megrohamozta a kaput, bezúzták azt és óriási robajjal az udvaron sorakozót rendeltek el azzal, hogy mindenki minden holmiját hagyja ott, mert arra többé nem lesz szüksége, álljon ki az udvarra. Leírhatatlan volt az éhező, fázó, beteg, lázas gyermekek között kitört pánik, az igazgató és nevelő személyzet nagy megerőltetésébe került, hogy a rend helyreálljon és több, mint egy óra hosszat a 8-10 fokos hidegben az udvaron vártuk, amíg a nyilas vezető megszámlálta a csapatot. Sajnos a helyszínen két 14-15 éves, egy fiú és egy leánygyermekünket revolverlövéssel kivégezték.Ilyen lelki megrázkódtatás után elindultunk a Szív utcából a Teréz körútra és a gyerekek sírása-rívása közepette végig a Váci úton. Noha rengeteg ember látta ezt a legszomorúbb menetet, senki egy árva szót sem szólt a szeretet ünnepén érdekünkben, nem emelte fel szavát akkor, amikor talán az akkor már körülzárt Budapest helyzete mellett ez hasznunkra lehetett volna.A Gömb utcánál megállították a menetet és tanakodtak egymással, hogy a Dunának melyik részéhez vigyenek bennünket a vesztőhelyre. Közben óriási orosz repülőgép-támadás, mely úgy hatott, mintha fejünk felett lenne, ért bennünket és a nyilasok, akik féltették életüket, ezt kiáltották: "Most fussatok innét amerre tudtok." Erre az igazgató a kb. 50-60 gyermekkel, aki a sötétben azt hitte, hogy a többi gyermek is vele együtt, illetve utána futásnak eredt, a Gömb utca egyik mellékutcájába futott a nyilasok lövöldözése közben. A gyermekek nagy része így a lőtávolból kikerült, egy része egyenesen a Munkácsy Mihály utcában lévő Nemzetközi Vöröskereszt elnökségéhez szaladt, a másik része pedig a közelben lévő házakba menekült be, de ezek közül hármat a négy közül, akik a Petneházy utcának egyik házában kerestek menedéket, miután a házmester a nyilasoknak őket átadta, agyonlőtték. Az ottmaradt és az igazgatóval meg nem szökött gyermekek közül a nyilasok kivégeztek három gyermeket és Csillag József nevű igen értékes és az intézet szolgálatában 31 évig állott nevelő tanítónkat. A többiek szintén visszakerültek még az éjjel az intézetbe.Éjjel, miután az igazgató felesége tüdőlövést kapott, mégis odavánszorgott a Munkácsy utcai Vöröskereszt házba. Már egy egész csapat kb. 40-50 gyermeket megtalált ott, akik a halál torkából megmenekültek.Másnap reggel a Vöröskereszt révén a gyermekeket a Szív utca másik házából is sikerült hazamenteniük és ettől a naptól kezdve Budapest ostromának viharos óráit átélve, remegésben és nyugtalanságban elérkeztünk január 13-ig, amikor szombaton végleg felszabadult a mi környékünk, illetve, a mi székházunk.

Kifosztás