Kereső
Főoldal
A DEGOB-ról
A visszaemlékezők
Lágerenciklopédia
Idegen szavak, kifejezések
Támogatóink

Fent nevezett előadja a következőket:
Mint politikai bűnöst tartóztattak le 1944. Április 1.-jén. A letartóztatás a következőképpen történt. Egy barátomnak volt egy osztrák emigráns ismerőse, akit a barátom teljesen megbízhatónak tartott. Ez az osztrák azt állította, hogy neki összeköttetése van Titohoz. Tekintettel arra, hogy ez bennünket akkor nagyon érdekelt volna, egy másik barátommal találkozót beszéltünk meg vele az utcán. Amint találkoztunk, valószínűleg ő jelt adott, mert azonnal ott az utcán civil ruhás Gestapo-emberek letartóztattak mindkettőnket. Felvittek bennünket a Svábhegyre, ahol a Gestapo székhelye volt akkor. Elválasztottak a barátomtól, és külön hallgattak ki bennünket. Elsősorban neveket akartak megtudni. Ököllel és gumibottal vertek. Kijelentették, hogy ha mindent elmondok, akkor csak internálnak, de ha nem, akkor nem kerülök ki élve onnan. De ne gondoljam, hogy egyszerűen agyonlőnek, mert mi zsidók ilyen halált nem érdemlünk, hanem vannak más eszközeik is. Minden mondatot egy ütéssel tettek nyomatékosabbá. Ez a vallatás kb. 2 óra hosszat tartott. Közben a barátomat a másik szobában vallatták. Barátomat még ott tartották, engem pedig bevittek a pestvidéki fogházba. Amit a hegyen még meghagytak, itt még azt is elvették tőlem. Azután bedugtak egyik cellába, amelyben normális körülmények között 6 ember részére volt hely, akkor kb. 54 zsidó volt benn. Ott voltam egy hétig. Egyszer kihallgattak, és aláíratták a jegyzőkönyvet. Azután kivittek Kistarcsára. A D-pavilonban laktam. Egyedül ennek volt német őrsége. Ott nem vertek és a hely is valamivel több volt. Lehetett mosakodni és mindenkinek külön ágya volt. Ott már elkezdődött az éhezés. A napi kenyéradagot megettük reggel, és azután egész nap éheztünk. Május 3.-án visszavittek a pestvidéki fogházba, és ott töltöttem 10 napot. Többé nem hallgattak ki és egyáltalában nem törődött velem senki. Május 12.-én összeállítottak egy 48 emberből álló transzportot, amelyből 21 zsidó volt, kivittek a Keleti pályaudvarra és személyvonatba ültettek, 8 embert egy szakaszba. Az utazás kellemes volt, úgyhogy bizakodó hangulatban érkeztünk meg Bécsbe. Az Ostbahnhofról kivittek a XXIII. Kerületbe, Oberlanzensdorfba. Ez egy u.n. Arbeiterersichungslager volt. Azokat a munkásokat hozták ide a németek, akik megszöktek vagy szabotáltak. Itt láttam először, hogy emberek fejét korbáccsal verik. A mi transzportunkkal egyáltalában nem törődtek, nem is bántottak. Azt csináltuk, amit akartunk, csak éppen a tábort elhagynunk nem volt szabad. A tábor többi lakója reggel 3 órakor kelt, akkor kaptak egy üres feketét és egy szelet kenyeret, azután kivitték őket késő estig mezőgazdasági munkára. Mi is ugyanakkor kaptuk reggelinket, utána azonban tovább alhattunk. Május 19.-én bevittek a pályaudvarra, ismét személyvonatra ültettek, most már többen, mint ahánynak ülőhely jutott, és elindultunk, fogalmunk sem volt, hova. Az utazás reggel 9-től 1 óráig tartott. Amikor a kiszállásnál megláttuk a kőbányákat és az SS-eket, már rosszul éreztük magunkat. Mauthausen szép kis város a Duna mellett. A vasúttól szép hegyi út vezetett felfelé az erdőben. Mi azonban nem gyönyörködhettünk a tájban, mert hegynek felfelé hajszoltak, és belerúgtak a lemaradókba. Egyszer csak előbukkan egy kőerőd. Hatalmas középkori kapuja van, két torony között. Akik eddig optimisták voltak, erre azok is megborzadtak. Amint beértünk a kapun, papírzsákokat hoztak elénk, és ezekbe kellett az értéktárgyakat belerakni. Azután meztelenre vetkőztettek, és mindent oda kellett adnunk. Azt mondták, ez fertőtlenítés céljából történt. A meztelen emberek azután lemehettek a fürdőbe. Orvosi vizsgálat következett. Az abból állott, hogy az orvos megkérdezte mindenkitől, hogy egészséges-e, és egy számot írt a mellére tintaceruzával. Ez roppant izgalmas volt, de azután kiderült, hogy a szám azt jelenti, hogy melyik blokk fodrásza kopasszon le bennünket. Ez meg is történt, azután megfürödtünk. Amíg mi fürödtünk, ezek a frizőrök végleg elloptak mindent, ők minden transzportot, amely megérkezett, a szó szoros értelmében és átvitt értelemben is megkopasztottak, és ebből remekül éltek.Fürdő után odadobtak egy alsónadrágot, inget, kis kabátot és fapapucsot, amelyben alig bírtam járni, és így futólépésben kellett a kijelölt barakkba bemenni. Téglaalakú fabarakkok voltak itt. A barakkban felvették adataimat, és azután végre borzalmas fáradtan lefeküdhettem.A lefekvés úgy történt, hogy voltak szalmazsákok, amelyeket nappal a barakk egyik sarkában egymásra dobáltak. Lefekvéskor ezeket széthúzták a padlón, és egy szalmazsákon 3-4 embernek kellett elférni. Ezt csak úgy lehetett elérni, hogy az embereket verték szíjjal vagy korbáccsal. Meg volt határozva, hogy mindenkinek a jobb oldalára kell feküdni. Ha újak jöttek, és még többnek kellett elférni, akkor fejtől-lábtól kellett feküdni, hogy több hely legyen. Maga a tábor hatalmas területen feküdt. Már az első világháború idején fogolytábor volt. Orosz foglyok laktak itt. Ezek a legrégibb barakkok megmaradtak, az u.n. Russenlager. Ez a tábor legegészségtelenebb része volt és ez lett később a szanitécek barakkja. Aki beteg volt, az eltitkolta, mert ez borzalmas hely volt. Aki 1945 januárjában ide került, az nem jött vissza többé. Az emberek orvosságot nem kaptak, enni még kevesebbet, mint fenn a lágerben. Sokszor előfordult, hogy az ápolók agyonverték a betegeket. Egyébként három részből állt a tábor. A legrégebbi volt az első láger. A második és harmadik lágert már a mi ott tartózkodásunk alatt építették. Ezek u.n. karantén-lágerek voltak. Ezeket éjjel lezárták. Itt nem volt víz és nem voltak W.C-k, csak latrinák. Az első táboron belül a foglyok szabadon közlekedhettek. Mauthausen központja volt egy hatalmas láger-rendszernek, ahonnan szétosztották az embereket az egész Felső-Duna völgyében, Gusen, Melk, stb. helyekre. Rengeteg magyar zsidó érkezett ide Auschwitzból és innen osztották szét őket. Az én transzportom az első lágerbe, karantén-blokkba került. Ez a karantén nem volt egészségügyi jellegű, mert 1-2 nap után kivitték az embereket innen munkára. Mauthausenben a létszám normális időkben kb. 10 ezer volt, a Russen-lágerben 3 ezer. Az első lágerben általában csak régi Häftlingek voltak és ez már bizonyos előnyt jelentett. Zsidók általában csak mi voltunk, 250 politikai fogoly, ez a létszámunk a végégig százra fogyott le. Az első láger foglyai elsősorban lengyelek és oroszok voltak, azután spanyolok, a 8. Vörös Hadsereg megmaradt emberei, akiket francia internáló táborokból hoztak ide, továbbá jugoszláv partizánok. Kisebb számban voltak csehek, franciák, belgák és német hivatásos bűnözők. Német politikai fogoly nagyon kevés volt. A legjobb pozíciókat természetesen a német bűnözők töltötték be. Ezek voltak a Blockältesterek, Block-Friseur-ök, Stubedienstek, stb. Általában politikai bűnöst ilyen pozícióba nem tettek. Ezek a pozícióban lévő bűnözők általában borzalmasan bántak az emberekkel, zsarolták, verték, sőt gyilkolták az embereket. Megtörtént egy blokkban, hogy egy Capo és egy Blockältester az embereket egész egyszerűen agyonverték, élelmiszeradagjaikat tovább felvették, és azzal kereskedtek. Ez a mi odaérkezésünk előtt történt, nekem mesélték. De még az én időmben is szokás volt, hogy a nekünk járó élelmiszeradagokból loptak, és azt nekünk eladták, úgyhogy ezek az emberek ott a lágerben sokkal jobban éltek, mint bármikor életükben. Például ők inget soha nem mostak, hanem eltépték, hogy más ne használhassa, és új inget vettek. Élelmiszerhez, italhoz, mindenhez hozzájuthattak, nagyszerű dolguk volt. Ezért ők exponensei voltak a nemzeti szocializmusnak, és sokkal gonoszabbul bántak velünk, mint az SS-ek. A láger tulajdonképpeni belső urai csehek voltak. Az a kevés cseh, aki ott volt, majdnem mind pozícióban volt, azon kívül ők kaphattak hazulról csomagokat. A spanyoloknak is jó helyzetük volt. A lengyelek remekül tudtak alkalmazkodni a németekhez, minden Capo mellett volt egy lengyel csicskás. Ezek még a németeknél is kegyetlenebbek voltak. A tábor tulajdonképpeni proletárjai a többi lengyel és az oroszok voltak. Általában ha valaki pozícióba jutott, akkor a saját fajtáját igyekezett oda behozni. Zsidók a lágerben huzamosabb ideig csak 1944. Januárja óta létezhettek. Mesélték, hogy azelőtt megfordultak ott holland és belga zsidó, akik azonban csak három napig éltek. Amikor a holland zsidók odaérkeztek, 20 cm-es hóban, a szabadban kellett meztelenre vetkőzniük, és úgy órákig állniuk. Azután levitték őket a fürdőbe, ahol meleg zuhanyt kaptak, és utána újból meztelenül ki a szabadba. Aki mindezt kibírta, az a kőbányába került. Ez volt a leghírhedtebb hely Mauthausenben. 120 meredek lépcsőfokon, mázsás kövekkel megrakodva, futólépésben kergették fel az embereket az SS-ek. Nagyon sokan önként leugrottak a szakadékba, másokat pedig agyonlőttek, mert felbuktak, úgyhogy pár nap alatt az egész társaság kipusztult. Állítólag ezt Himmler megtekintette, és igen gazdaságosnak találta. Meg kell jegyezni, hogy ezt nemcsak zsidókkal, hanem más, főleg nyugati nemzetbeliekkel is csinálták. 1938-41-ig, amikor nagyobb számban kerültek külföldiek Mauthausenbe, a németek háromszor haltak ki a lágerből. Egyébként 1941-ben kezdték el a fogolyszámozást. Én május közepén a 66280 számot kaptam, de már szeptemberben túl voltak a százezren, és április elején, amikor a számozási rendszer abbamaradt, 140000 körül volt. 1944. januárjában Mauthausen megszűnt Vernichtungslager lenni, és átalakult III. osztályú koncentrációs lágerré. Akkor kerültek oda olasz zsidók, akiket már nem kezeltek ilyen kegyetlen módon, úgyhogy amikor én megérkeztem, még találtam néhány olasz zsidót. Ezeket később elvitték transzportba, nem tudom, mi történt velük. 1944. május 5.-én érkezett Mauthausenbe az első magyar transzport, vegyesen voltak keresztények és zsidók. Ezzel a transzporttal érkezett ##er Károly, Rassay, Buday-Gelsberger, stb. Őket nem választották külön, hanem egy blokkba, a 19-es blokkba helyezték és jobb bánásmódban volt részük. Ágyakat kaptak, és minthogy egy Gestapo-ember elvitte a címüket, egész nyár folyamán kaptak hazulról csomagokat. Az én transzportom május 19.-én érkezett, az 5.-ös blokkba kerültünk. Volt ott már néhány olasz zsidó, és pécsi zsidók /pécsi ügyvédek, kereskedők, akiket az ottani Gestapo szedett össze és hurcolt el minden különösebb ok nélkül/. A Blockältester egy német bűnöző volt. Teljesen idegbeteg ember volt, és mint a legtöbb német, homoszexuális. Jóformán minden nap bokszmeccset rendezett. Természetesen csak ő bokszolt, mi nem, és szeszélyes hangulatától függően jól vagy rosszul bánt az emberekkel. Mániákusa volt a tisztaságnak. Benn a blokkban nem volt szabad cipőben járnunk, ### rongyokból összevarrt, u.n. "Füssling"-ben. Két pécsi orvos minden nap megvizsgált, hogy nem vagyunk-e tetvesek. Reggel 5 órakor, fél órával a hivatalos ébresztő előtt fel kellett kelnünk, mert kizárólag a mi blokkunkban a mosakodásnál sorba kellett állni. Tízesével engedte csak be az embereket a Waschraumba és a W.C.-re, és meg kellett várni, míg az előző csoport visszajött, nehogy bevizezzék a Tagesraumot, amelyen át kellett menni. Ez a Tagesraum a blokk egyik fele, a személyzet szobája volt, 3-4 ember aludt benne, míg a blokk másik felében, a Schlafraumban, a mi szobánkban szükség szerint 2-400 ember aludt. Volt két Häftling, akiknek az volt a dolguk, hogy reggeltől estig fényesítsék a padlót. A reggel tehát sorban állással kezdődött a mosakodásnál. Azután sorban állás a reggeliért, ami üres feketekávé volt, kb. 2,5 dl, kétszer egy héten, a többi napon pedig rántott leves volt. Reggeli után appell. Ha jól ment, fél óra, de sokszor eltartott órákig. Sokan rosszul lettek. A mi blokkunk karantén blokk volt, és mi benn a blokkban álltunk. A szabad blokkok az u.n. "Appell-Platz"-on álltak. Ez volt a tábor főtere, amelyből kiinduló utca kettéválasztotta a lágert. Az egyik oldalt voltak a barakkok, a másik oldalon a középületek, u.n. fürdő, konyha, krematórium, amelynek az emeletén volt egy börtön. Ebben a börtönben volt pl. B#doglio fia. Appel után jött a Lauskontroll. Akinek szerencséje volt, és találtak nála tetűt, az kapott tiszta inget. Egyébként a fürdés és fehérneműosztás teljesen rendszertelenül történt, sokszor hónapos időközök voltak. Nyáron, ha volt víz, magunk mostuk ki a dolgainkat. Akik Arbeitskommandoban voltak, azok vettek maguknak kenyérért vagy cigarettáért fehérneműt a ###ből. A Lauskontroll után a szobában lehetett maradni, de aludni nem volt szabad. Pedig mindenki álmos volt, éjjel nem lehetett aludni, minden éjjel veszekedés, verekedés volt, mert nem bírtunk elférni. Ha bejött a Blockältester, akkor meglökték a szunnyadókat a bajtársak, mert ha ő észrevette, hogy valaki alszik, akkor belerúgott vagy pedig leöntötte vízzel. Ebédért újból sorba állás. Naponta háromszor a W.C.-re sorba állás. Esti appell után, kb. 6-7 órakor szétraktuk a szalmazsákokat, akkor kezdődött a lefekvés. Éjjel mindig óriási botrányok voltak. Ha valaki éjjel kiment, elbotlott, rálépett egy ## emberre, verekedtek, veszekedtek egymással. Négy hét után átvittek minket, magyar zsidókat a 19-es blokkba. Akkor már ott volt az összes magyar politikai fogoly. Ez is a karantén-blokk volt, de mégis u.n. prominens blokk, mert a magyar politikai foglyokon kívül ott voltak még a budapesti olasz követség tagjai, azután lengyelek és jugoszlávok, akiket szintén Magyarországon fogtak el. Ezeken kívül ott voltak még a bécsi tűzoltók is. Ők voltak a legelőkelőbbek az egész lágerben. Szervezett munkások voltak, akik szabotáltak egy tűzoltásnál. Ötöt közülük halálra ítéltek. Ekkor a bajtársaik gyűjtést rendeztek hozzátartozóik részére, mire azokat is halálra ítélték. Később megváltoztatták az ítéletet, és idehozták őket a táborba. Ők voltak a legjobb bajtársak. Velünk is nagyon kedvesek voltak. Minket, akik későbben jöttünk, az A szobába tettek. A B szobában voltak a régiek, ott voltak ágyak, mi a földön, szalmán aludtunk. A B szobásokkal megkülönböztetve bántak. De még így is jobb volt a helyzetünk, mint más karantén-blokkban. A 19-es Blockältester jóindulatú volt, rendszeresen kapott a keresztények csomagjaiból, úgyhogy igen jól bánt velünk, természetesen, elsősorban a B szoba lakóival. Míg az 5-ös blokkból nem volt szabad kimenni, itt ellenkezőleg, nappal nem volt szabad bennmaradni a blokkban. Később jött egy rendelet, hogy a zsidókat el kell különíteni, akkor az A szobából átmentek a keresztények és a B szobából bejöttek a zsidók és így javult a mi helyzetünk, kaptunk ágyakat. Az ötöt blokkban nem dolgoztunk semmit, mert kijelentették, hogy nincs szükség zsidó munkára. A 19-es blokk lakói jártak kertészetbe dolgozni. Amikor én odakerültem, új munkabeosztás készült, a zsidókat a Nebereibe osztották be. Ez a láger legkönnyebb munkája volt. Egész nap celofán papírból zsinegeket készítettünk. Ezeket a Gestapo azután eladta egy svájci cégnek. Ülő munka volt, a zsidókon kívül csak a rokkantak végezték ezt a munkát. A műhely egy istállóban volt, a Russenláger mellett. Az öregek csak azon panaszkodtak, hogy ezt a hosszú utat naponta négyszer kellett megtenni ezekben a borzalmas facipőkben. Ott tapasztaltam legjobban, hogy mennyire antiszemita az egész láger. A munkavezetők és felügyelők állandóan zsidóztak. Viszont az egyik Capo zsidóbarát volt és egyszer megvert egy oroszt, mert elvette az egyik zsidótól a széket. Június közepétől dolgoztunk itt augusztusig. Akkor jött Berlinből egy fiatal Gestapo ember azért, hogy a lágerről nagy statisztikát készítsen. Erre a célra nem találtak megfelelőbb munkaerőket, mint a magyar zsidókat és keresztényeket. Akinek az írása megfelelt, beosztották un. Kollerit-Kommandóba. Ez a munka tulajdonképpen csak pár napig tartott, de erkölcsi siker volt számunkra. A németek fizettek azoknak a Häftlingeknek, akik dolgoztak, kéthetenként 50 pfenning un. prémiumot. A zsidóknak nem fizettek. Ez pedig fontos lett volna, mert az akkor még létező kantinban dohányt, cigarettát csak ezzel lehetett vásárolni, de zsidó egyáltalában nem is mehetett a kantinhoz. Ekkor elintézték részünkre, hogy prémium helyett kaptunk kenyér és margarinpótlást. A statisztikai munka ez alatt a pár nap alatt reggel 7-től este 19-ig tartott. Egyszer egy egész éjszakán át dolgoztunk, másnap délutánig egyfolytában. Utána jó időre elintézték, hogy nem osztottak be minket semmi munkára. A többiek, akinek az írása nem felelt meg, azok még egy ideig jártak a Webereibe. Később ez is abbamaradt. ### nem dolgoztunk semmit. Közben folyton nőtt a létszám és nem volt elég kondér, amelyekben a leveseket hozzák. Ezért két turnusban főztek. Az első főzés 1/2 9-kor készen volt és mi, akik nem mentünk munkára, már 1/2 9-kor megkaptunk borzasztó híg főzelékünket és azután este 6-ig éheztünk. Délben, amikor bejöttek a dolgozók ebédelni, megpróbáltuk, hogy az ő levesükből kapjunk valamit. Ezeknek legtöbbnek küldtek csomagokat, úgy hogy nem is ették meg ezeket a szörnyű leveseket, hanem odaadták. Különösen a tűzoltóktól mindig lehetett kapni valamit. Később már egész előfizetési rendszer alakult ki. Mindenkinek megvolt a maga embere, aki átadta levesét. Néhányan, akik a konyháról kaptak külön adagot, eladták a levest az esti szalámi adagért. Amikor délben olyan borzasztóan éhesek voltunk, akármilyen ételről könnyen ###, amit csak esete kellett megkapnunk. Így különböző borzék alakultak ki. Az árják, akik kertészetben és az Effektenkammerban dolgoztak, szintén árusították nélkülözhető adagjaikat. Mivel mi egész nap nem csináltunk semmit, hogy szellemünket foglalkoztassuk, kis parlamentet alakítottunk. Különféle tisztségeket jelöltünk ki és megtárgyaltuk, hogy hogyan lehet letörni a hagymauzsorát. Persze nem sikerült. Időnként nagy titokban istentiszteleteket tartottunk. A keresztények is a mi szobánkban tartottak istentiszteletet, mert itt csak magyarok voltunk és nyugodtan lehetettek. Még előadásokat is tartottunk. Egy-egy bankigazgató elmondta, hogyan képzeli el a jövőben a pénzügyi politikát. Somogyvári apróságokat mondott el a rádióból. Amikor Sopronkőhidáról elhozták a fegyenceket, hogy a politikai foglyoknak ott helyet csináljanak, néhány könyv is került hozzánk. Amikor ezeket is levetkőztették a könyvek az Effekten-Kammerbe kerültek és onnan is bajtársak ellopták a részünkre. Ezek a fegyencek egyébként kétségbe voltak esve, amikor ### kerültek, mert ehhez képest ott fényes jó dolguk volt. Élelmiszerosztásnál a legbántóbb módon csaltak meg bennünket. Rendszerint az étel tetejéből osztottak és a sűrűje az alján maradt. Amikor odakerült a sor, akkor a ### a maga barátainak osztott, azután bevárta, amíg azok megették, és újból adott nekik, és csak azután adott tovább nekünk. Láttuk, amint ### egész kenyereket hoztak, vittek és kereskedtek, amikor nekünk egy falat kenyerünk sem volt és pokolian éheztünk. Mellettünk volt a 20-as blokk, külön kőfallal körülvéve, ez volt a büntető blokk. Hogy miért és kik kerültek ide, azt ma sem tudom, mert megérkezés után egyenesen odavitték az embereket, és onnan élve nem jött ki senki. Minden nap bement két SS és amikor kijöttek, azután kidobtak 4-5 hullát. Ezeket a hullákat nekünk kellett elvinni a krematóriumba. Borzalmasan összevert és kiéhezett, egész sárga emberek holttestei voltak ezek. Eleinte nem akartak jelentkezni az emberek a hullahordásra, később azonban, amikor ezért a szolgálatért külön kenyeret adtak, akkor versengtek érte. Általában húzódoztak az emberek az apróbb munkáktól is. A 20-as blokk részére is mi hoztuk és vittük a kondérokat. A fiatalok végeztek minden munkát. A nehezebb munkát az öregek azért nem csinálták, mert az nem nekik való, a könnyebbet pedig azért, mert ezt már igazán elvégezhetik a fiatalok. Ellentétben más blokkokkal, ahol meglehetősen durvák voltak az öregekkel. Ha valaki azt mondta, hogy gyenge, beteg, kórusban mondták: "Menj a krematóriumba!" Február 1.-jén kitört a 20-as blokk. Borzalmas helyzet volt ott. Állítólag 1200-an voltak egy barakkban. Élelmet kevesebbet adtak nekik, mint nekünk. Néha viszont napokig egyáltalában nem kaptak semmit enni. Egész télen mezítláb kellett járniuk. Állandóan verték őket, úgyhogy ott mindenki néhány nap alatt elpusztult. Február 1.-jén éjjel géppuskaropogásra ébredtek. Kiderült, hogy a 20-as blokkból kb. 700 ember kitört. Hogy tulajdonképpen mi történt, nem lehetett pontosan megtudni. Különböző helyekről azt hallottuk, hogy ezek a szerencsétlen foglyok az őrt, aki ilyen hivatásos bűnöző volt, az őrtoronyban valahogyan csajkákkal agyonverték. Rövidzárlatot csináltak a drótban, és összecsavart takarókon felmásztak a toronyba, és amikor üldözni kezdték őket, akkor visszalőttek az őr fegyverével. Természetesen messzire nem szökhettek a lenyírt hajjal, csíkos ruhában. Azután naponta lehetett látni, ahogy teherautókon ezeket holtan hozzák vissza. Állítólag 700-ból 15-nek mégis sikerült az oroszokig eljutni. Visszatérve a 19-es blokkba, meg kell említeni, hogy nagyon sokat szenvedtünk a poloskák és bolhák miatt, úgyhogy többször ciánozták a barakkot. Ez természetesen borzalmas rémületet jelentett eleinte, mert azt hittük, hogy most fognak elgázosítani bennünket. Ilyenkor a fürdőben aludtunk. Itt csak ülni lehetett. W.C. nem volt, csak hordók, ezek hamar megteltek, az emberek mellé csináltak, és ezért megverték őket. A vízcsapok állandóan csepegtek, és a vízben ültünk a kövön egész éjjel. A második ciánozás alkalmával történt, hogy a Weiss-### gyár két igazgatóját kiemelték a társaságból, megborotválták őket, hoztak nekik rendes ruhát, és még azon éjjel elvitték őket Bécsbe. Ez nagy reményeket ébresztett bennünk. Mi azt hittük, hogy hazavitték őket Pestre. Augusztusig minden blokkban volt hangszóró, amely a rádió műsorát közvetítette. A német híreket azután megtárgyaltuk és magyaráztuk. Az inváziót is a rádióban hallottuk. Voltak rémhírek is, amelyek a rádión kívül kerültek hozzánk, és amelyek legtöbbször igaznak bizonyultak. Többen voltak, akik angol rádiót hallgattak. Ezalatt több kivégzés volt, mégis a legutolsó pillanatig működött egy rádió a lágerben. Egy orvos a ###-készülékét alakította át vevő-készüléknek. A Völkischer ### és a Wiener Kronenzeitung járt a Blockältesternek. Ezeket néha mi is olvashattuk. Később összeszedték a hangszórókat és az újságolvasás is tilos lett. Azonban mégis bejutottak hírek és újságok is a lágerba. Mesélik, hogy Sztálingrád előtt az Appel-Platzon voltak hatalmas hangszórók és minden külön jelentés után egy csomó embert kivégeztek. Amikor hidegre fordult az idő, régi egyenruhákat adtak nekünk. Eleinte vörös festékkel jelölték meg, hogy Häftlingek vagyunk, később kivágtak hátul egy négyszegletű részt a kabátból és belevarrták a csíkos anyagot. A hajunkba minden szombaton belenyírtak középen egy sávot. Szombaton kötelező volt a borotválkozás. Szabad blokkokban szerdán is. Ezt a Häftlingek egymás között intézték el. A frizőrök csak transzportok érkezéséhez mentek le a fürdőbe, amikor rabolni lehetett. Novemberben újabb munka-mozgósítás volt. Ekkor összeszedték a dolgozókat, és ekkor minket is beosztottak. Illetőleg a magyar zsidók közül 17-et osztottak be a konyhára. Eddig zsidó nem lehetett a konyhán. Ekkor szabad blokkba, a 6-os blokkba kerültünk. Utána 3 nappal a 19-es blokkot kiürítették, átalakították büntető blokká, kőfalat vontak köré. Ezentúl odakerültek azok a Häftlingek, akik szökést kíséreltek meg. A többi magyar zsidó átkerült a II. lágerbe, a 24-es blokkba és onnan nem volt kijárás. Állítólag ez volt a legszörnyűbb és ez viselte meg őket a legjobban november közepétől január elejéig a 24-es blokkban. Ekkor az emberek már berendezkedtek a télre, organizáltak pulóvert, télikabátot, ami tulajdonképpen mind tilos volt, úgyhogy a 24-es blokkban mindent elszedtek tőlük. Télen a hidegben egész nap kinn kellett állniuk. Verték őket. Szilveszter éjszakáján egy részeg SS végigverte az egész társaságot. Hogy mégis valami megkülönböztetésben legyen részük, másnap a Blockältester felelősségre vonta és 25-öt veretett rá emiatt, de egyébként nem változott a helyzet. Többször levitték őket a kőbányába, ahol mindig az SS Arbeiterführer hangulatától függött, hogy mennyire hajszolták őket. A 6-os blokkban mi voltunk az egyedüli zsidók, nagy antiszemitizmus volt itt. A konyhán is ellenséges volt a hangulat az első pillanattól kezdve. Kivételt képeztek a franciák és a spanyolok. Pár nap múlva átosztottak bennünket a Nachtschicht-be. Este 7-től reggel 1/2 5-ig tartott a munka. Közben éjfélkor volt pihenő, néha 1/2 óra, néha 2-3 óra. Ilyenkor ülve elaludtunk. De reggel 7 órakor volt appell, addig nem volt szabad lefeküdni, úgyhogy reggel 8 órára kerültünk ágyba, de csak akkor, ha nem volt takarítás, vagy tetűvizit, mert akkor még később. Délután 2 órakor volt az ébresztő, akkor kaptuk meg az ebédet. Utána appell, és azután már olyan lárma volt, hogy már nem lehetett aludni. Így állandóan álmosak és fáradtak voltunk, soha nem bírtuk magunkat kipihenni. Mégis a konyha szerencse volt részünkre, mert a tél folyamán melegben dolgoztunk, és volt mit ennünk. A nappalosok, az árják még többet kaptak enni, mint mi. Sokszor előfordult, hogy a déli ebédet éjfélkor kaptuk meg, és gyakran ki kellett önteni, mert már megsavanyodott. Kenyérből nem kaptunk semmivel sem többet, úgyhogy állandóan kenyérhiányban szenvedtünk. Ezen úgy segítettünk, hogy mivel kaptunk két hétre 6-10 cigarettát, azt becseréltük kenyérre. A konyhán a legnehezebb munkát a zsidók végezték. Egy percre sem ülhettünk krumplit hámozni, ez kitűnő elfoglaltság lett volna, nekünk állandóan cipekednünk kellett. A konyha Capo, egy német bűnöző állandóan zsidózott és vert bennünket. Szörnyű volt a hajsza, különösen karácsony táján. Ennek tulajdonítható, hogy három zsidó a Russenlagerbe került. Ketten eltörték a lábukat a csúszós betonpadlón, facipőkben rohanva kellett vinni a nehéz troglikat. Ott meggyógyult a lábuk, de meghaltak éhen. A konyhán, amit kaptunk, pillanatnyilag jól lakatott, de egy óra múlva már éhesek voltunk. Hiányzott a szilárd táplálék. Minthogy kenyeret nehéz volt szerezni, a krumpli volt a főtáplálék. Hivatalosan tilos volt krumplit főzni, de azért ezt megengedték. A krumpli volt a láger legnagyobb értéke. Amikor távoztunk a konyhából, mindig motoztak, úgyhogy a legkülönbözőbb trükkökhöz kellett folyamodnunk, hogy néhány szemet kicsempésszünk. A motozást a hivatásos német bűnözők végezték, persze nagyon jól értették a dolgot. Egyszer rajtakaptak és megvertek, a kényszer mégis rávitt, hogy másodszor is megpróbáljam, és máskor sikerült. Mindenki lopta a krumplit, de elsősorban a zsidókra utaztak. A krumpli megfőzése nagy probléma volt. Minden blokkban volt egy kályha. Minthogy azonban 2-300 ember volt, és mind szeretett volna főzni, egyik ledobta a kályháról a másik főztjét, és állandó harc volt emiatt. Csak protekciósok juthattak a kályhához, úgyhogy ahhoz, hogy valamit együnk, 2/3 részt le kellett adni a krumpliból. Az ember az étel egy részét megette, a többin pedig vett, amire szüksége volt, pl. zoknit, inget, stb. Ezt mindenki így csinálta, de mindig csak a zsidóknál kifogásolták. A zsidókat sokkal jobban elverték, ha krumplit loptak, mint másokat. Folyton zsidóztak, de ahhoz, hogy az ember életben maradjon, ezeket a dolgokat mégis tovább kellett csinálni. Amikor a barátom eltörte a lábát, a Capo ordítozott vele, hogy ha meggyógyulsz, agyonverlek. Mivel a konyhán kevés volt a személyzet, állandóan jöttek a kisegítők a karantén-blokkokból. A 24-esből egyszer eljöttek a zsidók is. Ezek mindig nagyon éhesek voltak, és egész idő alatt ettek, nyers céklát, marharépát, mindent, ami ehető volt. Ezek a jól lakott, túltáplált Capok nem tudták megérteni, hogy lehet valaki olyan falánk és mohó, hogy állandóan esznek. Emiatt is állandóan zsidóztak. A Capok azt mondták, hogy a zsidók lehámoznak 2 kg répát és megesznek 10 kilót. Ők lenézték az éhezőket. Az igazi konyhaszemélyzet csak az SS részére dolgozott. Az ő részükre teljesen meg kellett hámozni a krumplit, nem volt szabad abban maradni egy parányi fekete pontnak sem. A Häftlingek részére nem hámozták a krumplit, csak szétvágták, és néha kivágták a rothadt részeket, de gyakran azzal együtt főzték meg. Karácsony táján rengeteg rothadt krumpli gyűlt össze a konyhán. Mivel ettől szörnyű bűz volt, és mivel látogatás érkezett a lágerbe, három napig a Häftlingek számára is hámozták a krumplit. Rengetegen megbetegedtek ettől a bűzös, rothadt krumplitól, de hámozott krumpli volt. Január elején kezdtek jönni a nagy transzportok, részint a kiürített lágerekből, részint a német polgári menekültek, akiket a láger mellett, sátorokban helyeztek el. Ekkor érkeztek az első női transzportok is. Az első blokkban volt egy bordély, ahova csak német mehetett be. A díjat előzőleg kellett lefizetni. Április elején ezt feloszlatták. A nőket beöltöztették, és felügyelői lettek a Häftling nőknek. Állandóan új tömegek álltak az Appel-Platzon. Néha napokig álltak, amíg sor került rájuk. Amíg nem kerültek bele a létszámba, addig nem kaptak élelmezést. Itt aranyórákat adtak egy korty vízért, vagy feketéért. Hidegben itt vetkőztették őket meztelenre, és úgy mentek a fürdőbe. Nyáron meleg hosszú alsónadrágot adtak, télen vékony és rövidnadrágot. A facipő rá sem illett a lábukra. Minden nap lehetett látni, hogy emberek fagyban, hóban, mezítláb, kezükben a facipővel szaladnak a blokkba. Auschwitzből és más lágerekből elég jól felszerelt emberek jöttek. Ezeket bezsúfolták a karantén-blokkokba. A fagyott lábúakat, betegeket, leküldték a Russenlagerbe. Ekkor már borzalmas állapotok voltak a táborban. Naponta százak haltak meg. A krematórium már nem bírta befogadni ezt a tömeget, úgyhogy tömegsírokat ástak. De a hullák km-ekre bűzlöttek az udvaron. Néha napokig nem volt kenyér. A vízszolgáltatás napokig állt. Sokszor feketekávéban mosakodtunk. Február 16.-án egy transzporttal az történt, hogy sehogyan sem tudták már elhelyezni. Ezért kiválasztottak 300 embert közülük, ezeket meztelenül hagyták állni a fürdő előtt egész éjjel. Én a konyháról egész éjjel hallottam a jajgatásukat. Borzalmas volt, hogy tehetetlen voltam, nem segíthettem rajtuk. Éjfél felé azokat, akik még nem fagytak meg, levitték a fürdőbe, kaptak egy zuhanyt, azután vissza a hóra. Akik még ekkor sem haltak meg, azokat agyonverték. A Russenlagerben is szörnyű volt ekkor már a helyzet. Külön zsidó-rész volt. Az emberek teljesen meztelenül feküdtek, és jártak ki a W.C.-re. A fertőző betegek közvetlenül a nem-fertőző, törött lábú, vagy más könnyebb betegek mellett feküdtek. Ott okvetlenül megkapták a fertőző betegséget, vagy éhen haltak. Ha fenn a lágerben kevés volt a kenyér, akkor ott egyáltalában nem kaptak. Az emberek teljesen csontvázzá fagytak. Idehozták Melkből és Gusenből a megbetegedett zsidó Häftlingeket, és itt pusztultak el 44 nyarán a melki bombázás áldozatai. Az ápolók állandóan verték a betegeket. Egymás után kapták meg a hasmenést, és amikor már teljesen legyengültek és nem bírtak felállni, és a szalmazsákra csináltak, akkor agyonverték őket. Mi, akik a konyhán valamivel jobb helyzetben voltunk, próbáltunk néhányszor kenyeret, cigarettát küldeni nekik, de ezek a küldemények soha nem jutottak el hozzájuk. A láger létszáma januártól kezdve állandóan nőtt. A fegyelem pedig egyre lazult. Többször megtörtént, hogy kenyérvételezések után megrohanták a kocsikat és kifosztották. Hiába voltak kivégzések, legközelebb újból megtörtént. Nekimentek a kondérokat hozóknak, feldöntötték a kondérokat, és pillanatok alatt felnyalták a földről az ételt. A konyha előtt hevertek a léhúsból kifőtt csontok. Állandóan gumibotos őr állt ott, mert ezeket a csontokat lopták a kiéhezett emberek. Volt egy kondérban félre téve kutyaeledel. Az emberek fejét ütötték gumibottal, és közben mégis ettek belőle, nem törődtek az ütéssel. Ezeket a kutyákat egyébként emberhússal is etették. Többször megtörtént, hogy a szökevényeket ezekkel a kutyákkal élve etették meg. Én magam nem láttam, de egészen megbízható helyről hallottam ilyen eseteket. Időközben a zsidók kikerültek a 24-es blokkból. Munkára nem osztották be őket, csak alkalmi munkára. Közben több kapott olyan verést, hogy belepusztult. Azáltal, hogy végre kikerültek a karantén-blokkból, módunkban állt nekik levest vinni és krumplit. Végül már az egész láger tudta, hogy a krumpli-vásár az 5-ös blokkban van. Nagyon sok kellemetlenség volt emiatt. Próbáltuk letörni az uzsora-urakat, bojkottálni a drágítókat, hármas bizottságot alakítottunk, de mindez nem használt. Olt a lágerben egy u.n. ###kompanie, ezek voltak beosztva kőhordásra, és ők ásták a tömegsírokat. Ezeknek az élete szörnyű volt, de aránylag szabadon mozoghattak. Néha láttam, hogy a kapunál ki volt kötve egy-egy ember, azután eltűnt. Ezeket kivégezték ebből a Strafkompanie-ből. Az éhség mind nagyobb lett, és az emberek egyre jobban elvadultak. Megtörtént most már, hogy éhes emberek megrohanták a konyhát, és akárhogyan verték őket, elvitték a krumplit, megették nyersen. Megették a krumpli héját, a moslékot. A Russenlagerben állítólag még kokszot is ettek. Láttam hullákat, melyekből darabok hiányoztak. Március végén egy appell alkalmával kihirdették, hogy mivel a zsidók nem becsülték meg magukat és organizáltak, mindet összeköltöztetik a 3-as blokkba. Minden zsidónak külön ágya lesz ott és Sondernkost-ot fog kapni. Ezzel szemben nem szabad dolgozniuk. Be is vitték a zsidókat a 3-as lágerbe, és néhány nap múlva levitték őket a Zelt-Lagerbe, ahol akkor még rengeteg munkaszolgálatos volt. Minket kivettek a konyháról és az 5-ös blokkba vittek. Ide kerültek még a magyar politikai foglyok és a bécsi tűzoltók. Azon-kívül ott laktak a láger-tűzoltók, akik német foglyok voltak, de egyenruhában jártak, és külön kosztjuk volt. Ezek voltak a legnagyobb antiszemiták. Később kiderült, hogy a Sondernkost-ból és a külön ágyból nem lett semmi. Sikerült viszont a konyha-Capóval elintéznünk, hogy illegálisan lejártunk a konyhára dolgozni. Ez a periódus volt számunkra a legjobb egész idő alatt. Annyit lophattunk, amennyit akartunk, a konyhán megfőzhettük a krumplit, és a Polizei cigarettáért megengedte, hogy kivigyük. Mindezeken kívül pedig akkor jöttünk és mentünk el a konyháról, amikor akartunk. Egyszer csak meglátott bennünket a konyha-chef és meglepődött, hogy zsidók vannak a konyhán. Azt mondta, hogy nagyon szép, hogy mi ott dolgozunk, és adott nekünk sajtot és margarint, és az egyik zsidónak a rongyos zsebkendője helyett adott a sajátjából kettőt. Ettől az időtől kezdve állandóan kedveskedett velünk, holott röviddel ezelőtt még revolvert fogott egyik emberünkre. Április elején megérkezett a Vörös Kereszt. Csomagok addig is érkeztek, de mindig az SS és a Capok ették meg a csomagok tartalmát. Ekkor azonban bejöttek az autók a lágerba és a csomagok egy részét kiosztották, úgyhogy ezúttal minden magyar zsidó politikai fogoly kapott egy 3 kg-os csomagot. Ez akkor életmentés volt, mert akkor már alig volt kenyér. 1/12 kenyeret kaptunk egy napra, ### fűrészpor volt benne, de azért megettük. Egy appellt akkor le is fújtak, nehogy a Vörös Keresztes emberek lássák, hogy milyen állapotban vannak a Häftlingek, és egyáltalában, hogy ne lássák az appellt, és két napig jobb kosztot kaptunk. Ebben az időben a könnyebb betegeket felhozták a 3-as lágerba, és elkezdték őket naponta #00-as csoportban elgázosítani. Két kis gázkamra volt Mauthausenben, kb. 70 ember befogadóképességgel. A betegeknek napokig kellett várniuk, amíg sorra kerültek, és már akkor tudták, hogy mi sors vár rájuk. Közben voltak olyan hírek is, hogy átveszi a lágert a Vörös Kereszt, és jó bánásmód, rendes ennivaló lesz. Egy napon Mosch# Sch#eigert felhozták a fenti kórházba, az SS civil ruhát adott neki, és azt mondták, hogy nemsokára találkozni fog barátjával, ###. Egy hét múlva más, kényelmes blokkba helyezték, és rendes, ### ruhát adtak neki. Állandóan érkeztek a munkaszolgálatosok, borzalmas állapotban. A mi blokkunk, a 3-as blokk éppen a drótnál volt, és láttuk a Zelt-Lagerbeli rettenetes helyzetet. Olyan tömeg volt ott, hogy az emberek nem is fértek el a sátrakban, hanem a szabadban aludtak. Sajnos ezekkel nem tudtunk érintkezni. Rengeteg nő is volt már a lágerünkben, akik körül a legnagyobb bonyodalmak voltak. Különböző ###ból kirakták a férfiakat, és nőket tettek a helyükre. Április közepén újra megjelent a Vörös Kereszt, és elvitték a francia, belga és holland foglyokat. Ez igen nagy hatást gyakorolt ránk. Ekkor már borzalmas körülmények között éltek az emberek. A ### munkások reggel 4 órakor elmentek munkára. Akkor kapták a kenyéradagot és este 5-ig nem kaptak semmit enni. A legkimerítőbb munkát végezték, és azon kívül naponta 10 km-t gyalogoltak a munkahelyre. Már hallani lehetett ágyúzásokat, és akkor a külső munkások közül már sokan megszöktek. Minden órában légitámadás volt. Az éhség elképzelhetetlen arányokat öltött, akkor kezdett a láger piszkos és elhanyagolt lenni. Már villany sem volt. Mindenki tudta, hogy vége van a rabságnak, és mégis ekkor végezték ki a legtöbb embert, és akkor történtek az elgázosítások is. Egy napon a bécsi tűzoltókat a parancsnok magához hívatta, és megkérdezte tőlük, hogy akarnak-e a kommunisták ellen harcolni. Pár perc múlva mindegyiken SS egyenruha volt, pedig egyáltalában nem voltak az ő szempontjukból megbízhatók. A hivatásos bűnözők már korábban SS-ek lettek. Másnap kihirdették, hogy az a Häftling - kivéve az oroszokat és zsidókat -, aki SS-nek jelentkezik, azonnal szabad lesz. Senki nem jelentkezett, de a német Häftlingeket kényszerítették. Azután beöltöztették a spanyol vörös katonákat és a lengyeleket. A konyha-chef egyre barátságosabb lett hozzánk, cigarettát, dohányt osztott szét közöttünk. Ekkoriban már sok szökött SS volt a foglyok között és német katonák is. Mindenütt sáncokat ástak. Állandóan dobták az amerikai röpcédulákat, amelyeket tilos volt felvenni. Az SS-ek rohantak, összeszedték ezeket, és estére mindenki tudta, hogy mi állt rajtuk. Demoralizált csapatok érkeztek Magyarországról. Május 1.-jén reggel hallottuk, hogy valami tárgyalás volt. Én akkor a konyhán a gép mellett dolgoztam, és bejött a gépész, mindenkinek adott egy cigarettát, és azt mondotta, hogy a háborúnak vége. Később kiderült, hogy még nincs így. A Hauptschaarführer kidobta Hitler és Göring fényképét a szemétre. Este azonban szabályos appell volt, és a Blockältester gúnyosan megjegyezte: "a háború vége rossz időjárás miatt bizonytalan időre elhalasztva." Másnap azonban mégis elmaradt az appell. Állandóan jöttek a hírek, hogy átvesz a Vörös Kereszt, azután, hogy a lágert felrobbantják, majd megint átvesz a Schutzpolizei. Végül tényleg átvette a lágert a bécsi Luftschutzpolizei. Ezek öreg népfelkelők voltak, ők álltak őrséget. Megtörtént, hogy tőlünk kértek cigarettát. Nem tudtak bánni a fegyencekkel. Egyre komikusabb lett a helyzet. Ha nem éheztünk volna annyira, akkor kedélyes lett volna a hangulat. Végre május 5.-én hallottuk, hogy a dél-német sereg letette a fegyvert, és 1 órakor felhúzták a fehér zászlót a lágerra. Az emberek a barakkok tetején álltak. A drótkerítés, amelytől annyira féltünk, pillanatok alatt elszakadt. Kinyílt a kapu. Rohantunk le, és találkoztunk az első három amerikai tankkal. Azonnal lefegyverezték az őrséget. A láger egy teljes napig minden őrség nélkül volt. Teljes anarchia keletkezett. A hivatásos bűnözők fegyvereket szereztek, lerohantak a városba, és ott össze-vissza lövöldöztek. A blokkokat kifosztották. Másnap azután be kellett szolgáltatni a fegyvereket, ami meglehetős megnyugvást jelentett. Ezután már nem érdekelt más, csak a hazajövetel. Közöttünk volt Bornemissza Félix, a ### igazgatója, aki erősködött, hogy hazavisz mindnyájunkat hajón. Akkor még nem tudtuk, hogy a Dunán egyelőre nem lehet hajózni. Bornemissza elment, és nem adott többé hírt magáról. Kiderült, hogy nem is gondolt többé ránk, hanem ott a városban remekül berendezkedett, és jól élt. Pár nap múlva azután alkalom nyílt arra, hogy vonaton hazajöhessünk.

Kifosztás