Jegyzőkönyv: 3633

szkennelt verzió
Név: T. G.
Neme: férfi
Születési idő: 1909
Utolsó lakóhely: Ács
Táborok: Jawozsno


Jelen vannak a vidéki osztály részéről (Magyarországi Zsidók Szervezete Vidéki Osztály) :dr. Náthan Sándor és Sternfeld Imre.

Megjelent Takács Géza, 36 éves ácsi lakos, római katolikus vallású, édesanyja zsidó. A jawozsnai táborból, mint deportált tért vissza és élményeiről a következőket adja elő:

Gazdálkodó vagyok, Ácson lakom feleségemmel és öt éves kislányommal együtt 1938 óta, amikor a magyarok bevonultak a Felvidékre, a magyar hatóságokkal, elsősorban a kémelhárítóval gyakran kellemetlenségeim voltak, mert ismertek haladó szellemű beállítottságomról. Több ízben voltam letartóztatva és a komáromi kémelhárítónál több alkalommal voltam beidézve.

1944 novemberében egy társasággal vadászaton voltam, a vadászat után vacsorára ültünk össze, miközben a politikai eseményekről beszélgettünk. Én olyan kijelentést tettem, hogy a háború után Németországnak nem lesz szerepe Európa jövendő elrendezésénél és Csehszlovákia még nagyobb és erősebb lesz mint 1933 előtt volt. A társaságban jelenlevő Kiss Lajos községi jegyző, ezen kijelentésem miatt feljelentett, a csendőrök bevittek a komáromi kémelhárítóhoz, ahol egy helyiségben a Csalloköz különböző részeiből mintegy 15 zsidó volt összegyűjtve, közöttük Feldmár Gyula és Feldmár Imre, valamint nővérük Feldmár Erzsébet, dobor#azi lakosok. A kémelhárító emberei Fosváth alezredessel az élükön, de főleg dr. Agh Vilmos tartalékos hadnagy (aki tudtommal Budapesten a Jogtudományi Egyetemnek a tanára volt) Simon őrnagy és egy vitéz Pinnyei nevű tiszthelyettes vettek bennünket kezelésbe. A vallatás úgy kezdődött, hogy mindenek előtt Fosváth alezredes megpofozott bennünket, azután átadott a pribékeknek. A vallatás állandóan fokozódó kínzásokkal történt. Előbb hatalmas vastag szíjjal ütöttek-vertek bennünket ott, ahol értek. Amikor ez nem használt, levetették a bakancsunkat, gúzsba kötöttek bennünket és úgy verték a talpunkat gumibottal. Majd így gúzsba kötött helyzetbe leültettek egy zsámolyra, lábainkat vízbe áztatták és utána gumibottal újból verni kezdték a talpunkat, majd tüzes kotróvassal sütötték. Ezután a beáztatott lábainkra vizes ruhát tettek és a talpainkat tüzes vasalóval végig vasalták. Feldmár Bözsit az összes férfiak jelenlétében meztelenre vetkőztették, megfürdették egy dézsa vízben, azután alig 1-2 cm-nyi távolságra az erősen felfűtött és izzó állapotban lévő kályha mellé állították, és ott forgatták. Feldmár Gyulának kötelet kötöttek a hímvesszőjére, így felakasztották az ajtófélfára és ott himbálták. Amikor elájult, kivitték a folyosóra, ott felöntötték, majd újból tüzes vassal sütötték a talpát, és tűvel szurkálták a körme alját. Engem meztelenül felállítottak az izzó tűzhely tetejére és ott táncoltattak.

Ez a barbár módszerű kínzás, amelyben főleg dr. Agh Vilmos élte ki szadista hajlamait, két napig tartott, ezután - mivel a sebektől és az átélt fájdalmaktól járni nem tudtunk - hordágyon bevittek bennünket a komáromi fogházba. Másnap két csendőr és egy dr. Csányi nevű tartalékos hadnagy a fentnevezett 3 Feldmárt és engem visszavittek a Kémelhárítóhoz. Itt egy katonaorvos elé vezettek, aki meg sem vizsgálta a sebektől még mindig égő testünket és azzal adott át az ott lévő S.S. embereknek, hogy a Duna hídig még kibírják. Az S.S. -ek Sopronba vittek bennünket, ahol Feldmárékat az állomáson átadták a Gestapo parancsnokságnak és engem a fogházba vittek. Sopronban egy napot töltöttünk, ezután mintegy ötszázad magammal a soproni állomáson bevagoníroztak, az állomáson ekkor már különböző transzportok soproniak és sárváriak voltak bevagonírozva. Feldmárék is ezzel a csoporttal jöttek.

A transzportot a felső ausztriai Mauthausenbe vitték. Mauthausen egy hatalmas, mintegy 2000 m. nagy hegyeken épült, 8-10 emelet magas kőépületekből álló tábor, ahol tudomásom szerint mintegy 3.000.000 munkás dolgozott, akik részben magyarországi zsidók voltak, részben E
Európa legkülönbözőbb országaiból hurcolták ide őket. Az egész tábor mintegy 40 négyzetkilométernyi területen feküdt és négy különböző Lager komplexusból állott. Az egyik volt a gyűjtőtábor, ahonnan az újonnan érkezőket koncentrálták és itt 14 napig megfigyelés alatt tartottak. Innen a munkástáborba kerültek az emberek, ahol a különböző gyárüzemekbe dolgozó emberek voltak összegyűjtve. Volt egy gyermektábor is, ahol mintegy 100.000 gyermek volt összegyűjtve. Ezek között voltak az aszódi javítóintézetből odaszállított magyarországi gyermekek is. Volt végül egy u. n. Musulman Lager, ahova a munkától legyengült és testileg teljesen leromlott emberek várták sorsukat, amely a gázkamrákba vezetett. A tábor mellett hatalmas ipari üzemek voltak. Itt voltak a Steier-Művek hatalmas telepei, továbbá Göring Művek óriási kiterjedésű iparüzemei. Ezek az iparüzemek közvetlenül a láger alatt a föld alá voltak beépítve, de úgy, hogy hatalmas alagutakon a Duna vizén hajók és beépített sínpárokon vonatszerelvények is bejárhattak közvetlenül az ipari üzemekbe. Ezen ipari üzemek mellett a tábor közvetlen közelében hatalmas kőbányák, cementőrlők és hegyi-kréta telepek voltak, amelyek mind sok száz ember# munkást foglalkoztattak. Mauthausenbe való megérkezésünk után a fürdőbe vittek bennünket, előzőleg elszedték tőlünk minden ruhaneműinket és iratainkat, majd szőrtelenítettek bennünket. Fürdő után fehérneműt kaptunk, én például egy női bugyit és egy újatlan fehér trikót kaptam. Így félig felöltözve bekergettek bennünket két óriás sorakozó és ácsorgás után, miközben a hatalmas tömeget számba vették, az egyik blokkba, ahol négyszáznyolvanunkat egy helyiségbe. Egy ilyen helyiségben normális körülmények között kétemeletes priccseken 120 embert helyeztek el, de bennünket négyszáznyolcvanat zsúfoltak össze, priccsek nélkül, úgyhogy a puszta padlón heringek módára voltunk összezsúfolva és 4 ember számára egy takarót adtak. A Blockaltester egy német bűnöző volt, aki megkérdezte, hogy ki van közöttünk orosz. Ketten jelentkeztek, ezeken mindjárt szemünk láttára bemutatta művészetét és mind a kettőt a helyszínen agyonverte. Ezzel tértünk nyugovóra. Másnap regisztráltak bennünket, kis pléh darabokra nyomott számot kaptunk, és én a számom 111.128 volt, majd rabruhába öltöztettek. 7 napig voltunk a mauthauseni gyűjtőtáborban, ez alatt az idő alatt munkára nem jártunk. A blockot elhagynunk nem szabadott, csak szükségleteink elintézésére mehettünk az udvarra. Két nap után összeállítottak egy 1200-as csoportot, ezek között 500 magyarországi zsidó volt, bevagoníroztak bennünket és elszállítottak Birkenauba. Birkenauba újból megfürdettek, itt új számot kaptunk, amit a bal karunkba betetováltak. Én a 202.259 számot kaptam. Fürdés után az egyik barakk épületben, helyesebben ott, a fürdőhelyiségben szállásoltak el bennünket, ahol minden élelem nélkül a betonpadlón fekve töltöttük az éjszakát, és még két napot. Két nap után az egész társaságot újból szétosztottak, én negyvenötöd magammal Jawozsnora kerültem. Én egy mérnök mellé, mint építési rajzoló kerültem és Lagermunkát végeztem. A Jawozsnon készülő hatalmas villanyerőmű-telep köré barakkokat terveztek, ezenkívül a tábor körül felállítottak őrbodékat, amelyek fából épültek, kiakarták cserélni úgy, hogy a bódék falát két deszkarétegből kívánták felépíteni, a két deszka közé pedig művatta-töméssel akarták a várható téli időre az őrbodékat melegebbé tenni. Ezek a munkálatok azonban nem nyertek befejezést, mert közben jött az orosz felszabadítás.


Meg kell még jegyeznem, hogy a mauthauseni táborban, amely a németek legnagyobb koncentrációs tábora volt, szintén voltak gázkamrák és krematóriumok. Úgy tudom, hogy itt 10 gázkamra, illetve krematórium működött. Mauthauseni tartózkodásom alatt, mint ételhordó voltam beosztva és így naponként eljártam a krematóriumok mellett. Magam is láttam, amint a hatalmas pléh csúszdákon, amelyek villanyerőre működtek szállították be a holttesteket az éjjel- nappal működő krematóriumokba.

Birkenau élményeim között még meg kell említenem, hogy a fürdő melletti Lagerben idősebb asszonyokat és gyermekeket, közöttük egészen apró csecsemőket is. Amikor Birkenauba való megérkezésünk után a fürdőbe betévedtem vizet keresve ebben a lágerben és benyitottam az egyik helyiségbe, ahol egy 40 körüli házaspárt találtam, akik 3 hónapos csecsemőjükkel együtt laktak egy külön helyiségben. A férfi, mint fürdőmester dolgozott a fürdőben. Ez december7-én történt, az napon, mikor Birkenauba megérkeztünk. Az említett házaspárra, akik Ungváriak voltak, cigarettával és feketekávéval kínáltak meg.

Még mielőtt Mauthausenből elindultunk, itt elvették rabruháinkat, különböző katonai ruhákat kaptunk. Ezeket Jawozsnoban elszedték tőlünk, úgy szintén mindent, amit út közben organizáltunk és újból haftling ruhába öltöztettek. Én miután lágermunkára lettem beosztva, nem kaptam haftling- ruhát, hanem egy civil ruhát, melynek háta közepén egy négyszögletes sáv volt a haftling- öltöny mintája bevarrva, ezenkívül a nadrágomon egy vörös csík volt felvarrva.

Jawozanon kb. 3500-an voltunk a táborban, mikor január 18-án késő este váratlanul összegyűjtöttek bennünket és a kórházba lévő mintegy háromszáz embert hátrahagyva gyalog elindítottak bennünket Breslau felé. Hat na, hat éjjel meneteltünk, miközben enni nem kaptunk, és csupán kétszer kaptunk pihenőt, amikor megérkeztünk Blecharerbe. Blecharerban ekkor már össze voltak gyűjtve mindazok, akiket Kattowitzból, Gleiwitzból, Moniwitzból, #osnowitzból, Auschwitzból és Birkenauból indítottak útnak. Ezeken kívül volt itt egy angol hadifogolytábor és egy francia haftling láger, úgyhogy a blechareri táborban mintegy 35.000 ember volt összezsúfolva. A hat napi gyaloglástól teljesen kimerülve és kiéhezve érkeztünk meg Blecharerbe, úgyhogy a szörnyű kínoktól, emberi mivoltunktól teljesen kivetkőzve és a veszéllyel nem számolva nekirohantunk az élelmiszer raktárnak, hogy egy harapás kenyeret szerezhessünk. A németek erre sortüzet zúdítottak ránk és kézigránátokat dobáltak közénk, úgyhogy már ez alkalommal rengetegen elpusztultak. Formális zendülés tört ki, mert a mindenre elszánt haftlingek a barakkok egy részt felgyújtották. A tábort egy hatalmas, mintegy 15 cm vastag betonfal vette körül, amelyek tetején villanyárammal telítet szögesdrót húzódott végig. Az egész tábor egy hatalmas erdő közepén terült el. Az erdőben már harci zaj hallatszott, úgyhogy az oroszok már nem állhattak messze, ez adta nekünk a bátorságot néhányunknak, hogy a betonfalat kitörve a táborból megszökjünk. Még láttuk, hogy az őrtoronyból az S. S. emberek géppuskázzák a falak között vergődő tömeget. Az oroszok azonban mind közelebb jöttek, úgyhogy az S.S. legények elmenekültek és még mielőtt a 35.000 főnyi tömeggel végezhettek volna, és azok akik épségben megmaradtak ,ennek köszönhetik életben maradásukat. A 35.000 emberről becslésem szerint mintegy 4-5000 pusztult így el, a többi megmenekült és az oroszok bevonulása után szétszéledt a szélrózsa minden irányába. Határozottan emlékszem, hogy Blecharerben voltak azok is, akiket az evakuálás után Auschwitzból, Birkenauból és a többi környező táborokból indítottak útnak Breslau felé, de miközben az oroszok a Bresslau felé vezető utat elvágták, Blecharerbe koncentrálták őket. Abból a 3.500-as csoportból, amellyel én is elindultam Jawozsnoból, 1700-an maradtunk Bleccharerban élve. Blecharerből Krakkón keresztül jöttünk haza Magyarországra.

switch to English

bphm.hu

holokausztmagyarorszagon.hu